Ha egyvalami kiderült a #metoo mozgalom újabb és újabb történeteiből, az ez: az erőszakos közösülés nem az egyetlen bűncselekmény, amit nők ellen a „szexuális ragadozók” el szoktak követni. A zaklatás, beszólogatás, fenyegetés, a szereposztó dívány alkalmazása és a fogdosás is megengedhetetlen akciók, még ha nem is járnak minden esetben olyan súlyos következményekkel az áldozat egészségére és pszichéjére nézve, mint a szimpla megerőszakolás. Most azonban arról értekezik Lili Loofbourow újságíró a The Week brit hetilap amerikai kiadásában, hogy a normális, mindkét fél beleegyezésén alapuló szexet is nagyon sok esetben kettős mérce jellemzi.

Loofbourow egy 2015-ben publikált felmérésre hivatkozik, amelyet egy 1700-as mintán végeztek el; az derül ki belőle, hogy a nők 30 százaléka tapasztalt már fájdalmat vaginális és 72 százaléka anális közösülés esetén, míg a férfiak esetében ez az arány csak 7, illetve 15 százalék volt. A tanulmány szerzői szerint a nők „tekintélyes hányada” nem szól a partnerének, hogy fáj az aktus.

Nézd meg ezt a galériát is!

Az újságírónő a tanulmány egyik szerzőjével, Debby Herbenickkel folytatott beszélgetést idézve azt is kijelenti, hogy „a jó szex a nők számára gyakran azt jelenti, hogy nem fájt, míg a férfiak számára azt, hogy orgazmusuk volt”. Illetve fordítva: a rossz szex a férfiak többsége számára azt jelenti, ha a partner túlságosan passzív vagy unalmas volt az együttlét során. A nők számára ezzel szemben a rossz szex az, ha a partner túlságosan nyomul, olyasmi (is) történik, amit ő nem szeretne, kényelmetlenül érzi magát (fizikailag vagy érzelmileg) – vagy egyenesen fáj neki.

Az, hogy a fájdalmat, illetve a kényelmetlenség érzését sok nő a szex normális velejárójának tekinti, azzal is alátámasztható Loofbourow szerint, hogy minden fiatal lány tudja: az első szexuális élmény jó eséllyel fájdalommal fog járni, tehát „jobban teszi, ha összeszorított foggal túlesik rajta”. Legalábbis ez a közvélekedés a szüzesség elvesztésével kapcsolatban. Ezzel a tudással aztán kevésbé kell csodálkozni, ha későbbi alkalmakkor is fájdalmas a szeretkezés.

A fent idézett publicisztika, amelyben mindezt Loofbourow levezeti, egyébként az Aziz Ansari-botrány apropóján íródott. Nemrég egy nő elmesélte egy website-ra írt történetben, hogy milyen förtelmes randija volt Aziz Ansari amerikai komikus színésszel, aki felhívta a lakására és ott különbözős szexuális tevékenységeket kezdeményezett vele anélkül, hogy megkérdezte volna a nőt, akarja-e. Kényszerről nem volt szó, csak egy, a nő számára váratlanul vulgáris helyzetről. Amikor a nő sírva távozott és másnap megírta neki chaten, milyen rossz élmény volt az előző este, Ansari bocsánatot kért tőle.

A történet meglehetősen megosztó hatást gyakorolt az internet népére; abban nagyjából mindenki egyetért, hogy nem szexuális erőszak történt és Ansarit nem lehet mondjuk Harvey Weinsteinnel egy lapon emlegetni, sokan pedig a színész mellé álltak, mondván, hogy nem volt szép dolog éppen akkor lejáratni, amikor Golden Globe-ot kapott a Master of None című tévésorozatért (amelyben mellesleg elég gyakran esik szó félresikerült randikról). Loofbourow cikke amellett érvel, hogy az ilyen randikról szóló történetek éppen arról tanúskodnak: milyen viszonylagos, hogy kinek mit jelent a jó szex, mennyire ki vannak szolgáltatva a nők az ilyen helyzetben, és milyen sokat kell még tanulnunk magunkról és egymásról, hogy egy intim légyott minden szereplője egyértelműen jól érezze magát.