Néhány hete egy csajos találkozás alkalmával enyhe zavartól kipirulva a szándék szandálokról kezdtek el beszélgetni a nőtársaim. Pár percig hallgattam, úgy csináltam, mintha tudnám miről beszélnek, magamban pedig azon morfondíroztam, hogy miért akarnak télvíz idején szandit hordani? Vagy már a tavasz-nyári divatnál tartunk?

Mindenkinek van szándék szandálja, még ha nem is tipikus lábbeliként. Biztosan Neked is. Ne pislogj már úgy, mint egy szűz lány! – kacagtak.

művésznevén Soma Mamagésa írt egy tőle megszokott őszinte cikket arról, hogy van egy lábbelije, amit a férje meglátva elmosolyodik, majd mustrálni kezdi, és pavlovi automatizmussal beindul a kémia, vele együtt a vágy.

Ez egy játék, egy közös titkos nyelv, amivel kedvesünk tudtára adjuk, hogy bizony ma este lepedőtornára vágyunk, készüljön! Mert több évnyi, évtizednyi együttélés után, felszívódik az állandó vágyakozás, eltűnnek a mindennapos együttlétek, ritkán kívánják meg egymást a felek. A szándék szandál egy előjáték.

Na, mid van? Szándék bugyid? Szándék nadrágod? – faggattak egyre hevesebben. Forogtak az agykerekeim, mély belső önvizsgálatot tartottam, de nem láttam hasonló szokásokat mély bugyraimban sem.

Hazaérve, a kabátomat még le sem vetettem, megkérdeztem a férjemtől, hogy van bármiféle szokásom, amivel tudtára adom a vágyaimat? Nekem esel, letarolsz – ölelt át szorosan. Kiderült, valóban jól ismerem magunk. Nincsenek ilyen játékaink. Ha akarjuk egymást, akkor csináljuk, lehet, hogy nem akkor nyomban, hiszen kisgyerekeink vannak, de záros határidőn belül, akár a kamrába bújva, villámgyorsan, amiről a befőttesüvegek sokat tudnának mesélni.

Engedéllyel, ám szigorúan név nélkül, elárulom, hogy a barátnőim milyen apró jelzésekkel adják tudtára férjeiknek, hogy mire számíthatnak, ha leszáll az éj.

Az előjátékokért nézzétek meg a galériánkat!