Drága jó nagyapám társaságra vágyott. A kilencvenhez közelebb, mint a nyolcvanhoz, nem sok barátja maradt, a szomszédok is lecserélődtek. Egyedül sétált a piacra, a templomba, a hétvégi unokás, dédunokás találkozások nem töltötték már fel. Ekkor döntött úgy, hogy idősek otthonába költözik. Eladta az otthonát, becsomagolta az emlékeit, a kedvenc tárgyait, és ment.

Sakkozni vágyott, kertészkedni és kortársakkal beszélgetni a régi, szebb világról, és persze édesanyám válláról is szerette volna levenni a gondozás terhét. Persze anyuskám így is naponta látogatta. Figyelemmel követte az otthon menüjét, és amikor tudta, hogy olyan kerül az asztalra, ami nem a nagyapám kedvence, főzött neki valami finomat.

Történetem reggele is pont így kezdődött. Lebbencsleves, grízestészta házi baracklekvárral? Na még mit nem? Férfi ember húst eszik! - mondta mindig. Édesanyám pedig vitte neki a húst. Csakhogy amikor benyitott volna a szobácskába, az ajtó zárva volt. Anyuska letette az ételhordót a küszöbre és fordult egyet az otthon területén. De se a magaságyásoknál, se a virágoskertben, a közösségi szobában, a konyha körül nem találta az apját.

Nyúlt a mobiltelefonjáért, a vonal másik vége pedig a bezárt szobában csilingelt. Édesanyám segítségért kiáltozott, hívta az ápolókat, az orvost. A legrosszabbra gondolt.

Nagyapám kipirulva, kisfiús zavarral az arcán köszönt, és invitálta beljebb édesanyámat a szobába, melynek padlóján halomra hevertek a díszpárnák, az ágyon pedig összegyűrve rejtette a titkokat a takaró.

Anyuskám nem tudta hirtelen, hogy kérdezzen, mondjon-e bármit? Végül nyomott két puszit apja frissen beretvált arcára, jó étvágyat kívánt és mondta, hogy most mennie kell, de majd jön holnap. Pont ilyentájt mint ma, ha jó úgy.

Jó lesz- válaszolta a papa. Megtennéd, hogy két adag süteményt hozol majd a sarki cukrászdából?

Onnantól mindig dupla adag meglepetéssel készültünk. Édessel is, sóssal is.

A galériánkban nők mesélnek arról, hogy milyen egy idősebb férfivel randizni.