Sokak szerint emlékeztetek az ifjú Harrison Fordra. De ez a vonzó hasonlóság sem akadályozta meg azt a felsülést, ami két éve történt velem egy álomszép spanyol szigeten.

Szidivel egy éve jártunk együtt. Hetente kétszer-háromszor találkoztunk, gyorsan beleszerettem, és úgy vettem észre, én sem hagyom őt hidegen. Mivel lassan kezdett komolyra fordulni köztünk a dolog, egy sanyarú téli napon azt javasoltam, esetleg nyaralhatnánk együtt valahol külföldön. Lelkesen egyezett bele, főleg mikor egyértelművé tettem, hogy - mivel jól keresek -, szívesen fizetem az út tetemes részét. Addig egyáltalán nem vettem észre, mennyire anyagias teremtés az én szerelmem, talán nem volt az, talán csak ügyesen titkolta.

Megdöbbentem, amikor a repülőről leszállva rögtön úgy viselkedett, mintha a pénztárcája lennék. A hotel nem tetszett neki, drágábbat és szebbet akart, olyat, ami a tengerre néz. Elutasította a közös főzőcskézés ötletét, inkább előkelő éttermekbe vágyott. A kocsibérlésnél komplett jelenetet rendezett a szalonban, mivel más színű autóra gondolt, mint amilyet ajánlottak neki.

Nem hittem el, hogy az én addig teljesen normálisnak tűnő barátnőm így kicserélődött. Egy hét után meguntam a viselkedését, és amikor megint egy méregdrága szórakozóhelyen akart koktélozni, kijelentettem, nem megyek vele sehova. Persze felhúzta az orrát. Tudtam, azt várja, hogy mégis vele tartok, vagy legalább adok neki pénzt. Nem tettem, magától pedig nem mert kérni. Inkább dühösen elviharzott, és bevágta maga mögött az ajtót.

Aznap éjjel csak éjjel három körül ért vissza a szállásra. Én álmatlanul forgolódtam, hisz bármennyire is utálatosan viselkedett, fülig szerelmes voltam belé. Tudtam, hogy csak egyet kell csettintenie, és rohannak utána a férfiak. Nem tudom megtartani sem a pénzzel, sem a személyes varázsommal. Ami talán nincs is.

Nem volt hajlandó beszámolni róla, kivel mulatott hajnalig. Dőlt belőle a piaszag, egy szempillantás alatt elaludt, én pedig majdnem elsírtam magam a megaláztatástól. Másnap alig akart hozzám szólni. Sündörögtem körülötte, mint egy balfácán, amitől egyre idegesebb lett. Két nap múlva egyszerűen eltűnt a szobánkból. Egész este kerestem a városban. Egy autó hátsó üléséről integetett az egyik vad hiphoptól dübörgő utca közepén. Viszlát, te balek. Ez volt az utolsó mondat, amit hallottam tőle.

Másnap egy izmos spanyol macsó jött el a cuccaiért. Manuelként mutatkozott be, nagyon kedves volt, szerintem sajnált kicsit, még a vállamat is megveregette. Szó nélkül odaadtam a ruhákat és a pipereszettet, miközben olyan üres voltam belül, mint egy eltört pohár.

Egyedül repültem haza, nem ült mellettem egy lélek sem. Bámultam ki az ablakon, és megfogadtam, többé soha nem hagyom, hogy így bánjanak velem.

Eltelt másfél év. Nagyjából begyógyult a seb, szinte el is felejtettem Szidit, legalábbis már nem jutott eszembe minden egyes héten. Balzsamos koraőszi este volt, a Gozsdu udvar egyik teraszán vacsoráztam egy barátommal. Váratlanul bukkant fel a sarkon. Fáradtnak látszott, és egy piros babakocsit tolt maga előtt. Szerencsére épp a barátom beszélt hosszan, így nem vette észre, hogy ijedtemben majdnem bebújok az asztal alá. Szerencsére Szidi sem szúrt ki, így nem volt szükség erre a drasztikus lépésre. Lassan elhaladt előttünk, és mint egy jelenés, beleolvadt a Király utca forgatagába.

Szerettem volna megtudni, mi történt vele alig másfél év leforgása alatt, és egy pillanatig a lábaim maguktól indultak meg, hogy utánaszaladjanak. De végül leállítottam magam. Ülve maradtam, és megvártam, amíg a barátom befejezi a legújabb hódításáról szóló, hosszú és unalmas történetét.

Hogyan szakítanak a hírességek?