„Elejtettem a poharam, ami hangos csattanással ért földet. A vörösbor előbb felfröccsent, majd lassan szivárogni kezdett az üvegcserepek közt. Ahogy néztem, arra gondoltam, olyan, mintha vér lenne a lábam körül. Elsírtam magam. Több szempár szegeződött rám. Elöntött a szégyen. A férjem kimentette magunkat, mondván, nem érzem jól magam, hazavisz. Gyengéden egy székhez kísért. Utunkat különös pillantások kísérték. Leültetett. Onnan néztem végig, ahogy mindenkitől kedvesen elköszönt. A férfiakkal kezet fogott, a nőket két oldalról arcon csókolta. Mindenkihez volt egy-egy kedves szava, szeretetteli gesztusa. Egész testtartása csupa kellem és könnyed sajnálkozás volt. Láttam megvillanni az emberek szemében a szánakozó pillantást. Lehajtottam a fejem. Hányingerem volt.

Az autóban némán ültünk egymás mellett. Lopva oldalra lestem, és láttam, ahogy a jobb arcélén ütemesen ráng egy izom. Összerázkódtam. Fájt a csend. A kanyargós úton hazafelé erősödött a hányingerem, muszáj volt megállnunk. Az autó mellett hánytam, miközben Tamás egyik kezével a hajamat fogta, a másikkal gyengéden simogatta a hátam. Mikor visszaültünk a kocsiba, láttam a sofőr lesajnáló, már-már undorodó pillantását, és ettől újra elöntött a szégyen.

A kocsi megállt a ház előtt. Tamás kisegített az autóból, kedvesen megköszönte a sofőrnek az utat, majd óvatosan az ajtóhoz kísért. Az előszobában lesegítette rólam a kabátot, nagy sóhajjal a fogasra akasztotta, majd finoman lenyomott az alacsony cipős szekrényre. Leültem, elém térdelt és levette a cipőmet. Gyengéden végigsimított a lábfejemen, a bokámon, a vádlimon. A cipőimet akkurátusan egymás mellé tette, megcsókolta a térdem, majd felnézett rám. Néhány másodpercig az arcomat tanulmányozta. Tekintete csupa gyengédség volt.

– Hogy a faszba tehetted ezt velem?! – üvöltötte artikulálatlan hangon közvetlen közelről, és a tekintete már nem volt gyengéd, már ott volt a szemében az a furcsa villámlás. Már a „másik” Tamás arca volt.

A semmiből előbukkanó hirtelen változástól összerándultam és megmerevedtem.

– Mit képzelsz, te hülye picsa?! – köpte a szavakat az arcomba.

(Részlet Bucsi Mariann Ébredés című könyvéből - a szerző engedélyével)

Pillanatkép Tamás és Ninett mindennapjaiból az Ébredés című regényből. Bárkik lehetnének ők. Bárkik, ahol egyikük a bántalmazott, a másikuk a bántalmazó.
Belegondoltál-e már abba, hogy a legbiztonságosabbnak tartott hely, az otthon sok ember számára maga a pokol? Ebben a pillanatban is, közel negyedmillió nő él bántalmazó kapcsolatban Magyarországon.

A magyar nők 21%-a szenved el élete során fizikai erőszakot, tehát minden ötödik nő tudna mesélni nekünk a tettlegességről.
Ma, most ebben a pillanatban, amikor ezeket a sorokat olvasod az Európai Unióban élő 230 millió nőből 20 millió nő éppen valamilyen erőszakot/bántalmazást él meg…

(Hadd szögezzem le az elején, hogy az írásaim egyaránt szólnak a gyermekek, nők sérelmére elkövetett és a párkapcsolati/kapcsolati abúzusról. A bántalmazó viselkedés célpontja nem csak a nők köre! Az, hogy most női áldozatról és férfi elkövetőről beszélek, annak az az oka, hogy a regény egy ilyen kapcsolatot dolgoz fel. Fontos tudni, hogy a bántalmazó magatartása azonban, ha férfi, ha nő, ugyanarra a mintára épül.)

„A bántalmazás nemcsak fizikai viselkedésben ölthet testet. A bántalmazás az áldozat feletti hatalom és kontroll gyakorlásának végletes formája, melynek célja az áldozat akaratának megtörése és alárendelése.” (1992) Judith Herman, amerikai pszichiáter. A pszichológiai erőszak valójában a lélek kínzása. Főbb fegyverei a kritika, a gúny, az örökös ellenőrzés, számonkérés, a szeretetmegvonás, a másik személyének leértékelése, a másik fél teljes érzelmi és mentális összezavarása. A fizikai és a lelki abúzus gyakran együttesen jelenik meg.

Miért maradnak benne emberek egy ilyen kapcsolatban? Miért nem hagyják el, vagy ott a másikat? Hogyan kerülnek egyáltalán ilyen helyzetbe? Mindenki gyenge, akivel ilyesmi történik? A bántalmazó valóban nem tehet arról, hogy ilyen? Egyszerűen csak indulatos, indulatkezelési problémái vannak? Borzalmas gyerekkora volt?
Biztos vagy benne, hogy veled ez sosem történhetne meg?
A regényben minden kérdésre választ kaphatsz – sőt, annál sokkal többet is.

Az előítélet és az áldozathibáztatás olyan kulcsfontosságú társadalmi tényezők, amelyek lehetővé teszik az erőszak folytatódását, mivel azt sugározzák a bántalmazó felé, hogy a viselkedésüket elnézik.

Informálódj a bántalmazó kapcsolatokról, légy tudatos! Ismerd fel, kerüld el idejében, lépj, ha benne vagy! Ha a környezetedben tapasztalod, állj mellé, támogasd, tarts ki és határolódj el a bántalmazó viselkedéstől! A regényből azt is megtudhatod, ezt hogyan teheted meg.

Az Ébredésnek mindenki számára van mondanivalója. Akár, hogy idejében felismerjünk egy hasonló helyzetet és így elkerülhessük azt, akár, ha benne vagyunk, tisztábban láthassuk, mi történik velünk. Megváltoztatni csak azt tudjuk, amiről elfogadjuk, hogy létezik. Jelen esetben azt, hogy igenis vannak ilyen élethelyzetek, és sokak számára nehezítik meg vagy lehetetlenítik el a mindennapokat. Ne fordítsuk el a fejünket! A bántalmazó kapcsolatok felszámolása mindannyiunk felelőssége, mindannyian tehetünk valamit, egyéni szinten is.