Először mindenki hüledezik, meg hitetlenkedik, azt mondják, hogy nincs is probléma a házasságunkban. Nem is akkor kell járni, illetve nem akkor kell elkezdeni járni.

A férjemmel körülbelül 5 hónapja döntöttük el, hogy elkezdünk Vadas Jánoshoz járni. Mint “MI” idő. Igazából én vetettem fel, hogy mi lenne, ha minőségi, közösen eltöltött időként egy szakemberrel beszélnénk át az életünket, a kommunikációnkat, a helyzetünket. Hiszen egy pártatlan szem, mindig többet lát, mint azok, akik érzelmileg bevonódnak, benne vannak.

Bátran állítom, hogy életünk egyik legjobb döntése volt az, hogy igent mondtunk egymásra. Arra, hogy minden héten tanulunk valami újat magunkról, a kapcsolatunkról, a kommunikációnkról.

Az, hogy tudjuk, hogy miben vagyunk mások, hogy a férfiak nem úgy működnek, mint mi nők, hogy a másiknak mi a valóban fontos, alapjaiban erősíti meg a kapcsolatunkat.

Régebben a veszekedéseink egyik pillanatban kirobbantak és órákon át üvöltözős, olaszos, mély fájdalmakat egymás felé dobáló stílusban zajlottak. Ma már el tudjuk mondani vádaskodás nélkül a másiknak, hogy mi fáj, min és hogyan szeretnénk változtatni.

Sok levelet kapok, hogy szeretnének elmenni coachingra, de a férfi tagja a párosnak nem nagyon hajlandó rá, sőt, inkább hallani sem akar róla. Én ilyenkor mindig kicsit elszomorodom… Hiszen mikor, ha nem akkor kellene elmenni egy szakemberhez, amikor valaki a PÁRKAPCSOLATBAN úgy gondolja, hogy most van itt az ideje. Hogy ő nem érzi jól magát, vagy pont hogy jól érzi magát, de szeretne fejlődni, mert látja a buktatókat hosszútávon.

Egy kapcsolatot - szerintem - úgy, akkor lehet megmenteni, ha mindkét fél hajlandó egy kicsit komfortzónán kívül mozogni. És megtenni azt a másikért, a kapcsolatért, ami először lehet, hogy nehezére esik…de az ismeretlen, a hiedelmek alapján valamit gondolni a párkapcsolati terápiáról, gyerekes.

Azt hiszem, hogy a férjem nevében is mondhatom, hogy csakis a hasznunkra válik minden egyes alkalom, amit Janinál töltünk. Már csak azért is, mert ilyenkor igazán tudunk egymásra figyelni. Három gyerek mellett azt hiszem, ez a minimum, amit önmagunkért és egymásért megtehetünk.

Ezeket az intő jeleket nem lenne szabad megvárnotok