38 éves vagyok, két gyermekem van és a második gyermekünk születése után a férjemmel igencsak eltávolodtunk egymástól. Ő a munkába temetkezett én pedig az anyaságba. Mikor végre mind a ketten feleszméltünk, szinte úgy tekintettünk egymásra, mintha csak jó barátok lennénk. Egy régi összeszokott barátság, de talán így van rendjén, hiszen már a megismerkedésünk idején sem volt közöttünk az a nagy lángoló szerelem, inkább egyfajta szeretet és a vágy, hogy szeretnénk végre megállapodni és családot alapítani. Jól működünk együtt, nem veszekszünk, fel tudjuk osztani egymás között a munkát otthon és a gyereknevelésben, akár egy csapat, de más téren nem izgatjuk egymást. És ez egészen idáig mind a kettőnknek megfelelt.

A barátaink sosem értették, hogyan lehet ennyire racionális alapokra építeni egy házasságot, hogyan tudunk ennyire jól együttműködni, ha nincs közöttünk láng és nem is fekszünk le túl sokszor egymással. Valóban, egy jó házasságból nem hiányozhatnak ezek a dolgok, de a mi kapcsolatunk valahogy mégis működött. Én elég sokáig elvagyok szex nélkül, a férjem meg... nos, őszintén sosem kutakodtam a magánéletében. Tiszteletben tartottuk egymásét és így nem okozott közöttünk ez a kérdés (sem) konfliktust.

Most kérdezhetnétek, hogy akkor minek maradtunk együtt, ha nem voltunk boldogok, de az az igazság, hogy tökéletes békességben tudjuk nevelni a gyermekeinket, sőt, a legtöbb, házasságban lezajló féltékenységi viták és megfelelési kényszer is szerencsére elkerül bennünket a fentebb írtak miatt.

Vagyis elkerült. Ugyanis, bár sosem beszéltünk róla, hallgatólagos megállapodással tudtuk, hogy a másik magánélete szent. Nem kutakodtam a telefonjában vagy az emailjei között, hogy kiderüljön kinél találja meg a házasságunkból hiányzó intimitást, én pedig eddig egészen egyszerűen annyira el voltam foglalva a két fiunk nevelésével, hogy nem is foglalkoztam ezekkel a dolgokkal, ha szükségem volt valamire, akkor önállóan találtam megoldást rá.

ivel nem vagyok nagyon eljárós típus, inkább otthon szeretek tenni venni, eddig fel sem merült bennem, hogy ismerkedjek vagy akár más szemmel nézzek a férfiakra. Egyetlen férfival találkoztam rendszeresen - a férjemen kívül - a futárunkkal.

Hetente akár több alkalommal is jön, hiszen a cégünk miatt rengeteg csomagot adunk és fogadunk, ezt pedig régóta egy jól bevált futárcéggel intézzük. Az utóbbi időben a vírus, valamint az ünnepi időszak közeledtével volt olyan hét, hogy szinte minden nap találkoztam Péterrel. Ha lehet persze találkozásnak nevezni azt, amikor átadom a csomagot és aláírom a fuvarlevelet.

Egyszer viszont bővebben is szóba elegyedtünk, amikor a fizető terminál vacakolni kezdett. Teljesen meglepett, hogy pár perc alatt mennyire egy hullámhosszra kerültünk. Ezután mindig szakított egy kis időt arra, amikor átadta a csomagokat, hogy megkérdezze, hogy vagyok és pár szót beszélgessünk. Pár ilyen alkalom után pedig azt vettem észre, hogy bár félénken, de próbál velem flörtölni és bókolni. Teljesen új érzések kezdtek ébredezni bennem, amit már régóta nem éreztem férfival kapcsolatosan. Elkezdtem várni a napnak azt az időszakát, amikor Péter csengetett és készültem az érkezésére. Persze így elég bután hangzik, hogy egy futár miatt sminkeltem és öltöztem csinosabb otthoni ruhákba, mintha akár egy randira készülnék, de akkor már Péterrel egyfajta barátság vagy még annál is több kezdett el kialakulni közöttünk.

Egyszer összegyűjtöttem minden bátorságomat és megkérdeztem Pétert, hogy amikor van kedve és ideje, örömmel vendégül látom egy kávéra. Nem gondolkoztam sokat, csak kimondtam, hiszen akkor már szerettem volna még többet megtudni róla és bármilyen abszurd is volt, hiszen Ő mégiscsak a futárunk, vágytam rá, hogy vele legyek. Hatalmas bűntudatom volt, a férjem pedig észrevette rajtam a változást, hogy egyre csinosabb vagyok otthon is, de csupán annyit mondott reggelente munkába indulás előtt, hogy mostanában valahogy más vagyok. Ha tudta is hogy történik velem valami, nem igazán foglalkozott vele.

Aztán egyszer csak eljött a nap, amikor Péter kopogott néhány csomaggal az ajtónkon. Most is tetőtől talpig kicsinosítva nyitottam ajtót, csillogó szemekkel, mint egy kamaszlány, aki életében először szerelmes. Átvettem a csomagokat, mire bejelentette, hogy úgy intézte a napját, hogy most örömmel elfogadná a kávét, amit korábban felajánlottam. Mondanom sem kell, azonnal ezer pillangó kezdett röpködni a gyomromban és még ha meg is fordult a fejemben, hogy nem kellene behívnom egy idegen férfit a lakásunkba, azonnal elvetettem, mert belül már régóta motoszkált bennem, hogy talán ez a láng lehet az, amiről évekkel korábban a családalapítás fejében lemondtam.

Készítettem, hát Péternek egy kávét és olyan nagyokat nevettem miközben megittuk, mint talán még soha, és azt kívántam, bárcsak sose lenne vége, bárcsak örökké egy ilyen férfi társaságában telhetnének a mindennapjaim. Egy pillanatra nagyon csalódott lettem, hiszen tudtam, hogy Péterrel sohasem lehet közös jövőnk, hiszen a gyermekeimet nem tenném ki egy válás fájdalmas tortúrájának.

Így amikor már az ajtóhoz kísértem Pétert és mind a ketten éreztük az egyre növekvő feszültséget kettőnk között a búcsúzás miatt, egyszer csak megfogtam a vállát és magam felé fordítottam.

Azt mondtam neki egy szuszra, hogy nem tudom ezt hogyan kell csinálni és abszolút nem jellemző rám, hogy ilyen őrültségeket művelek, de nem akarom, hogy elmenjen!

Láttam az arcán, hogy hatalmas megkönnyebbülésként hatnak rá a szavai és azonnal magához húzott. Azt suttogta a fülembe, hogy hónapok óta tetszem neki és látta rajtam a boldogtalanságot, de mivel házas vagyok, ezért meg sem fordult a fejében, hogy közeledjen hozzám, csak amikor elkezdtünk beszélgetni ott a vacakoló terminál felett.

Szerintem mondanom sem kell, hogy nem álltunk meg az ölelésnél és én, 38 évesen 10 év házasság és két gyermek után végre megtaláltam azt a fellángolást egy szinte idegen férfi hatására, aki minden nap csomagokat hoz nekünk! Azóta az alkalom óta, számomra igazi boldogság csomagokat kapni.

Azt gondolod, mindent tudsz róla? Az nem olyan biztos!
Íme 10 tény a hűtlenségről: