Borítókép: Naszvadi Judith: Nem, ez a férfi nem lehet az igazi Forrás: Unsplash.com/Eric Ward

Naszvadi Judith: Nem, ez a férfi nem lehet az igazi

Nem. Csak ezt tudta biztosan. A miértre valahogy nem sikerült rájönnie, akárhogy elemezte a helyzetet. Pedig az arca, az alkata, a színei, a haja mind-mind a zsánere volt. A tökéletes pasi – lehetett volna.

Csapongó történetei, meg az akadozó, nyökögő beszéde egyre nagyobb ellenszenvet váltott ki belőle. Percről-percre szerencsétlenebbnek látta a figurát. Annyira azért illedelmes volt, hogy nem állt fel azonnal az asztaltól, de minden porcikájában érezte, hogy itt nem lesz happy end. Idegesítette, hogy a férfi kerüli a tekintetét.

Bosszankodott. Talán az elpocsékolt délután miatt, de az is lehet, hogy azért, mert nem tudott rájönni, mi zavarja ennyire a férfiben. Még haza sem ért, de máris írt a fickó. Hogy mennyire jól érezte magát, meg hasonló badarságokat. Hogyan érezhette jól magát? Mitől? Ugyan! Szórakozottan válaszolgatott neki, de a pasas nem értett az egyszavas válaszokból, egyre jobban lovallta bele magát a kitárulkozásba.

A nő leginkább szórakozott rajta, de mikor a férfi odáig jutott az önvallomással, hogy tudja, milyen esetlen volt, de nem tehet róla, mert elfúlt a hangja a nő társaságában, ezért alig tudott hangot kipréselni magából, akkor a nő felvillanyozódott.

Aha! Hát mégiscsak tud rendesen beszélni?! Elhatározta, hogy a végére jár a dolognak.

Újra találkoztak. Aztán még néhányszor. Félreeső parkolókban, külvárosi vonatállomáson és hasonló helyeken. Sietve, munka után, félúton hazafelé, szombat délelőttökön, nagybevásárlás előtt vagy helyett. Valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy nem jutott többre idő. Sok volt a munka. Az együtt töltött idő viszont mindig izgalmasnak ígérkezett. Kiderült, hogy egész rendes hangja van a férfinak. Meg az is kiderült, hogy családja is.

A férfi egyszerűen csak elszólta magát egy üzenetváltásban. Hogy most nem mehet, mert itthon van az asszony… Gyorsan visszavonta ezt a mondatot, de már későn. A nő szívlövéssel ült a kanapén egy darabig. Úgy érezte magát, mint aki légüres térbe került. Akit kiraboltak, megcsúfoltak és aki ettől valahogy önmaga is mocskos lett. Elhatározta, hogy most igazán kérdőre vonja a férfit, hogy jól beolvas neki, még kiabálni is fog! De aztán úgy alakult, hogy csak álltak egymás mellett a motorháztetőnek támaszkodva, és nagyokat hallgattak.

Még egyszer találkoztak. Az egész úgy kezdődött, mintha mi sem történt volna, tele érzelemmel és vággyal. De aztán kurtán-furcsán vége is szakadt. A férfi a meghitt pillanatból kiszakítva magát, ideges mozdulatokkal zsebkendő után kutatott a zsebeiben, miközben arról motyogott, hogy nem érti, miért eredt el már megint az orra vére. Beszállt az autóba és többé nem jelentkezett.

A nő először haragudott, aztán fölengedett, majd megbeszélte saját magával, hogy már az elején is rossz előérzete volt és valahol a zsigereiben érezte, hogy a férfi nem lehet az igazi.

Hetek teltek el, mire úgy gondolta, túl van rajta. Egyre kevesebbet jutott eszébe, lassacskán betöltötte az űrt az élet.

Aztán hirtelen, valami megmagyarázhatatlan ötlettől vezérelve írt neki. De nem állt meg a sziánál, meg a hogy vagynál. Sőt, nem is köszönt, csak írt és írt. Kiírta magából mindazt, amit gondolt, amit érzett. A kérdéseit, a fájdalmait, a hiányt, mindent, ami csak jött. Megkönnyebbült. A férfi csak olvasta, de nem válaszolt semmit. Igaz, nem is posztolt azóta. Mondjuk előtte sem élt túl nagy közösségi életet a neten, de onnantól fogva megfagyott a profilja.

Újabb néhány hét kellett, hogy elteljen, mire jött egy üzenet tőle. A feleség mély fájdalommal tudatta minden rokonnal, baráttal és ismerőssel, hogy a férj méltósággal viselt… Úristen! Meghalt?! Miért? Miben? És… a telefonja végig az asszonynál volt. Tehát akkor ő olvasta a kirohanását? Az összes üzenetüket?! Így cikáztak benne a gondolatok. Fel-felkapta őket, de nem volt mersze végigfuttatni egyiket sem. Hosszú órák teltek el, mire végre megnyugodott. A temetés négy nappal későbbre volt kiírva. Nem eresztette a gondolat, hogy el kellene mennie.

Azt vallom, hogy minden pillanata és megnyilvánulása értékes az életnek. Meg azt is, hogy nehéz helyzetekben is meg lehet találni a fogódzókat, amelyek kisegítenek a gödör aljáról. Ilyen fogódzó lehet egy baráti beszélgetés, egy kellemes zene vagy éppen egy igazi, tartalmas szöveg elolvasása. Olyané, amely érzelmeket vált ki belőlünk, ami megérinti a bensőnket.

Az emberi dolgok érdekelnek. Legyenek nagyok vagy egészen aprók. Ha Téged is, kövesd az oldalamat ITT!

Vagy írj nekem ide!

Galériánkban 5 jótanácsot olvashatsz, hogy ne mindig a rossz partnert találd meg magadnak!