Minden olyan szépen indult, talán túlságosan is. Az egyetemi évek után ismerkedtek meg; a tehetséges és sikeres, marketinges pálya előtt álló bombanő, Rachel és a rendkívül vonzó, okos és szexi orvosjelölt álomszerű párost alkotott. A lánynak imponált John magabiztossága, no meg a jó kocsija, és az is, hogy folyton a legmenőbb éttermekbe jártak, sokat utazgattak; nagy társasági életet éltek. A fiú céltudatossága és határozottsága viszont hamar nemtörődömségbe kezdett csúszni. Untatta, amikor Rachel a munkájáról mesélt, családja és barátai se igazán érdekelték; ráadásul egyre több randijukról késett, ha el is ment egyáltalán. A lány ezt már akkor megmagyarázta; hiszen elfoglalt orvos, sokáig rendel.

Ám a figyelmeztető jelek ellenére odaköltözött hozzá. Pedig a párja kinevette és elbagatellizálta a művészi ambícióit is: egy toszkánai nyári alkotótábort, ahová Rachel akkoriban szívesen jelentkezett volna, „nevetséges művészgettónak” nevezte hozzátéve; eleinte azt hitte, a lány csak poénból illegeti magát művészként.

Már az esküvőt kezdték szervezni, amikor Rachel teljesen véletlenül egy furcsa, koktélozásról szóló számlát talált a vőlegénye kabátjának zsebében; pont egy olyan napról, amikor elvileg éppen ügyelt a kórházban. Mikor végtelenül óvatosan megpróbált rákérdezni, John ráförmedt, hogy feltételezhet róla bármit is. Végül a lány volt az, aki sírva kért bocsánatot a gyanúsítgatásért. A kimaradások viszont egyre sokasodtak, és akárhányszor, ha Rachel puhatolózni próbált, a férfi mindig visszafordította rá a dolgot.

Tette ezt egészen addig, amíg tényleg bele nem bukott a rendszeres sztriptízbáros látogatásaiba. Akkor addig könyörgött és ígérgetett fűt-fát Rachelnek, hogy a lány megbocsátott neki. Hozzá is ment Johnhoz, akinek két gyereket szült. Mindeközben persze semmi sem változott; egy jobb irányba legalábbis. Míg a kirakatban egy tökéletes család képét mutatták; a titkolózások, a kimaradások, az oda nem figyelés volt az, ami a négy fal közt jellemezte a kapcsolatukat. Rachel pedig úgy érezte, hogy

Menjen, vagy maradjon?

Magadra ismersz? – szegezi nekünk a kérdést Dr. Ramani Durvasula, amerikai klinikai pszichológus könyvének bevezetőjében, a fenti történet kapcsán.

„E könyvet a nárcizmusba való bevezetőül szánom, hogy segítsen kideríteni, vajon egy nárcisztikussal élünk-e párkapcsolatban, és mindez mit von maga után. …Beléjük szerethetünk, közös életet alakíthatunk ki velük, gyerekeink lehetnek tőlük, és időnként képtelenek vagyunk elengedni őket. Még ha tönkre is tesznek minket. Ha megértjük e rejtett folyamatokat, kedvesebbé válhatunk önmagunkkal, és talán úgy érezhetjük, nem őrültünk meg teljesen” – fogalmazza meg a doktornő a Menjek vagy maradjak? Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy nárcisztikus mellett címet viselő kötetében.

A nárcisztikus ember általában elbűvölő, sikeres a munkájában, de parancsolgat, manipulatív, feljogosítottnak érzi magát mindenre, és semmilyen empátiával nem rendelkezik. Párkapcsolatában az egyik pillanatban karizmatikus és sármos, majd egy szempillantás alatt csalódást okoz, nyugtalanná teszi a másik felet, aki emiatt kételkedni kezd önmagában. A nárcisztikus partner lassan lerombolja a vele együtt élő társ pszichikai jóllétét, tönkreteszi mentális egészségét is, így az esetek nagy többségében a szakítás a legjobb megoldás - ám bizonyos esetben ez fel sem merülhet lehetőségként, mert megdönthetetlen érvek szólnak a maradás mellett: közös gyermekek, pénzügyi biztonság, vallásos meggyőződés vagy egyszerűen a szerelem – világít rá a szakember.

Könyvében megpróbál egy iránymutatást is adni arra is, hogyan kezelhetjük a legnehezebb helyzeteket és hogy milyen módon találhatunk gyógyírt a nárcisztikus partner okozta lelki sérülésekre. Így a felépüléshez (azaz az őszinte és öntudatos élethez) vezető út során már nem kell ugyanazokat a hibákat elkövetnünk. Akár megyünk, akár maradunk.

„A nárcisztikus emberekkel folytatott kapcsolatokat az a remény tartja egyben, hogy „egy napon majd jobb lesz”, miközben nem sok bizonyíték támasztja alá azt, hogy ez valaha is bekövetkezhet. Azt kapjuk, amit látunk, szóval vagy megszokjuk, vagy megszökünk. Abban bízni, hogy a partner fog megváltozni, nem opció. Az egyetlen változás, amit elérhetünk, az magunkban történhet: megérthetjük a gépezet működését, menedzselhetjük elvárásainkat, és eszerint hozhatjuk meg a döntéseinket. Erről szól ez a könyv"- fogalmazza meg a Dr. Durvasula.

Akkor kellett volna rájönnöm, hogy mérgező kapcsolatban élek, amikor... - a mondatot Galériánkban fejezzük be, méghozzá 10 variációban!