Az örök kérdésben kellene tehát dűlőre jutni, tudniillik, hogy – jó ügy érdekében - érdemes-e szövetkezni az ördöggel? Több lesz-e a haszna, mint a kára?

Két milliárdos felhasználói bázisukkal a fejlődő országokban a pornócsatornák egyeduralmat mondhatnak magukénak abban, hogy a fiatalok mit tanulnak a szexről. Méghozzá ez nemcsak a fejlődő országokra igaz, hanem egyre inkább az alacsonyan illetve közepesen fejlett országokra is.

India egyik szexuális edukációval foglalkozó weboldala, a Love Matters 5 ezer 18-24 éves fiatalt kérdezett meg arról, néznek-e online pornót. A válaszadók 92 százaléka felelt igennel. Ráadásul az is kiderült, hogy, bár a feltételezés, hogy leginkább férfiak néznek pornót, régóta tartja magát, ez többé nem igaz: a lányok 84 százaléka, és a fiúk 97 százaléka néz online pornót. A megkérdezettek fele (lányok és fiúk is) elismerte, hogy „sextingelt” már – küldött már életében szexuális tartalmú képeket, videókat, szövegeket – 28 százalékuk pedig férfi nemi szervet ábrázoló fotókat (dick pic) is küld/kap/készít. Mindez arról árulkodik, hogy Indiában a pornó ugyanúgy átszövi a társadalmat, ahogyan – állapítja meg a theguardian.com – az Egyesült Királyságban is.

Érthető, hogy a szex és a párkapcsolati téma elsődlegesen fontos a fiatalok számára, és ebben az interneten kimeríthetetlen és könnyen elérhető a kínálat – pláne, ha nincs megfelelő egyéb információs forrás. Az viszont már erősen vitatható, hogy a pornó alkalmas-e a szex-edukáció feladatának betöltésére.

A szexuális felvilágosítás hivatalos formáit sok országban erősen megszigorították, és a párkapcsolatokkal kapcsolatos tradicionális tudás átadását a hagyományos kulturális „intézményekre” bízták. Sierra Leonéban titkos női társaságok, Ugandában nagybácsik és nagynénik „tanácsa” adta át a szexualitásról való legfontosabb tudnivalókat a fiataloknak. Ezek az „intézmények” azonban mára eltűntek, illetve meggyengültek.

Az átfogó szexuális felvilágosítás evidensen jótékony hatásait hosszan lehetne sorolni – az anyai- és gyermekhalálozás, a vetélés, az illegális abortusz, a szexuális úton terjedő betegségek csökkentésétől a szexuális egészség megőrzésén át a nem kívánt terhesség megelőzéséig sok egyéb összetevője van. Különösen, ha hozzávesszük, hogy sok kormányzat szabotálja, hogy a közoktatás illetve egyéb közintézmények keretein belül eleget tegyen azon kötelezettségének, hogy a fiatalok hozzáférjenek a szexualitásról való hasznos és fontos tudásokhoz. (Köztük az Egyesült Királyság is, amelynek közoktatásában a személyiséghez, a szexualitáshoz és az egészséghez kapcsolódó témák tárgyalása még mindig nem kötelező.) A hiány kitöltésére és az online pornó növekvő népszerűségének ellensúlyozására civil szervezetek átfogó szexuális felvilágosító kampánnyal próbálják megközelíteni a fiatalokat. A misszió egyik zászlóvivője a Love Matters, amely jelen van Kenyában, Indiában, Egyiptomban, Kínában és Mexikóban. Argentínában a #ChauTabú (viszlát tabu), Banglades területén a Maya Apa tölti be 24 órás webes és mobil app szolgáltatásaival a tanácsadói szerepet. Valamennyi azt a célt tűzte maga elé, hogy alapvető információkkal szolgáljon a szexualitásról – beleértve az anatómiai, fertőzés-megelőzéssel, családtervezéssel kapcsolatos tudnivalókat is – egyedülállóan gazdag csomagot kínálva ezzel.

Érdemes beleolvasni, milyen nagyon is húsbavágó problémákat tárgyal. Ilyen például, hogy milyen tanulságokkal szolgál az az eset, amikor egy lányt, aki beleegyezett, hogy szerelme éveken át videóra vegye a szeretkezéseiket – azzal az ígérettel megnyugtatva őt, hogy ezeket a közös megtekintés után törli – a szakítást követően az ismerősei figyelmeztettek, hogy ezek a felvételek kikerültek nyilvános pornóoldalakra.

Bár a szex-edukációval elkötelezetten foglalkozó szervezetek csak kis halak a net nagy cetjeihez, a havi 1,3 milliárdos látogatottsággal dicsekedő pornóoldalakhoz képest, még mindig 650-szeres a letöltési mutatójuk az USA legnépszerűbb hasonló site-jához, a Scarleteen.com-hoz viszonyítva. Így aztán még nem jött el a felvilágosítók és a pornógyárosok együttműködésének az ideje, mindenesetre az előbbiek vizsgálják, hogyan lehetne egyfajta „felelős pornón” alapuló együttműködést kialakítani, amely mindkét nem tiszteletén, egyenjogúságán alapul, és még az élvezeti értékét is megőrzi.

Természetesen számos kockázata lehet egy ilyen együttműködésnek, és a szex-edukációval foglalkozó szervezeteket a fejlesztéseik finanszírozásának hanyatlása is óvatosságra inti a tekintetben, szabad-e ilyen vitákba, egyezkedésekbe belemenni – például mit fognak hozzá szólni az adományozóik. Ugyanakkor a távolmaradás is kockázatot hordoz, hiszen annak kedvez, hogy érzelmi szempontok, másfelől automatizmusok mentén dőljenek el a dilemmák, megfosztva esetleg fiatalok millióit attól, hogy alapvető és korrekt információkhoz jussanak szexuális és reprodukciós egészségüket érintő kérdésekben. Nem beszélve arról, hogy egyre sürgetőbb volna szembesülni azzal, mennyire fenyegető veszély a gyerekek pornográfiának való kiszolgáltatottsága.

Megkerülhetetlen a fiatalokkal való együttműködés abban, hogy egy olyan realitásokon és bizonyítékokon alapuló, ítélkezésmentes digitális környezetet lehessen létrehozni a szex-edukáció céljaira, amely például megengedi a kreatív energiák mozgósítását az alkalmazások álcázásában is, annak érdekében, hogy a szülőknek ne legyen szabad betekintésük serdülő gyerekeik intim magánéletébe. A szerző összefoglalójából kiderül, mennyire sokféle szempontot, érdeket kell összehangolni a jó ügy érdekében kötött kompromisszumok kidolgozásának útján.