Egy kutatás felfedte, hány pár nem alszik együtt: erre az arányra viszont biztosan te sem számítottál

külön ágy Forrás: Pinterest
Te el tudnád képzelni, hogy a pároddal ne közös ágyban aludjatok? Egy kutatás szerint ez sokkal több párra igaz, mint eddig hittük volna.

Korábban mi is írtunk egy fiatal párról, akik felvállalták, hogy bár együtt élnek, nem alszanak közös ágyban. A nő ugyanis rájött, hogy ha meg kell osztania valakivel az ágyát, sokkal rosszabbul alszik, gyakran felébred, és a kialvatlanságtól többet is vitatkoztak. Amikor külön szobába költöztek, állításuk szerint minden gondjuk megoldódott. A sztori viszont eléggé megosztotta az embereket: a cikkünkben lévő szavazás alapján az olvasóink fele szerint jó ötlet, míg a másik fele szerint ez elképzelhetetlen lenne.

Most pedig egy külföldi kutatás rámutatott arra, hogy a külön alvás gyakoribb, mint hittük volna! A felmérés során 1000 embert kérdeztek meg arról, milyenek az alvási szokásaik, és a válaszolók 36%-a vallotta be, hogy már egy ideje nem a párjukkal egy ágyban töltik az éjszakákat.

Minden tizedik ember elmondta, hogy ez nem csak hetente néhányszor fordul elő, hanem bizony van, hogy az év összes napját külön ágyban töltik éjjelente. Sőt, arra is fény derült, hogy ez leginkább a 24 és 35 év közötti párokra igaz; 21% még az első év alatt dönt arról, hogy jobb két külön ágyban aludni, és minden ötödik páros hetente több éjszakát is így tölt.

A leggyakoribb okok között azt sorolták fel, hogy a párjuk horkolása miatt nem tudnak aludni, a mocorgásra felébrednek, és jobban szeretik az egész ágyat saját magukénak tudni. De az különösen érdekes ennek fényében, hogy a válaszolók 10%-a a párjával ugyan nem alszik együtt minden éjjel, de a kutyájával, cicájával igen.

De vajon mit gondolnak erről a szakértők? Egy amerikai pszichológus, Tamara Green szerint ez teljes mértékben a páron múlik, és ő már látott példát arra, hogy egyes emberek kapcsolatát pozitív irányba mozdította ez el. Ugyanakkor nem mindenkinél van ez így, úgyhogy mielőtt a külön ágy mellett döntenél, beszéld át a pároddal, őt ez miként érinti.

De az is lehet, hogy az alábbi tárgyak miatt nem tudsz jót aludni!