A párom reggelenként a telefonját simogatja először és nem engem

hálószoba,pár,férfi,nő,okostelefon,féltékenység,ágy Forrás: Getty Images
Nincs bajom a telefonnal, csak akkor, ha átveszi a helyemet.

Kedves Éva magazin!

24 éves vagyok, alapjáraton (ha éppen nincs barátom) egyedül élek. Gyakran előfordul, hogy ha reggel felébredek, a telefonom után nyúlok először, ez megszokott dolog a szintén húszas éveikben járó barátaim körében is. Szerintem ezzel nincs is semmi baj, ha egyedül ébredünk és nincs mellettünk senki, akit ez zavarna. Nekem például a fénye segít abban, hogy ne aludjak vissza. De amikor vagyok olyan szerencsés, hogy már egy fiú mellett ébredhetek, akkor sosem kezdem pötyögéssel a napot. Legfeljebb a szundigombot nyomogatom. Ellenben összehozott már a sors olyan férfival, aki párkapcsolatban az ébresztő kinyomása után rendszerint hírolvasás vagy játék okán huzamosabb ideig folytatta a képernyő simogatását. Mit lehet kezdeni egy ilyen fickóval?

Csilla

Kedves Csilla!

Soraidat olvasva olyan érzésem támadt, mintha egy film peregne a szemem előtt, amelynek Négyen egy ágyban a címe. Ebből ketten ráadásul nem is élő személyek, hanem okostelefonok. Hogy mi lesz ennek a filmnek a végkimenetele, az tőled függ.
Bevalljuk vagy sem, nagyon sokan alszunk mobiltelefonnal a hálószobánkban. Megszokott dolog vagy káros szokás? Nézőpont kérdése. Mindenki maga döntheti el, hová teszi le otthonában a mobilon élt életét. Leveledben jól érzékelhető, hogy az egész nap hordozott telefon egyre több helyet követel az életedben és észrevétlen bekúszott a hálószobádba is.
Azt írod, hogy többnyire egyedül élsz. Most mégis összehozott az élet egy olyan fickóval, aki reggelente a telefonja képernyőjét huzamosabb ideig simogatja. Ennyi információ alapján nehéz eldönteni, hogy hol is tart a kapcsolatotok jelenleg. Még az ismerkedésnél tartotok vagy már az összecsiszolódás fázisában jártok? Fenn van még a rózsaszín szemüveg, vagy már kezd lefelé csúszni?
Nem írtál arról, hogyan érzed magad ebben a kapcsolatban. Bizonytalan vagy az érzéseidben vagy csak szeretnéd másképp indítani a napotokat?
Szeretnél a közös este, éjszaka után közös reggeleket is? Ha erről van szó, kezdjétek úgy a napotokat, ami feltölt mindkettőtöket. A hangsúly a közös élményen legyen. Nem baj, ha neked kell megtenned az első lépést. Lenne egy ötletem, mit szólsz hozzá? – kérdéssel indíthatnád a napot. Elképzelhető, hogy neki is lesznek ötletei, s mindjárt felejthető az a fránya telefonsimogatás.
Most egy kicsit fókuszáljunk a te érzéseidre. Kérdezd meg magadtól, hogy miért zavar téged a telefonozás, mikor együtt vagytok. Mit érzel ilyenkor? Haragot, félelmet, csalódást? Mire vágysz ebben, kapcsolatban? Biztonságra? Változatosságra? Figyelemre? Valami másra? Miről is szól ez a kapcsolat neked?
Szánj időt arra, hogy kitisztuljon a kép. Akár le is írhatod az érzéseidet levél formájában.
Ha letisztázod ezeket a kérdéseket magadban, könnyebben tudsz dönteni, hogy mit is lehet kezdeni egy ilyen fickóval.

Klement-Soós Ágnes

tanácsadó

Ha a kapcsolat helyett a telefonodat archiválnád inkább, íme néhány hasznos tipp, hogy mit kezdhetsz az exeddel: