Okok, amiért szeretnék hozzámenni a barátomhoz, és okok, amiért rettegek az esküvőtől

Borítókép: Okok, amiért szeretnék hozzámenni a barátomhoz, és okok, amiért rettegek az esküvőtől
Egy házasság előtt álló nő őszinte vallomása.

Bea – akinek a nevét most a kérésére megváltoztattuk – rengeteg sírós, nevetős, boldog, meghökkentő és tanulságos szerelmi, párkapcsolati sztorit lejegyzett már nekünk a magzin hasábjaira, ám most eljött az a pillanat, amikor ő szeretné kiönteni a szívét. Hamarosan ugyanis férjhez meg (gratulálunk!), de vannak félelmei. Ő mesélt, mi pedig leírtuk. Ti persze véleményezhetitek a kommentekben!

"Fél év randizgatás után költöztünk össze a vőlegényemmel – hívjuk mondjuk Zolinak, de persze nem ez a neve. Még csak az kéne, hogy elolvassa ezt és magára ismerjen... Két éve voltunk együtt, amikor megkérte a kezem – tavaly karácsonykor. Azonnal igent mondtam, gondolkodás nélkül, sok-sok ok szólt/szól mellette, a legfontosabb ezek közül, hogy tiszta szívből szeretem, sőt, szerelmes vagyok bele, fülig.
Igen ám, csakhogy most, amikor ennyire közeledik az esküvő napja (június vége), kezdek beparázni, mint Mr. Big a limóban, pedig én nem vagyok pasi, nem vagyok túl két-három váláson és a biológiai órám is ketyeg. Hobbipszichológus barátnőim (vannak páran) tanácsára hetek óta lázasan vezetem a pro és kontra listát, hogy lássam, hova billen a mérleg. És egyértelműen a pozitív irányba billen, mégis motoszkál még bennem a kisördög.

Ki tudja váltani egyetlen jó pasi a többi sok-sok jó pasit a világon?
A "mellette" listám szerint, ha valaki képes erre, akkor az csakis Zoli lehet, és ezzel a hobbipszichológus barátnőim is egyetértenek. De a félelmeim megvannak. Lehet, hogy ez természetes? Lehet, hogy ez nem is baj egészen odáig, amíg szembe tudok nézni velük, beismerem őket, és tudatosan, lépésről-lépésre megpróbálok leszámolni ezekkel? Hülye vagyok, hogy ilyeneken problémázok? Reálisak a félelmeim vagy csak túlbonyolítom az életet? Elmondjam a Zolinak? (Hobbipszichológus barátnőim szerint ez rossz ötlet.) Nem akarok én lenni az Oltári nő! Mi a biztos recept a happy endinghez? Ide vele, azonnal, ha bárki már tudja! Ja, és köszönöm, hogy meghallgattatok!"

Lejegyezte: Kocsis Melinda; fotók: Europress