Követem az exeimet a Facebookon, kell a lelkemnek

Borítókép: Követem az exeimet a Facebookon, kell a lelkemnek Forrás: Pexels.com/Andrea Piacquadio
A múltam szerves részei, a lényem darabkái. Nem követem ki őket a közösségi felületeken, ahogyan a naplómból sem fogom kitépkedni azokat a lapokat, amiket róluk írtam. Barbara elmeséli, miért érzi ezt olyan fontosnak.

Hatéves korom óta naplót vezetek, nem csak írni, újra olvasni is imádom őket. Nekem ez egy kicsit olyan, mintha a múltbéli énemet „látogatnám” meg újra és újra; különböző életkorokban. Ez a fajta „időutazás” teszi lehetővé, hogy kicsit újra élhessem mindazokat a dolgokat, amik épp akkortájt foglalkoztattak.

A problémáimat a „világmegváltó” gondolataimat, a csalódásaimat, és persze a szerelmeimet; a legeslegelsőtől kezdve. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy tudom; ezek a lapok megőrzik a lényem egyes, múltbél darabkáit; hogy azok nem vesznek bele az időbe, ahogyan öregszem.

Pontosan ugyanígy tekintek a közösségi médiára, ez olyan nekem, mint egyfajta „időkapszula”.

Akkor „töröm fel”, amikor csak akarom – azzal a nem kis különbséggel, hogy ez persze már nem csak rólam szól: más emberek múltja is nyitott könyvvé válik.

Az exeimé is, bizony.

De mégis mi a probléma azzal, ha követem őket a Facebookon? Nincsenek titkaim a férjem előtt (sem); boldog, őszinte és nyílt kapcsolatban élünk. Mindent meg tudunk és meg is szoktunk beszélni. Ismeri a múltamat, tud az összes volt pasimról - sőt olyan is van köztük, akivel a mai napig jó barátságban vagyok, vagyunk. Attól még, hogy nem fűznek össze romantikus szálak, ezek az emberek nem váltak köddé számomra, butaság is lenne így tenni.

Boldog vagyok, hogy láthatom, ha életük egy-egy mérföldövéhez érnek; hogy mondjuk egy másik kontinensre költöznek, munkát váltanak, megházasodnak, vagy éppen gyerekük születik. Mintha csak a naplóm íródna tovább, virtuálisan. Tiszta szívemből, őszintén örülök nekik, nagy szeretettel gondolok vissza az együtt töltött időkre és ennyi.

Semmi több. Mindannyian tovább léptünk már, réges-rég.

Most, ebből a perspektívából látom, hogy az összes múltbéli kapcsolatom egy-egy jó lecke volt, mielőtt az Igazival, a férjemmel találkoztam volna. Nem vágyakozom utánuk, semmit sem akarok visszacsinálni, nem merengek „mi lett volna, ha?” típusú kérdéseken. Viszont ők is szerves részei a múltamnak, akiket nem fogok kikövetni - ahogy a naplóimból sem tépkedem ki utólag azokat az oldalakat, amiket róluk írtam, annak idején.

Szeretek emlékezni, nagyon fontos nekem. Képtelen vagyok rácsapni az ajtót a múltamra; hogy eltöröljek mindent, ami hozzásegített azzá válnom, aki ma vagyok.

Galériánkban pedig ötleteket adunk, mi mindent tehetsz, ha leáll a közösségi média