5 jel, ami azt mutatja, hogy mérgező kapcsolatban élsz

Borítókép: 5 jel, ami azt mutatja, hogy mérgező kapcsolatban élsz Forrás: GettyImages/Bernd Vogel
A mai társadalom arra ösztönzi a nőket és a férfiakat, hogy tárgyiasítsák egymást és a kapcsolataikat. Partnerüket gyakran eredménynek vagy díjnak tekintik, nem pedig valakinek, akivel megoszthatják az érzéseiket, gondolataikat, és akivel kölcsönösen támogathatják egymást érzelmileg. Már mielőtt belépünk egy kapcsolatba is nagyon sok konvenció áldozatai vagyunk: így például akkor, amikor a szerelmet helyezzük előtérbe az egészséges kapcsolat három alappillére – a tisztelet, a bizalom és a szeretet – helyett.

Következzen a mérgező kapcsolat 5 jele, amelyről eddig azt gondoltad, hogy teljesen normális!

A múlt folyamatos felhánytorgatása

Ha folyamatosan felhánytorgatjuk a múltat, akkor a kapcsolat igazi csatatérré válik, amelyben azon versengünk, hogy ki, mikor, mit rontott el, kinek van igaza. Minősítünk, vádaskodunk, ahelyett, hogy a jelenben élnénk, és meglátnánk a boldog pillanatokat. A múlt felhánytorgatása nem csak az aktualitásokat fedi el, hanem a múltból is minduntalan előhívja a negatív emlékeket, a bűntudatot és a keserűséget. Ezzel lényegében manipuláljuk partnerünket, hogy rosszul érezze magát.

Mit tegyünk helyette?

Tudjuk meg, hogy miért bánt minket az a bizonyos múltbéli élethelyzet, történés. Saját magunkat vizsgáljuk meg, ahelyett, hogy a másikat hibáztatnánk. Ugyanis nagy valószínűséggel nem rendeztük magunkban a múltbéli vélt vagy valós sérelmeinket. A másik lehetséges ok, hogy valamiért még nem bocsátottunk meg. Az is előfordulhat, hogy így próbáljuk kontrollálni partnerünket, vagy csak egy válasz elől szeretnénk kitérni. Lehet, hogy büntetni akarunk, vagy nem tudjuk kontrollálni az érzelmeinket? Fontos megértenünk, hogy ha elkötelezzük magunkat valaki mellett, akkor azzal egyben úgy döntünk, hogy őt minden korábbi cselekedetével, viselkedésével együtt elfogadjuk.

Ködösítés a nyílt kommunikáció helyett

Ahelyett, hogy hangosan kimondanánk azt, ami felidegesített vagy bánt minket, sokszor megpróbálunk ködösíteni, hátha a másik kitalálja magától a gondolatainkat és sikerül abba az irányba terelni őt, hogy a végén ő mondja ki magától a mi elképzelésünket. Ám ha ez mégsem jön össze, megsértődünk és panaszkodni kezdünk. Ha ilyen kapcsolatban élünk, akkor sajnos nem tudunk nyíltan és őszintén kommunikálni egymással. Passzív-agresszívakká válunk, és bizonytalanok leszünk.

Mit tegyünk helyette?

Vállaljuk fel nyíltan az érzéseinket és a vágyainkat. Tegyük világossá a másik számára, hogy mit érzünk, mit szeretnénk. Ha szeretetteljes kapcsolatban élünk, akkor megkapjuk a támogatást.

A partner hibáztatása a saját érzelmeink miatt

Tételezzük fel, hogy rossz napunk van, és a partnerünk éppen nincs támogató kedvében, ezért nem vesz tudomást róla. Aztán este szeretnénk kettesben lenni vele, ő azonban azt tervezi, hogy elmegy a barátaival. Így aztán egyre nő a csalódottságunk és a frusztráltságunk, és azon kapjuk magunkat, hogy egyre jobban begubózunk és egyre dühösebbek leszünk. Persze érzelmi támogatást nem kértünk, csak elvárjuk, hogy partnerünk ezt ösztönből tudja.

Ebben az esetben - a negatív érzelmeink, rossz kedvünk miatt - a partner felelősségre vonása önző dolog. Hiszen nem várhatjuk el, hogy kitalálja a gondolatainkat és mindent tudjon, ismerje fel azt is, ha éppen bal lábbal keltünk és mindezt úgy kezelje, ahogyan azt mi elképzeltük.

Mit tegyünk helyette?

Vállaljuk a felelősséget saját érzelmeinkért, és hagyjuk meg a partnernek is a saját felelősségét az ő érzelmeiért. Ha valami rosszul esik, ne duzzogjunk, hanem mondjuk ki nyíltan, mit várunk a másiktól. Manipulálás helyett kommunikáljunk!

Féltékenység és zsarolás

Amikor felháborodunk, ha partnerünk beszél egy ellentétes neművel telefonon, vagy ne adj isten még találkozik is vele, esetleg még követjük is, hogy merre megy, akkor rátelepszünk, és megfosztjuk a szabad akaratától. Kitaláljuk, hogy nem szeret minket eléggé, és elkezdjük zsarolni.

Ezzel azonban nagyon ráfázhatunk, hiszen azt üzenjük a másiknak, hogy nem bízunk benne. Valójában azonban csak magunkban nem hiszünk, magunkban nem bízunk, mert nincs önbizalmunk.

Mit tegyünk helyette?

Először is, bízzunk meg a partnerünkben! Féltékenység és gyanúsítgatás helyett vizsgáljuk meg azt, hogy miért nincs önbizalmunk és miért nem tudunk bízni a másikban.

Párkapcsolati problémák megoldása pénzzel és ajándékokkal

Ha egy kapcsolatban nagyobb probléma üti fel a fejét, akkor előfordulhat, hogy a valódi megoldás helyett a pénztárcánkhoz nyúlunk, és veszünk valami szépet a partnerünknek. Az ajándék vásárlása azonban csak a probléma szőnyeg alá söprését jelenti. Ebből viszont az következik, hogy újra és újra fel fog bukkanni az adott probléma, azonban akkor már sokkal rosszabb lesz.

Mit tegyünk helyette?

Állítsuk vissza a bizalmat és beszéljünk arról, hogy mi kellene az újrakezdéshez. Becsüljük meg egymást, és kommunikáljunk! Legyünk őszinték, vállaljuk fel az érzéseinket még akkor is, ha azok olykor kellemetlenek.

Nézd meg, hogyan próbálják eltitkolni a pasik a féltékenységüket a csillagjegyük szerint!

Szeretnél változtatni a kapcsolatodon, de nem tudod, mit tegyél? Szeretnél boldogabb, harmonikusabb kapcsolatban élni? Akkor szeretettel ajánlom a 99% Légy az egyetlen! című könyvemet, vagy valamelyik tanfolyamot, ahol te is valódi nővé válhatsz, akinek megbecsülésben lehet része egy harmonikusabb kapcsolatban.

Tari Valéria párkapcsolati tanácsadó írásait, gondolatait minden szerdán olvashatod itt, az ÉvaMagazin.hu-n!

Ezen kívül itt találkozhatsz még vele:

https://99szazalek.blog/