...Aztán megismertem a Sh!-t. Kedvenc londoni szexboltomban olyan lazán nézelődöm, mintha csak rozscipóra vadásznék a kenyeres polcon.

fotó: Pinterest

Először Angelt ismertem meg. Combközépig érő, halvány rózsaszín, nővérszerű ruhában érkezett az egyetemi klubunkba. Londonban voltam diák, ahol – majdnem – mindent szabad. Angelt a februári V-day alkalmából hívtuk meg, melyben a „v” Valentin helyett a vaginára utal. Eve Ensler híres, a nők szexualitására mért változatos terrorcsapásokról szóló Vagina-monológok című darabjából egész mozgalom nőtt ki, és ma már minden februárban egyetemista lányok ezrei szervezik meg a maguk V-napját. Mi is csatlakoztunk és egyhetes programsorozattal kampányoltunk a nőket sújtó erőszak ellen – 1000 fontnyi bevételünket büszkén adtuk át egy helyi női menedékháznak –, és ezzel szorosan együtt járt a fejtágítás: a nőnek joga van a testéhez. Mert ez sajnos sokak fejében még ma sem egyértelmű.

Orvosi táskára emlékeztető, kicsi bőröndjeiből Angel lefegyverző természetességgel pakolt ki dildókat (magyarul műpéniszeket, sőt mű-sokkaldurvábbakat, de mert mindkettő – mint oly sok szexszel kapcsolatos szavunk – írásban és szóban is szerencsétlen, maradok a dildónál), vibrátorokat és egyéb tárgyakat. Hamar méretek, anyagok, színek, formák értelmezhetetlen sokasága tolongott az asztalon. Először zavart Angel tárgyilagossága, ahogy egyesével elmagyarázta, melyik mire való. Ha hátrafelé hajlik a hüvelyed, ez lesz jó. Ez körbe-körbe mozog, ez rezeg, ez mindkettőt. Ezt inkább haladóknak ajánlja. Anális behatoláshoz a kisebbeket javasolja, na meg a golyókat. Az egyik lány meg a barátnője értően vizsgálgatták ez utóbbiakat – ők voltak a legkevésbé zavarban attól, hogy hálószobatitkaikba vagy húszan belelátunk. Ott szorongtunk a nagyon különböző kulturális hátterű amerikai, ázsiai és európai egyetemi társaimmal, és lassan ráébredtünk, hogy jé, ezeket igazából azért találták ki, hogy nekünk jó legyen.

fotó:Pinterest

Mi a rémes szexuális segédeszköz szót használjuk arra, amit az angol szex-játéknak (sextoy) hív. Az elnevezésnél már csak az szörnyűbb, ahogy ez az egész üzletág nálunk a körúti, ragadós szagú, mocskos peep-show-kba szorult, ahol a szex legvágymentesebb fajtáit felvonultató videokazetták között megbújó „segédeszközök” maximum azoknak a férfiaknak nyújthatnak bármi izgalmat, akik kénytelenek ilyen helyeken megkönnyebbülni. Szóval ezek a boltok mindenről szólnak, csak arról nem, ami e tárgyak létezésének célja: a női test örömének ünnepéről.

fotó: Éva magazin /Szilágyi Stefánia

A Sh!-t nők csinálták nőknek. Az egyik, éppen trendi korszakát élő kelet-londoni terecske sarkában megbújó boltba férfiak nem mehetnek be – két kivétellel: ha előre bejelentkeznek, vagy ha a barátnőjükkel érkeznek. Nincs bajom a férfiakkal, tényleg, de ennek a néhány négyzetméternek kifejezetten jót tesz a távollétük. A szánalmasan mesterséges vágygerjesztés alól felszabadított üzlet kedves és profi eladólányai órákig hagyják az embert nézelődni – van is mit.

fotó: sxc.hu

A szokásos dildó-vibrátor-lubrikátor témakörökön túl gazdag könyvespolc gondoskodik a női test intellektuális felfedezéséről: egy tea mellett hosszan el lehet merülni a feminista és leszbikus irodalom kulcsműveiben. Üzlet ez is, persze, de misszió is, melynek üzenete nálam célba talált. Hogy semmi sem ciki. Hogy mindent ér megkérdezni, kipróbálni, használni vagy akár nem szeretni. Hogy ha már megtörtént a szexuális forradalom, és kiírtuk a zászlókra a nő testi örömhöz való jogát, akkor éljünk is vele. Ha nem is vásároltam fel a fél boltot, Angel és társai rózsaszínre színeztek és jó illatúvá varázsoltak egy világot, amely a fejemben eddig sötét és bűzös volt. Azóta a körúton járva láttam, hogy már itthon is vannak hasonló kezdeményezések. Halk hurrá.

Fotó: Szilágyi Stefánia, Smink: Simon Lulu