Ezt a pénteket Elvira - tőle szokatlan lelkesedéssel - már kedden (!) lebeszélte mind a hármunkkal a közös Facebook-csetben, elküldött vagy öt programot, és meg kellett szavaznunk, hova mennénk szívesebben. Ahhoz ragaszkodott, hogy ő táncolni akar, de nem valami trash helyen (hát nekünk Zsuzsával semmi bajunk nem lett volna a trash-hel, de mindegy), hanem mint a mojito-fiús estén, csípjük ki magunkat, és menjünk el valami menő klubba koktélozgatni. Ismertek, én inkább a romkocsmában fröccsözős lány vagyok, de hát Elvira is annyi hülyeséget nézett már el nekünk, hogy az a legkevesebb, hogy amikor kivételesen ő akar helyet választani, akkor engedünk neki. Gergőnek meg valljuk be, úgyis mindegy, annyit keres, mint a szemét. Még írta is, mennyire meg fogja növelni az ázsióját, hogy három ilyen csajjal vonul be a bárba, hát hehe, Gergő, mi meg visszaírtuk, hogy cserébe az első kört ő állja, simán megéri neki, nem?

Zsuzsánál készülődtünk, ahogy szoktunk, mert az ő lakása van a legközelebb a belvároshoz, meg neki van az a szépségrutinja, ami a legtöbb időt veszi igénybe, míg Elvira meg én általában már készen érkezünk, és míg a piperészkedő Zsuzsára várunk, aki hol a feneketlen gardróbjából, hol a fürdőszobából üvöltve beszélget velünk, vígan vodka-szódázgatunk és sorozatot nézünk a kanapén.
Ezúttal azonban én voltam az, aki koktélruhában és sportcipőben érkezett, a magassarkút a kezében lóbálva: Elvira, legnagyobb meglepetésemre, épp úgy félkészen, bugyiban-melltartóban rohangált fel-alá mint Zsuzsa. Én, hogy kikerüljek a stressz-zónából, felültem a konyhapultra, onnan figyeltem, ahogy ezek fél órán keresztül púderezik és krémezik és fésülik és vasalják magukat, végül nem is bírtam ki, és megkérdeztem Elvirát, hogy de hát édesem, neked amúgy férjed van, mire fel ez a nagy felhajtás? Mármint nem azért, Zsuzsa gondolom fel akar szedni valami új srácot, de Elvira, te mégis mi a francra készülsz? Elvira nem válaszolt, csak megkérdezte, láttam-e burgundi rúzst. Ami nem mellesleg az enyém volt. Mivel fél fenékkel épp rajta ültem, odaadtam neki, aztán iszogattam tovább egyedül. Mire végeztek, én is végeztem két vodkaszódával, kicsit nehezemre is esett felvenni a tűsarkú szandált. Elvira és Zsuzsa megittak egy-egy kilépő felest, aztán jött értünk Gergő taxival.

Beléptünk a helyre, Gergő kikérte az első kör koktélt, iszogatni kezdtük a pult mellett, közben beszélgettünk, felmértük a terepet, ki-ki az ízlésének megfelelően, és persze rá-rápillantottunk a táncparketten lötyögőkre is. Egyszer csak belépett egy magas, fekete hajú, szemüveges srác a bárba. Fehér inget viselt. Odament a pulthoz, kért magának egy whiskyt, majd hátrafordulva rákönyökölt, kortyolgatni kezdte, úgy mustrálta ő is a felhozatalt. Rápillantott Elvirára, elmosolyodott, majd félrenézett, aztán megint vissza Elvirára. Elvira is rápillantott, és annyira zavarba jött, hogy fülig pirulva szinte belecsúszott a koktélos-poharába.
– Nézd csak.... nem gondolod, hogy az a srác engem néz? – súgta oda nekem. Megerőltettem a szememet, mert kicsit rövidlátó vagyok, aztán némileg értetlenkedve Elvirához fordultam.
– Elvira, – mondtam neki. – Az a srác a férjed, Gábor.
Elvira gyorsan, és mérgesen megrázta a fejét. – Szerinted mit csináljak? – súgta megint, és kérdőn pillantott rám. Visszanéztem Gáborra. Máshogy nézett ki, mint szokott. Nem azok a hülye geek pólói voltak rajta, amiket programozóként hordani szokott, és nem összevissza volt kócolva a haja, és igen, meg is borotválkozott... Ő is kicsípte magát. Jézus, milyen jó pasinak tűnt! Te jó ég, esett le hirtelen, ezek előre megszervezték a dolgot! Elvigyorodtam, és kicsit megböktem Zsuzsát is. – Te Zsuzsa – mondtam neki – nézd csak, az a srác fel akarja szedni a mi Elviránkat.
Zsuzsa egy lusta pillantást vetett rám, majd Elvirára és Gáborra, és amilyen perverz, már fogta is az adást. Ő is vigyorogni kezdett. – Na és? Elvira nem mer odamenni hozzá?
– Szerintem nem – feleltem ál-szomorúan. Zsuzsa Elvirához fordult – Idehívjuk? – kérdezte. Erre azonban nem volt szükség. Gábor újra végigmérte Elvirát, majd a pultoshoz fordult, és kért tőle valamit. Aztán az asztalunkhoz sétált.
– Bocsánat a zavarásért, csak meg akartalak hívni valamire – mondta Elvirának – és annyira gyönyörű vagy, hogy nem is tudtam eldönteni, mi illik hozzád a legjobban. – És mi? - kérdezte Elvira zavartan. Ekkor azonban meglátta a pincért, aki már hozta is egy üveg jégben a legdrágább pezsgőt, ami a helyen volt, meg poharakat – nem csak nekik kettőjüknek, hanem valamennyiünknek.
– B. Gábor vagyok – nyújtott kezet Gábor a feleségének, és ahogy figyeltem, annyira ügyeltek a kis játékuk szabályaira, hogy a jegygyűrűjüket is levették, mind a ketten.
– G. Elvira – mutatkozott be Elvira a lánynevén, Gábor pedig odaült hozzánk, és elkezdte fűzni Elvirát.

Komolyan mondom, láttam már pár szexi dolgot életemben, de figyelni, és asszisztálni ahhoz, hogy a legjobb barátnőmet felszedi a saját férje egy ilyen kedves és furcsa szerepjátékot játszva, egyike volt a legszexibbeknek. Azon kaptam magam, hogy én magam nem is fiúzok, csak azt figyelem, ahogy ezek ketten vadul végigflörtölik az éjszakát, a heves testi vonzalom minden jelével megfűszerezve azt, a fülbesusogástól a nyakbapusziig, az együtt-táncolástól a kölcsönös derék- majd fenékfogdosásig, míg éjfél magasságában Elvira fogta a táskáját, és Gábort maga után húzva eltűnt a mosdóban. Összeröhögtünk Zsuzsával: biztosak voltunk benne, hogy nem is jönnek vissza már hozzánk.
– De d*gni biztos nem ott fognak – mondta Zsuzsa.
– Miért? – kérdezte Gergő.
– Láttad már a mosdót Elviránál? Naponta fertőtleníti. Tuti hív egy taxit és hazaviszi.
Ezen elmosolyodtam. Gergő belekortyolt a sokadig sörébe, majd hirtelen komolysággal szólalt meg.
– Azt hiszem tudom, miért volt jó nézni őket.
– Miért? – kérdeztem kíváncsian. Zsuzsa is érdeklődve pillantott rá. Gergő letette a sört, úgy felelt, nem is nézve ránk.
– Mert biztosak vagyunk benne, hogy nem fogják elrontani. Hogy jó lesz a vége.
Egymásra néztünk Zsuzsával, és nem mondtunk semmit. De mind a ketten gyorsan felhajtottuk, ami előttünk volt.