Viszlát, kölyökkori szerelmek – randiszokásaink a 2010-es évek végén

online társkeresés,romantika Forrás: Getty Images
Egy új kutatás szerint az online randizás az uralkodó trend a heteroszexuális párok társkeresésében. A romantika azonban nem csak ezért más, mint régen.

Ha az unokánk – sőt, a gyerekünk! – megkérdezi majd: „Hogyan ismerkedtetek meg nagypapával (apuval)?”, a válasz nagy valószínűséggel az lesz: „Tinderen, hogy máshogy?” Mindössze nyolc év kellett csak hozzá ugyanis, hogy az internet legyen az első számú „helyszín”, ahol a heteró párok találkoznak. Ahogy a Guardian írja a Stanford Egyetem friss kutatására hivatkozva: a heteroszexuális párok 39 százaléka online párkeresőkön vagy társkereső alkalmazásokon keresztül találkozik, ez az arány pedig 2009-ben, amikor a legutóbbi ilyen kutatást végezték, még csak 22 százalék volt. Ahogy az életünk minden részét, úgy a randizást is átalakította a technológia.

Nézzük, miben változott még a romantika! A galériában randizási trendeket gyűjtöttünk össze a 2010-es évek végén: