Szeretem a partnerem, de a gyerekéből nem kérek!

Borítókép: Szeretem a partnerem, de a gyerekéből nem kérek! Forrás: Getty Images
Patrícia és a barátja, Ádám két éve alkotnak egy párt, együtt élnek és a közös gyermek is szóba került, a lány mégis úgy érzi, képtelen elfogadni, hogy a párjának már van egy fia az első házasságából. Elmeséli történetét, és azt is, mit tanácsolt neki a szakember, amikor tanácsért fordult hozzá kilátástalannak tűnő élethelyzete miatt.

„A barátom és én már több, mint két éve vagyunk együtt és pár hónap után oda is költöztem hozzá. Az elején nagyon boldog voltam, sokáig úgy éreztem, ő az igazi számomra, de ma már nem vagyok ebben olyan biztos”- meséli a 28 éves Patrícia.

A lánynak volt egy kutyája, Ádámnak pedig van egy kisfia, aki a kezdetektől ki nem állhatta a négylábút. És sajnos ez pecsételte meg Ropi, a 4 éves foxterrier sorsát: mennie kellett. Patrícia fájó szívvel adta le kis kedvencét a szüleinek és úgy érezte, ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban:

„Az igazat megvallva igazságtalannak érzem, hogy nekem a legjobb barátomról, a kutyámról kellett lemondanom, miközben a párom fia minden második hétvégét és szinte minden szerdát nálunk tölt. Persze alapvetően nincs semmi gondom Barnival, kedves és kezelhető gyerek, jól elvan tévézéssel, telefonozással, de azért amikor nálunk van, mindig hozzá igazítjuk a napirendet és a programokat. Lehet, hogy csúnyán hangzik, de alig várom, hogy végre hétfő legyen és Ádám elvigye suliba.”

Patríciának már kedd este elromlik a kedve, mert tudja, másnap Barni megint náluk lesz és ugyanez van kéthetente pénteken is.

„Tényleg nincs semmi kifogásom a gyerek ellen, egyszerűen csak az zavar, hogy bele lettem kényszerítve ebbe az élethelyzetbe. Én nem akarok senkinek a pótanyukája lenni és őszintén szólva saját gyereket is majd csak pár év múlva szeretnék. Amikor Barni velünk van, mindig úgy érzem, hogy én a második helyre szorulok, mert az apja olyankor szinte csak vele foglalkozik. Úgy érzem, hogy ez a figyelem nekem és a majdani közös gyermekünknek járna, nem az exe fiának.”

Ugyanakkor Patrícia még élvezni szeretné az életet: sportolni, utazni, szórakozni és tudja, hogy Ádám is vágyik erre.

„Olykor azt kívánom, bár ne lenne Ádámnak gyereke és már komolyan felmerült bennem a gondolat, hogy szakítok vele, mert egyszerűen nem tudok megbirkózni a ténnyel, hogy van egy gyerek, aki a páromat örökre összeköti egy másik nővel. De közben meg nagyon szeretem és a kapcsolatunkra igazán nem lehet panaszom. Vajon kudarcra vagyunk ítélve?”

Patrícia a megoldhatatlannak tűnő probléma miatt már szakemberhez is fordult.

„Megértem, hogy 28 évesen Patrícia még szeretné önfeledten élvezni az életet és önmagára valamint a kapcsolatára koncentrálni. És ezt meg is teheti, hiszen még nincsenek saját gyermekei. Ugyanakkor olyan férfit választott, akinek már van egy kisfia és az elbeszéléséből az derült ki, hogy gondoskodik is róla, szeretettel veszi körbe, ami a férfi érzelmi érettségére és arra utal, hogy képes felelősséget vállalni másokért.”- mondja dr. Julia Peirano, viselkedésterapeuta és párkapcsolati coach.

A szakember szerint a férfi arra törekszik, hogy a barátnőjének és a kisfiának is a kedvében járjon és azért engedi, hogy Barni többet tévézzen vagy telefonozzon, hogy Patrícia se érezze magát elhanyagolva. Patríciának azonban el kell fogadnia, hogy egy kisgyerekkel áll szemben, akinek épp úgy, ahogy a lánynak, szintén nem volt választási lehetősége és bizonyos, hogy érzi a felé irányuló ellenszenvet. Ez pedig később akár viselkedészavarokat is okozhat a kisfiúnál.

Amikor a szakember kérésére Barnit is elvitték hozzá egy beszélgetésre, kiderült, hogy a kisfiú pontosan érzi, hogy édesapja új partnere tehernek tartja az ő jelenlétét:

„Mindig csendben kell lennem és azt csinálnom, amit kérnek tőlem. Nem panaszkodhatok, mert nem lehetek Patrícia terhére. És igazából apát sem kérhetem meg olyan dolgokra, amiket igazán szeretnék, mert oda kell figyelnem rá, hogy ne okozzak bajt kettejük között. Tudom, hogy ez apának is fontos.”- mondja a 11 éves kisfiú, aki úgy érzi, nem mondhatja ki a vágyait, nem adhat hangot a valódi szükségleteinek, mert annak az édesapjánál töltött időben nincs helye.

A szakember szerint, ha egy 11 éves kisfiúnak azt kell megélnie, hogy a személye nemkívánatos valaki számára, akivel rendszeresen huzamosabb időt kell eltöltenie, az rendkívül károsan hathat az érzelmi világára.

„Tudom, hogy nehéz lehet empátiát érezni a párja kisfia iránt, hiszen úgy gondolja, a kisgyerek a vágyai megvalósulásának útjában áll, de ha valóban együtt akar maradni a kedvesével, el kell fogadnia, hogy őt „csomagban” kapta. Ráadásul, ha majd egyszer közös gyermeket is szeretnének, abba is bele kell nyugodnia, hogy bizony patchwork családjuk lesz, amelyben többféle igényt kell figyelembe venni és összehangolni.”- magyarázta a szakember Patríciának.

A viselkedés- és párterapeuta 3 választási lehetőséget mutatott Patríciának a helyzet kezelésére:

Forrás: ITT