A szerelmeskedés ellenállóbbá teszi az immunrendszert?

szex,immunrendszer Forrás: Getty Images
Amíg az emberi faj karanténba szorulva igyekszik elütni az időt vagy épp ellenkezőleg, beosztani maradék szabadidejét, nincs is üdítőbb elfoglaltság, mint a szex… akár van kivel, akár nincs. Ráadásul jót is tesz az egészségnek, még ha ez nem is olyan egyszerű.

Ha olyan szerencsés vagy, hogy a partnereddel élsz összezárva hetek óta, elképzelhető, hogy többet szexeltek, mint korábban. Miért is ne? A szex számtalan előnye mellett csökkenti a stresszt, a szorongást is. Igaz, a fertőzéstől nem véd meg. Vagy mégis? Mármint csodát a szex sem tud művelni, nem tesz védetté és végképp nem fertőtlenít – viszont számtalan kutatás igazolja, hogy jó hatással van az immunrendszerre.

Aki rendszeresen él nemi életet, annak magasabb az immunoglobulin-szintje. Vagyis a szervezetében élő fehérvérsejtek, amelyek kritikus szerepet játszanak az immunválaszban, több ilyen ellenállást biztosító molekulát termelnek. Minderről egy ma már klasszikusnak számító, 2004-ben megjelent tanulmány is beszámolt. A szex jótékony hatásának az immunrendszerre köze lehet a testmozgáshoz, amelyet szeretkezés közben végzünk, ami önmagában azt jelentené, hogy mindezt a sporttal is elérhetjük.

Csakhogy az említett kutatás azt is állítja, hogy azoknál, akik többször is szexeltek heti kettőnél, nem volt tapasztalható ugyanez az immunologlobulin-szintemelkedés. A tanulmány szerzői úgy vélik, hogy a heti legalább háromszor szexelő párok talán túlkompenzálni próbálják a kapcsolatukban felmerülő szorongásukat. Ez a hipotézis valószínűleg túlságosan általánosító lehet, hiszen számtalan tényező állhat amögött, hogy hetente hányszor bújunk össze a partnerünkkel.

Egy másik kutatás rámutat az önkielégítés jótékony hatásaira is, ami a szervezet védekezőképességét illeti. Németországi kutatók úgy találták, hogy a férfiak fehérvérsejtszáma megemelkedik orgazmus után. Ám ezek a változások nem hosszan tartóak, így nem óvnak meg sem a koronavírus, sem a közönséges megfázás ellen.

Akkor mégis milyen módon használhat a szex az immunrendszerünknek?

Nos, a rendszeres szeretkezés hosszú távon csökkentheti az adrenalin- és a kortizolszintet, hovatovább a stresszt és a feszültséget is. Ezen felül endorfin- és szerotoninhormon szabadul fel, ami bizonyítottan segít enyhíteni a fájdalmat és a görcsöket. Az oxitocin pedig, amit konyhanyelven „szerelemhormonnak” is neveznek, jobb kedvre derít, melegséggel tölt el és erősíti a kötődés érzését a partnerhez.

Persze könnyen előfordulhat, hogy a megnövekedett stresszhelyzet következtében egyszerűen nincs kedved a szexhez. Ha ez a helyzet, egyáltalán nem vagy egyedül; a jó hír az, hogy számtalan tudományosan megalapozott módszer van, amivel csökkentheted a stresszt. A legegyszerűbb a rendszeres mozgás, de segíthet a jóga/meditáció; ha elviselhető környezetet teremtünk magunk körül; ha nap mint nap tudatosan figyeled magad és számot adsz magadnak a hogylétedről.

És persze az immunrendszered szempontjából se mindegy, mit eszel: