Az egész úgy kezdődött, hogy pár év kihagyás után, a karantén végeztével idén újra letöltöttem pár társkereső alkalmazást. Az online térben összetalálkoztunk egy kiegyensúlyozott, önismeretre nagy hangsúlyt fektető férfival. A chatelés ideje alatt egyértelművé vált, hogy nem szeret hosszasan pötyögni, és a minél korábbi személyes találkozó híve. Ezzel alapvetően én is így vagyok, de azért az meglepett, amikor egy kétmondatos üzenetváltás után máris meginvitált egy találkozóra. Ezen a ponton fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy mindketten tartós, komoly párkapcsolat reményében használjuk a tindert. Legalábbis mindketten ezt kommunikáltuk a másik felé.

Két okom van arra, hogy miért nem ugrom bele azonnal a személyes találkozókba. Az egyik az az egészséges mértékű elővigyázatosság: sosem tudhatom, kivel akadok össze, és egy olyan emberrel, akiről semmit nem tudok egy köszönésen és 3-4 (akár hamis) fotón kívül, egyszerűen nem merek találkozót megbeszélni. Ezen a félelmen valamennyire segít, ha a másik félről egy minimális utánanézés után bármit megtalálok a facebookján vagy a neten. Nyilván ott is bármit összehazudhat magáról az ember, de azért üldözési mániásnak sem kell lenni: egészségesen kritikus hozzáállással, a naivitást mellőzve szerintem jól minimalizálhatók a veszélyes helyzetek esélyei. Főleg, ha a másiknak olyan munkája van, hogy rövid idő alatt sok információt találok róla, és még közös ismerőseink is vannak. Ezzel a sráccal pont így történt.

A másik okom a találkozó idejének kitolására pusztán a valószínűségszámítás és a kényelmem keresztmetszete: induljunk ki abból, hogy mindenkivel találkozom egy köszönés után. Ez rengeteg időt és pénzt jelent, amit más emberektől és tevékenységektől veszek el. Hiszek abban, hogy ha az ember jól tud hallgatni, és jó kérdéseket tud feltenni, akkor egy pár napos chatelés/telefonálás alapján körülbelül felmérhető, hogy egy nyelvet beszélünk-e a másikkal. Itt most nem a napi tízórás chatelésekre gondolok, de azért ha pár alapinfót megtudunk a másikról, akkor a személyes találkozó statisztikailag nagyobb eséllyel fog jól elsülni. Így tettem hát a korábban említett pasival is, és egy pár napig beszélgettünk. Szűkszavú, mégis megnyerő volt számomra, így végül belementem a találkozóba.

Volt már pár társkeresős randim, és mind közül ő volt, aki élőben leginkább hasonlított arra, mint amilyenek a fotói és a profilja. Nagyon jó kiállású, sármos férfi volt, akiből sugárzott a nyugalom. A találkozó első fél órájában ebédeltünk egyet. Viszonylag semleges témákról volt szó, ami alatt volt egy-két olyan megnyilvánulása, ami picit gyanús lehetett volna, ám ezek felett átsiklottam. Ebéd után sétáltunk egyet, ahol elkezdtem kicsit mélyebben érdeklődni a munkája felől, és akkor ért a hideg zuhany: hangnemében 180 fokos fordulatot véve, teleshop műsorvezetőket megszégyenítő beszélőkével arról kezdte tömni az agyam, hogy ő hogyan tudná segíteni a vállalkozásomat abban, hogy havi többmillió forintot keressek.

Én pedig csak hallgattam és hallgattam, és szó szerint valamilyen televíziós rábeszélő műsor közepén kezdtem magam érezni. Egy félórás monológ után megkérdezte, hogy mit gondolok erről az egészről és hogy hol járok fejben. Jeleztem neki, hogy most úgy érzem, hirtelen átcsöppentünk egy társkeresős találkozóról egy munkaügyi tárgyalásra, és hogy ez az irány nekem kevésbé tetszik. Az ezt követő, semleges beszélgetésben már egyértelműen éreztem, hogy az úr érdeklődését vesztette. A találkozónk utolsó pár percében azért biztos, ami biztos alapon kifejtette még nekem, hogy randizáskor szerinte miért kell egy nőnek minél előbb lefeküdnie egy férfival. Erre már csak annyit tudtam mondani, hogy nagy a Tinder állatkertje, így biztosan talál magának olyan partnert, aki hasonlóképpen vélekedik ebben a kérdéskörben.

Az eset után picit gondolkoztam rajta, hogy vajon arról van-e szó, hogy elsősorban tényleg komoly kapcsolatot keres, de ha a személyes találkozó alatt kiderül, hogy nincs meg a kémia/nem érdekli a másik személye, akkor átvált egy „ha már nem jön össze a kapcsolat, legalább biznisz lehet még belőle” hozzáállásra, vagy pedig arról, hogy tudatosan ügyfélszerzésre használja a társkeresőket. Jött már szembe velem az online társkeresős térben olyan profil, aki így hirdette magát. Nem gondolom, hogy ott van ennek a helye, ugyanakkor értékelem, hogy nekik legalább egyenes volt a kommunikációjuk.

Azt viszont, hogy valaki önmagáról azt hirdeti, hogy nagyon fontos neki az önismeret, a lelki egyensúly, az egészséges elme és test összhangja (egyébként mindkét szakmája ezzel szorosan összefügg), és hogy történetesen komoly kapcsolatot keres, majd ezután előáll egy ilyen munkaügyi monológgal az első randin, az szerintem egyrészt kimeríti a félrevezetés fogalmát, másrészt sokat ront az ember hitelességén. Én legalábbis biztosan nem kötnék üzletet egy olyan emberrel, akiről már az ismerkedésünk elején kiderül, hogy nem kommunikált velem egyenesen.

Nem ment olyan mélyre a dolog, ugyanakkor picit csalódtam magamban, mert azt hittem, van már annyi tapasztalatom a társkeresők terén, hogy kiszűrjem a fura figurákat. Ez az eset viszont ráébresztett arra, hogy bármennyire is figyelsz, nem lehet minden rosszat elkerülni.

Az erős, boldog párkapcsolat nyolc alappillére