Rossz alapanyagból nem lehet jó vacsorát főzni és ha nincsenek jó állapotban az emberek, akkor a párkapcsolatuk sem lesz túl jó. Pontosabban rossz lesz. Ez nem azt jelenti, hogy ne tudnának szerelmesek lenni, illetve habitusuknak megfelelően ne tudnák a mai divatos kifejezéssel élve kimaxolni a szexualitást. Jelenti viszont azt, hogy rendkívül kis eséllyel vágnak bele a stabil, boldog, elköteleződésen, és tisztességes hozzáálláson nyugvó kapcsolatba, pedig a lelkük mélyén valószínűleg ezt szeretnék. Egy szó mint száz

Alapvetően ez egy magányos világ

Egyedül jövünk ide, sok minden történik velünk életünk során, és egyedül megyünk tovább, valahova, nem tudjuk hogy hova. Az itt töltött időnek van egy lehetséges fejlődési szakasza az ember életében, amit nagy valószínűséggel nem használjuk ki teljesen. Időnként meg-meg állunk, egy-egy kilométerkőre ráülünk, ott elücsörgünk félórát, egy napot, két évet, tíz évet, van, aki az egészet végigüli azon a kilométerkövön és közben nem fejlődik szellemileg. Hogyha ezt az ívet követjük, és azt mondjuk, hogy az önmagunkra találás, a boldogság folyamatos megélésén túl azt is szeretnénk, hogy legyen egyfajta fejlődés az életünkben és többek legyünk amikor elmegyünk, mint ahogy megérkeztünk, akkor a párkapcsolatot is beállíthatjuk ebbe a sorba. Tehát mondhatnánk, hogy akkor jó egy párkapcsolat, hogyha a két ember segíti egymást ezen az úton, mint a bal láb, jobb láb, bal láb, jobb láb, amikor az ember megy fel a lépcsőn. Így kell segíteniük egymást az embereknek egy szeretetteljes és segítő kapcsolatban. Tehát az a kérdés, hogy meddig maradjak a rossz párkapcsolatban azért nehezen megfogható, mert még nem is feltétlenül kell annak rossznak lennie, van akinek elég ha langyos, és nem fejlődik benne.

Ebből az egy szempontból “sajnos”, hogy nincs a bőrünk alá építve egy ilyen kis fájdalomchip, ami elkezdene szúrni, ha nem jó úton járunk. Benne marad az ember, egészen kellemesen elvegetál, és már kezdi azt is megszokni, hogy a szexuális vágy, a boldogság idegen fogalmak, pedig egyébként amikor megismerkedtek, amikor még az elején voltak, akkor még nagyon jól működött a kémia és az intellektus is.

Amikor egy ilyen langyos kapcsolatból kilép valaki, amit nem tudtak fel, illetve vissza forrósítani, mondhatjuk, hogy nagy dolgot tett. Előrelátó volt, és képletesen, vagy szó szerint “megelőzte” a kínos és legtöbbször fájdalmas végjátékot, azonban ha nem vonja le a megfelelő konzekvenciákat, és nem tanul belőle, akkor egyenes úton halad a következő ilyen kapcsolat felé.

A jövő általában a múlt másolata, és ez nemcsak általánosságban, hanem a párkapcsolatokra is törvényszerűen igaz. Amikor kísértetiesen hasonlítanak egymásra a történések, változnak ugyan a nevek, változnak a szituációk, nyilván az évek mennek, de valahogy ismétlődnek a dolgok. Nagyon könnyű dolgunk volt az iskolában, mert ott kapunk egy bizonyítványt, ami igazolta, hogy elvégeztük az adott osztályt és a következő osztályba léphetünk. A párkapcsolatban nincs ilyen bizonyítvány, így nem is kapunk ilyen bizonyítványt, és mégis a következő osztályba lépünk vagy azt hisszük, hogy a következő osztályba léptünk. Jön egy új szerelem, és amikor utólag kiértékeljük, HA kiértékeljük, akkor azt vesszük észre, hogy ugyanazon szituációk ismétlődtek. Nem egy párkapcsolati konzultáció során látom azt, hogy szinte a szakítások is időnként ugyanazokkal a szavakkal érnek véget. Ugyanaz a tánc, csak más személlyel, más zenére. Ennyire drasztikusan tud ismétlődni a múlt.

De miért ragaszkodunk a rossz kapcsolathoz?

Egyszerű, mert biztos pont. Nekünk embereknek pedig szükségünk van biztos pontokra. Ha valakitől elvennénk a házát, a pénzét, az autóját, meg mindenét – azt túlélné. De hogyha elvennénk azokat a legalapvetőbb igazságokat, hogy ki a barát, ki az ellenség, hol van fönt, hol van lent, akkor gyakorlatilag ott eldobná az életét, mert a legalapvetőbb biztos pontokat vettük el tőle, ami a léte garanciájaként vannak jelen az életében. Vagy eddig hitt valamiben és elvennénk tőle a hitét, és már nincs miben hinnie. Ott megzuhanna, azt nem bírná el. Tehát a biztos pontok kellenek. Olyan ez, hogy amikor eltévedünk egy nagyvárosban, ott is ezt keressük. Megnézzük a navigációt, ami megmutatja, hogy itt állunk. Vagy amikor egy hatalmas reptér közepén találjuk magunkat, mit keresünk? Az eligazító táblát, és milyen érdekes, ott egy pont mindig fel van tüntetve. Az, hogy Ön itt áll. Ha ez nem lenne, akkor ugyanúgy benne maradnánk a slamasztikában. Azonban, amíg mi a társunkban keressük az alapvető biztos pontot, és ezzel nem akarom azt mondani, hogy egy társ nem lehet biztos pont, sőt, egy társnak nagyon is biztos pontnak kell lenni, de a legalapvetőbb biztos pontnak saját magunknak. Amíg ragaszkodunk egy rossz kapcsolatban a társunkhoz, mint biztos ponthoz, addig nem tud megjönni az a stabil érzés, hogy én legyek a saját magam biztos pontja, és erre a jó állapotra, mint hab a tortán, mint meggy a fagyi tetején, megérkezzen valaki, aki szintén biztos pont, de ő már egy más minőségében biztos pont.

Van azért egy jó hír: a múlt ismétlődését bármikor megtörhetjük, de akkor, és csak akkor fogjuk tudni megtörni, hogyha kielemezve az előző kapcsolatot, valamit megtanultunk. Ha nem, akkor visszakapjuk azt még egyszer, meg még egyszer, meg még egyszer. Sőt, durvábban kapjuk vissza. A durvábban nem feltétlenül azt jelenti, hogy szélsőségesebb dolgok történnek, hanem elképzelhető, hogy sokkal nagyobb érzelmi katarzis van kilátásban, tehát sokkal nagyobb a csábítás, hogy megint belelépjünk ugyanabba a csapdába. Mintha egy negatív erő el akarna tántorítani minket attól, hogy megértsünk valamit, és egy még annál is nagyobb szerelmet kínál. Aztán megint megtörténik ugyanaz, ami előszörre, besétáltunk a csapdába, majd a fejünket a falba verjük, hogy mennyire hülyék vagyunk, hogy már megint beleszerettem egy ilyen macsóba, hogy már megint elrabolta a szívem egy olyan nő. Amikor megtaláljuk a probléma igazi forrását magunkban, -ezt nyomatékkal még egyszer: amikor megtaláljuk a probléma igazi forrását MAGUNKBAN, akkor kapjuk meg azt a láthatatlan bizonyítványt arra, hogy továbblépjünk és milyen érdekes, akkor egy egészen más szintű kapcsolat fog minket megtalálni.

Miután megéltük a szakítás utáni gyászt – mert legyünk őszinték, azért mégiscsak egy veszteség, még akkor is, hogyha jó érzéssel léptünk ki abból kapcsolatból, mármint abban tekintetben, hogy ebből nekünk ki kellett lépni –, marad egy megkerülhetetlen rész, amit egyébként szinte mindig megkerülünk, ez a kapcsolat kiértékelése. Nem ülünk le egy sarokba nyugodtan és gondoljuk végig azt, hogy mi az, amit nem tettünk meg, amit meg kellett volna, vagy mi az, amit megtettünk, amit de nem kellett volna.

Pilát Gábor írásait, gondolatait minden csütörtökön olvashatod
itt, az ÉvaMagazin.hu-n!

Ezenkívül itt találkozhatsz még vele:

www.pilatgabor.hu

www.facebook.com/tabuk.nelkul.a.parkapcsolatrol

www.instagram.com/pilatgabor