Mikor is szexeltünk utoljára? Hoppá, nem tudom megmondani. És ez baj. Nem azért, mert nem bírom ki iksz ideig szex nélkül, hanem azért, mert félek, hogy tönkremegy a házasságom. Mert a szex egy olyan bázis, kötőanyag, ami cinkossá tesz, erősíti az összetartozást, továbblendít akkor is, amikor épp a kilöttyent spenót felett nézünk össze az étkezőasztalnál.

Szex nélkül is megvagyunk, csak éppen kevesebbet érünk egymáshoz, nem viccelődünk annyit, és kicsit élesebbek a beszólásaink.

Miért nem bírok most a szexre gondolni?

Először is azért, mert iszonyú fáradt vagyok a gyerek melletti home office-ban. Be kell látom, hogy a fáradtság, a stressz, a feszültség egy láncfűrészes libidógyilkos. Meg aztán nehéz vágyakozni az után, akivel 0-24-ben össze vagy zárva, aki maga is fáradt és stresszes, aki maga sem feltétlenül a legjobb formáját hozza, miközben ő is megjegyezte valamelyik nap, hogy az a lány, akibe beleszeretett, sokkal többet nevetett. Ezen majdnem elsírtam magam. Nem azért, mert megbántott, hanem azért, mert elszomorodtam. Ha belenézek a tükörbe, egy elgyötört arcot látok. Van még bennem bármi szépség?

De igazából azért érzem úgy, hogy képtelen vagyok a szexre, mert nálam a szex nem az ágyban kezdődik. Ahhoz, hogy késznek érezzem magam rá, a meghittség, a közelség érzésére van szükségem, amit elsősorban a beszélgetéseink alapoznak meg – amire most nincs mód, nincs igény, nincs idő – szóval a szex előszobája kapott bombatámadást.

Minden nehéz most, ez is nehéz. Talán az lehet a megoldás, hogy tudatosan pluszenergiát kell szánni arra, hogy a szex egyáltalán téma legyen. Ma például beszélgettünk erről egy nagyot, ami felszabadító volt. Holnap ne is várjatok tőlem cikket, lehet, hogy más dolgom lesz.

A jó szex tanulható