Mi történik a párkapcsolattal a gyerekek érkezése után?

Borítókép: Mi történik a párkapcsolattal a gyerekek érkezése után? Forrás: Getty Images
Szeretek a baráti körünkben a kisgyermekes szülőkkel arról beszélgetni, hogy milyen az életük mióta gyermekeik születtek. Hogyan változtak meg a mindennapjaik, mennyi idejük jut egymásra, el tudnak-e menni kikapcsolódni kettesben? Nemrégiben egy baráti házaspár gyermekeire vigyáztunk, míg a szülők elmentek vásárolni, mert vágytak egy kicsit a háborítatlan nézelődésre (amit teljesen meg tudok érteni), míg egy másik alkalommal egy szintén kisgyermekes családdal beszélgetve az édesanya egyik mondata szöget ütött a fejembe: Imádom a gyerekeimet, de néha nagyon hiányzik, amikor színházba jártunk és a magunk urai voltunk!

Tapasztalataim szerint sok kisgyermekes szülőnek nincs annyi lehetősége a segítségre, hogy legalább havonta egyszer elmehessenek kikapcsolódni és az egyedüli esti program azt jelenti számukra, amikor közösen szenderegnek a kanapén, miután végre ágyba tették a gyerekeket. Persze az is klassz program, sőt életmentő, de valahogy mégsem az igazi.

Talán sokan félünk kimondani, hogy olykor hiányzik a kettesben töltött, független és szabad időnk még a gyermekek előtti életünkből, pedig ennek igénye nemcsak, hogy nem szégyen, de egyenes normális még akkor is, ha szülők lettünk.

Sohasem éltem abban a leányálomban, hogy az esküvő után már ne kellene tenni a kapcsolatunkért. Bár azt belátom, hogy arról elképzelésem sem volt, hogy ezt gyerekek mellett már nem is lesz olyan egyszerű kivitelezni. Amikor megszülettek a kislányaink először az örömmámortól rá sem eszméltünk, de később vettük csak igazán észre, hogy minden megváltozott, a feje tetejére fordult az életünkben. Főleg a kezdeti időszakban volt nehéz megtalálni önmagunkat nem csak egyénenként, de a férfi-nő kapcsolatunkban is.

Sok pár átéli ezt az újraformálódási szakaszt, amikor gyermeke születik. Ez a formálódás pedig nem mindig egyszerű és talán néha úgy tűnhet, hogy már nem is az a férfi és nő vagyunk, akik korábban semmiségekről beszélgettek, akár hajnalig, akik bárhol és bármikor megkívánták egymást, akik frissek voltak és üdék és a legnagyobb veszekedések után is csak egymásra nevettek, majd csókkal békítették ki egymást.

Ellenben még a legideálisabb kapcsolatban is akadnak hullámvölgyek és kihívások. Hol több, hol kevesebb, hiszen vannak olyan feladatok, amit minden párnak meg kell oldania, így alakulnak ki a szerepeink. A férj és feleség titulus után mélyvízbe ugrásnak tűnik, amikor APA és ANYA lesztek. Már nem csak egymásnak kell megfelelnetek, de egy új életről kell gondoskodnotok, ez pedig teljesen új és akár váratlan helyzeteket, addig nem látott odalát mutathatja meg a pároknak. Nem csak nekünk, de a környezetünknek is nagy változás ez, vagy ahogy a szaknyelv hívja: krízis.

Nagyon kevesen foglalkoznak azzal, hogy min megy át egy kapcsolat, amikor megszületnek a gyermekek. Mert bár ők azért érkeznek az életetekbe, hiszen szeretitek egymást és eldöntöttétek hogy családot alapítotok, de hogy ezzel pontosan mi is jár együtt, milyen változásokra lehet számítani arra nem igazán tud senki sem felkészíteni. Nincs oktatás vagy egy jó szakkönyv arról, hogy mire figyeljetek oda, hogyan kerüljétek el a buktatókat.

Nem hiába, egy gyermek érkezése nagy fordulópont egy pár életében és a sok-sok szép pillanat mellett fel kell tudni dolgozni, meg kell tudni oldani azokat a helyzeteket is, amikor már szinte semmi időnk nincs magunkra vagy éppen egymásra, amikor a anya feszült és fáradt egy nehéz nap után, amikor apa pedig hazaér a munkából és a nyakába kapja az egész napos panaszáradatot, hogy meg kell tudni oldani a romantikus együttléteket valahogy a gyerekek mellett, hogy jönnek a betegségek, a munkahelyi kihívások és a hétköznapok monotonitása, hogy semmire sincs elég idő és a veszekedések akár apróságokon is, hogy miért nincs otthon megint tej és ki nem mosogatott el. Míg Anya úgy gondolja Apának egyszerű napközben, hiszen legalább egy ebédet megehet felnőtt közegben, rendezett ruhában, nyugalomban, addig Apa talán azon stresszel, hogy milyen állapotok fogadják majd otthon egy hajtós nap után. Mind olyan feszültségokozó helyzet, amely a párok napjaira rányomják a bélyeget és akkor még nem beszéltünk a munkahely vagy akár a család okozta konfliktusokról, amelyek szintén kihívásként jelennek meg a mindennapokban.

Egy kapcsolatért, akkor is tenni kell, ha gyermek születik egy családba. Természetes, hogy a kezdeti időszakban csak a baba köti le a mindennapok java részét, de fontosnak tartom, hogy az újdonsült szülői pár gyerkőc/ gyerkőcök mellett is tudjon egymással időt tölteni.


Hiszen sokszor ebben az időszakban következik be az, hogy a párok eltávolodnak egymástól, egyre kevesebbet beszélnek, több lesz a kimondatlan feszültség és konfliktus és végül talán úgy döntenek, hogy külön válnak, mert nem találják a megoldást a helyzetükre.

Ha úgy érzitek, hogy nem megy egyedül, de szeretnétek tenni a kapcsolatotokért, megbeszélni a problémás helyzeteket, ne féljetek felkeresni egy párkapcsolati tanácsadót, aki segítő kérdéseivel támogathat benneteket a problémáitok megoldásában.

Nem szégyen, ha egy gyermek születése után felborul a rendszer és ebben a kavarodásban nem találjuk egy időre sem egymást sem önmagunkat. Nem szégyen, ha feszültek és szomorúak vagyunk a körülöttünk történő változásoktól. Nem önzőség, ha vágyunk arra, hogy újra együtt lehessünk néha háborítatlanul, hogy jusson időnk egymásra és a kettesben töltött pillanatokra. A gyermekeink érkezése előtt nő és férfi voltunk, akiknek csak egymásra kellett figyelniük, majd megérkeztek a kicsik és hirtelen mind a ketten csak arra tudtunk koncentrálni, hogy az ő igényeiket a lehető legjobb tudásunk szerint kielégítsük és elég jó szülőkké váljunk. Ez nagy feladat, ne felejtsük el, így teljesen normális, hogy lesznek súrlódások is.

A gyermeknevélésnek viszont van egy vicces oldala is, nézzétek meg galériánkat ezekért a pillanatokért!