Többet szeretni egyszerre – tények és tévhitek a poliamoriáról

poliamoria,többszerelműség Forrás: Getty Images
Vajon lehetséges-e egyszerre több emberbe szerelmesnek lenni? Vannak, akik úgy tapasztalják, hogy igen, és párhuzamos érzelmeiket meg is akarják élni. A megcsalásnál azonban létezik ennek korrektebb módja is.

Ez a cikk az Éva egy korábbi lapszámában jelent meg először.

Barátnőm – nevezzük Bettinek – és partnere, Feri 12 éve élnek együtt. Egy hullámhosszon vannak, hasonló az értékrendjük és az érdeklődésük. Méltányosan megosztják az otthoni feladatokat, van két macskájuk, nemsokára gyereket is terveznek. A látszat ellenére mégsem alkotnak szokványos párt: Bettinek már évek óta István is az élete része. Eleinte titkolta a párhuzamos viszonyt, de amikor mégis kiderült, Feri meglepően jól fogadta. Elárulta, hogy ő is félrelépett párszor, mert számára sem kielégítő a monogámia. Tulajdonképpen mindketten megkönnyebbültek, és amióta kiderült, hogy még ebben is hasonlók, kapcsolatuk új szintre lépett: zöld utat adtak egymásnak. Jelenleg mindkettőjüknek van másik partnere is, akivel akár otthon, egymás előtt is zavartalanul turbékolnak telefonon. Ha Feri másik barátnője, Anna süteményt süt, Bettinek is küld belőle. Ha Betti utazni megy Istvánnal, Feri lelkesen lájkolja a képeket. „Szeretem Bettit, ezért örülök, ha mással is jól érzi magát. Nem akarom birtokolni és kisajátítani” – mondja. A „lánc” tagjai néha közös programokat is szerveznek. Nem látnak ebben semmi furcsát: azt mondják, a barátainkat vagy a gyerekeinket sem szeretjük kevésbé, ha jön egy új barát vagy új gyerek.

Fűvel-fával?

Betti és Feri tehát a megcsalásról és a hazugságról (ami nemcsak inkorrekt, de az önértékelést is rombolhatja) őszinte és nyílt többpartnerűségre, azaz etikus nem-monogámiára váltottak. Életmódjukat jó ideje a baráti körben is vállalják, így tőlük hallottam először a (görög eredetű poli = „sok” előtagból és a latin amor = „szerelem” szóból összeillesztett) poliamoria kifejezést.

Az utóbbi években a médiában is egyre többször került szóba a többszerelműség, még mindig sok azonban a félreértés vele kapcsolatban. „Egyrészt – mondja D. Balogh Andrea, a hamarosan egyesületté alakuló Poliamoria Magyarország csoport alapító tagja – a poliamoriát fontos megkülönböztetni a nem monogám kapcsolatok egyéb formáitól.” A „swingelés” például elsősorban a testiségről szól: párok összejárnak más párokkal (vagy swingerklubba mennek) alkalmi szexuális partnereket keresni – de ahogyan egy bennfentes fogalmaz:

Ebben nincs semmi emelkedett, ez a Maslow-piramis alja.

Ezekben a kapcsolatokban általában nincs érzelem. A „nyitott kapcsolatban” nem mindig elvárás az érzelmi kizárólagosság és van egy báziskapcsolat a másodlagos külső partnerekhez képest. „A poli kapcsolatokban viszont nem feltétlenül különböztetünk meg elsődleges partnert – magyarázza D. Balogh Andrea. – Ráadásul ezekben nagyobb szerephez jut az érzelmi aspektus. Több bennük a gondoskodó elem és a partnerek hosszú távra terveznek.”
Az a személy tehát (jellemzően férfi), aki futó szexkalandok reményében lép be a közösségi oldalon a mintegy hatszáz főt számláló Poliamoria Magyarország csoportba, nagy eséllyel hoppon marad. A poliamor emberek, a tévhittel ellentétben, nem feltétlenül létesítenek könnyen szexuális kapcsolatot, sőt egyes esetekben kifejezetten sértőnek is találják, ha életvitelüket összemossák a swingeléssel.

Nem orgiákból áll az életük – a többség nem szeretkezik egyszerre a partnereivel. Elmondásuk szerint olyan, kevésbé trendi tevékenységek, mint az érzelmek elmélyült megvitatása, a határok tisztázása és a mindenki igényeit figyelembe vevő, körültekintő tervezés sokkal inkább jellemzők erre az életmódra.

Coming out

A polik egyszerűen abban látják a másságukat, hogy képesek egyszerre több emberbe is szerelmesnek lenni. „Egyetemista korunk óta együtt vagyunk Árpival, elsők voltunk egymásnak. Igazi lelki társak, legjobb barátok vagyunk, a szex is nagyon jó, és a mai napig fedezzük fel új rétegeit a kapcsolatunknak – meséli a 31 éves Nóra. – Árpi tökéletes társ, hagyományos mércével mérve semmi okom nem lett volna, hogy hiányérzetem legyen. Mégis megtörtént, hogy miközben továbbra is szerelmes voltam belé, beleszerettem valaki másba is. Sokat vívódtam, mire beismertem magamnak, hogy én egyszerűen ilyen vagyok, és egyszerre mindkettőjükkel akarok lenni. Aztán ráakadtam az interneten a poliamoria szóra. Megkönnyebbültem: mások is vannak így, nem vagyok ufó! Többéves folyamat volt, elolvastuk együtt Melissa K. Bergdall More Than Two [Több mint kettő] című könyvét, rengeteget beszélgettünk, mire Árpi megértette és elfogadta a helyzetet, és kinyitottuk a kapcsolatunkat.”

poliamoria,idézet
„Azt szeresd, akit akarsz, ahogy akarod és ahányat akarsz.”

A polik egybehangzó véleménye szerint ez az életmód nagy önismeretet igényel. A féltékenység itt is megjelenik, de ezt a félelmek, önbecsülési problémák, kisebbségi érzések megbeszélésével próbálják orvosolni.

D. Balogh szerint a poliamor identitás felismerése ahhoz az úthoz hasonlítható, mint amit az LMBTQ emberek járnak be (léteznek természetesen olyanok is, akik mindkettőben érintettek): a személy kezdetben alkalmazkodik a normához, majd ráeszmél, hogy ez nem működik, őszintén szembenéz először önmagával, végül jöhet a „coming out”. A hasonszőrűekkel való találkozás itt is sorsdöntő jelentőségű: a másként érző fiatal lány vagy fiú depresszióba eshet, veszélyes kapcsolatokba sodródhat vagy akár az öngyilkossági kísérletig is eljuthat, ha nem kap megfelelő támogatást. A poliamoria csoportban külön hangsúlyt fektetnek a másokat manipulálni igyekvők és a bántalmazók kiszűrésére.

„Tapasztalataim szerint a poliamoriát még mindig könnyebb a családdal elfogadtatni, mint például a melegséget – mondja D. Balogh, majd hozzáteszi:

A nagyszülők meglepően megértők szoktak lenni. Sokszor kiderül, hogy az előző generációk körében is létezett többpartnerűség, csak – hogy ne érje szó a ház elejét – kifelé nem vállalták.

Ahogy Laurie Penny brit újságíró találóan fogalmaz: „Nincs abban semmi új, hogy több emberrel szeretkezünk, több emberrel szeretkezni már vagy 63 óta trendi. Az az új, hogy felnőttek módjára beszélünk róla. Például megbeszélem a barátnőm barátjával, hogy mit vegyünk a barátnőmnek a születésnapjára. Vagy egyeztetjük a naptárunkat, nehogy valaki elhanyagolva érezze magát.”

Akadnak olyan poli párok, akik a gyerekük születése után visszatérnek a zárt kapcsolathoz, a többség azonban akkor is folytatja, amikor szülővé lesz, vagy akár akkor kezd kísérletezni a poliamoriával. „A gyerekek, ha még kicsik, csak a meghitt barátságot látják a kapcsolatainkban, de a koruknak megfelelő szinten, őszintén válaszolunk a kérdéseikre. A gyerekek érzelmi biztonsága mindenekfelett áll” – szögezi le D. Balogh.

Nyitottság és autonómia

A poliamoria további jellegzetessége, hogy a hagyományos nemi alapú kettős mérce sem jelenik meg benne – talán ez lehet az oka annak, hogy több nőt vonz. (Ennyit a „poligám férfi vs. monogám nő” sztereotípiáról.) A férfiaknak a poliamoriában le kell mondaniuk arról a patriarchális előjogukról, hogy miközben ők külső kapcsolatokat tartanak fenn, az efölött szemet hunyó feleségük nekik szenteli minden idejét és energiáját. Ezek után nem csoda, hogy az érdeklődők egyik fő csoportját az elvált, középkorú nők alkotják. „Rájönnek, hogy a hagyományos monogám kapcsolat, amely sokszor a nők kiszolgáló szerepével jár, nem felel meg nekik, és valami mást szeretnének kipróbálni – mondja D. Balogh. – Ha ezek a nők később mégis monogám kapcsolatban kötnek ki, általában az is egyenrangúbb lesz, mint a korábbi. A másik érdeklődő csoport a fiatal egyetemista vagy pályakezdő diplomás lányoké, akik kritikusan szemlélik a világot, a hagyományokat, és kísérletezni akarnak.”

Szerencsére kevés az olyan érdeklődő, aki a kátyúba került kapcsolatát próbálja ily módon megmenteni – a nyitás ugyanis önmagában nem sokat segít, sőt még árthat is. „A nemi partnerek nyitott életközössége annyira újszerű, hogy komoly felkészülést és intenzív tanulást igényel: nyitott és autonóm személyiséget, a nemi egyenrangúság értékrendjének elsajátítását, reális önismeretet és nemi kultúrát. Ami csak korszerű neveléssel és tudatos önfejlesztéssel érhető el. Erről kevesen tudnak, s a nyitottságot a szabadossággal azonosítva azt hiszik, hogy csak elhatározás kérdése, s könnyen áttérhetnek »ösztönös vágyaik« korlátlan kielégítésére. Az ilyenféle súlyos félreértések aztán csalódást és tragikus következményeket eredményeznek az együtt élő partnerek és családjuk számára” – figyelmeztet dr. Szilágyi Vilmos, a szexuálpszichológia immár 89 éves, ma is aktív hazai apostola, aki magyar nyelven elsőként (1978-ban) írt könyvet a nyitott házasságról.

A poliamoria még a legtudatosabb felkészüléssel sem válik be mindenkinek.

Sokan vannak, akik az eszmével magával szimpatizálnak, tetszik nekik a szabadság gondolata, a gyakorlatban azonban nem tudják a többpartnerűséget jó érzéssel kezelni

– mondja D. Balogh Andrea. – Nem is célunk mindenkit rábeszélni a poliamoriára – akinek nem megy, ne erőltesse!” Tévedés, hogy a poliamor emberek a monogámiát elavult csökevénynek látják, amit mindenképpen meg kell haladni. „Mi azt gondoljuk, hogy minden kapcsolati modell egyenértékű, egyik sem magasabb rendű a másiknál, tehát a monogámia sem elvetendő opció. Azt tartjuk fontosnak, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelő kapcsolati formát.”

Sok sikert tehát mindenkinek a kereséshez. Ha valaki számára netán vonzóvá vált a poliamoria, mindenekelőtt kérdezze meg magától: el tudja-e képzelni a kapcsolatában, hogy a társa este veszi a kabátját azzal, hogy: „Drágám, etesd meg és fektesd le a gyerekeket, ma a szeretőmmel vacsorázom!”

Nézd meg ezt a galériát is: