Mit tegyünk, ha a gyerek „rajtakap” minket szex közben? 5+4 tipp

Borítókép: Mit tegyünk, ha a gyerek „rajtakap” minket szex közben? 5+4 tipp
Kínos helyzetekre nincs recept, csak néhány ötlet.

Mit csináltok, hogy a gyerek ne hallja meg, amikor szeretkeztek?– erre a kérdésre olvasóink frappáns válaszokat adtak. Most arra keressük a választ, hogy mit mondjunk a gyereknek, ha véletlenül besétál a szobánkban, miközben mi épp egymással vagyunk elfoglalva. Nos, a legfontosabb, mint közismert, a megelőzés: ha nem akarjátok, hogy a gyerekek rátok nyissanak, szereljetek zárat a hálószobátok ajtajára.

Ez tényleg ennyire egyszerű, nincs mit magyarázni rajta.De zár ide vagy oda, néha az ember elfelejti bezárni, mindkét fél azt hiszi, hogy a másik zárta be, elromlik a zár... szóval történhetnek előre nem látható balesetek, amik megint a fenti kínos helyzetet eredményezik. Nézzük, mit mondhatunk a gyereknek, ha már bekövetkezett, amit pedig úgy igyekeztünk elkerülni... vagyis ha a gyerekünk meglátott minket szeretkezés közben:

Forrás: Europress

1. A legegyszerűbb válasz 3 éves kor fölött

„Mi most szeretnénk kettesben lenni, és szeretnénk, ha pár percre magunkra hagynál minket. Kérlek, csukd be az ajtót.”

Ez egy teljesen világos, a legkisebb korosztály számára is érthető kérés, amely nem foglal magába kommentárt arról, hogy mi történt éppen a hálószobában. Később, „nyugodtabb” körülmények között még mindig megbeszélhetitek azt is, hogy mit látott.

2. Ha úgy ítéljük meg, hogy még nem mondhatjuk meg az igazat.

„A mama és én éppen birkózunk.”

Igen, van olyan szülő, aki úgy dönt, hogy hazudik, ha a gyereke még túl kicsi ahhoz, hogy megértsen valamit a szex fogalmából. Azért is dönthet így, mert„a tett színhelyén” ritkánalkalmas a helyzet arra, hogy a kedves szülők felvilágosításba kezdjenek. Így a hazugság sok esetben tényleg a kisebbik rossz. A probléma ilyenkor az szokott lenni, hogy a gyerek is birkózni akar majd.

3. Az igazság, dióhéjban

„Mi felnőttek vagyunk, akik szerelmesek egymásba, és a felnőtteknek van egy módszerük, amivel ki szokták mutatni egymásnak a szerelmüket. Ezt szerelmeskedésnek hívják. Azért zárkózunk be ilyenkor a hálószobába, mert nem akarjuk, hogy bárki lásson minket ilyenkor. Ez csak ránk tartozik, mert annyira bensőséges dolog.”

Ezzel elmondtátok a színtiszta igazságot, mégsem mentetek bele a részletekbe. A legtöbb gyerek már a felénél azt fogja mondani, hogy„pfúúúj”. Ugyanakkor egyáltalán nem árt, ha tudja, hogy az életeteknek van egy titkos, intim része is.

Forrás: Europress

4. Az igazság, még egyszerűbben

„Ez az, amit minden apuka és anyuka szokott csinálni, amikor kettesben vannak.”

Megint rövidre zártuk a dolgot, miközben nem mondtunk semmi„korhatárosat”.

5. És mi történjen akkor, ha a gyerek megtalálja a pornót?

„Előfordul, hogy az emberek olyan képeket vagy videókat néznek, amiken más emberek szexelnek. Ezt pornográfiának vagy pornónak hívják, és egyáltalán nem gyerekeknek való.”

Felmérések szerint sok gyerek már 10 éves korában lát pornót, például mert felfedezi azt a szülei fiókjában, számítógépén, böngészési előzményeiben... Ilyenkor őszintének kell lenni, ugyanakkor minél rövidebbre zárni a témát.

És persze: ez esetben is a legfontosabb a megelőzés! Egyrészt nem árt többszörösen elővigyázatosnak lenni és gondoskodni arról, hogy a gyerek ne találhassa meg a pornót, másrészt érdemes róla beszélni, mielőtt megtalálja. Ha nem a ti holmijaitok között, akkor az osztálytársán keresztül is rábukkanhat valamire, amire nem kéne, és akkor már nem árt, ha tudja, mit lát.

4 tipp a szexuális nevelésről gyerekpszichológusoktól
1. Jó, ha a gyerek már 4-5 éves korától tudja, hogy néha szerettek elvonulni és kettesben lenni. Ha nem kommunikáljátok felé, csak elvonultok, akkor úgy fogja érezni, hogy valami sötét titkotok van.
2. Beszéljetek velük a szexről és a testiségről már egész kicsi korban. Már csak azért is, hogy ha neadjisten ő maga veszélybe kerül, tisztában legyen vele, mi az, amire nemet kell mondania.
3. Ha látjátok, hogy a gyerek kényelmetlenül érzi magát az intim beszédtéma miatt, ne erőltessétek.
4. A legkevésbé sem baj, ha a gyerek jelenlétében megcsókoljátok egymást vagy más módon fejezitek ki a köztetek levő intimitást. Így tudni fogja, hogy a két szülő közötti kapcsolat más minőségű, mint ami szülő és gyerek között van.

Melyik a kedvenc szexpózod? A csillagjegyed megmondja: