Így buktatta le a pasiját
Ó, csak luxuskocsikat, mindig is akartam egyet, tudod – válaszolta arra a kérdésre, hogy mit nézeget olyan kitartóan a mobilján. Fogalma sem volt, hogy a barátnője egy egyszerű, ám annál cselesebb trükk segítségével pontosan tudta, hogy nem mond igazat.
Fejtől lábig pihentünk a kanapén egyik délután. A barátom a telefonját görgette már egy jó ideje, amikor neki szegeztem a kérdést, mégis mi az, ami ennyire leköti a figyelmét. Erre azt volt a válasza, hogy csak különleges autókat nézeget, amikért persze tudom, hogy bolondul – meséli a történetét a fiatal lány. S hogy ezt alátámassza, felém fordította a képernyőt, amin egy korábban mentett képet mutatott egy kék Bugattiról.
Úgyhogy nem tudott megvezetni ezzel a gyenge trükkel; a lábujjaim közé dugott kis zsebtükörrel addigra már mindent láttam a saját szememmel. Luxuskocsik, na persze! Inkább luxus-csajok, azokat nézegetett bikiniben.
Aha, az a kis piros? Az nem rossz, az nekem is tetszik! – szóltam be neki, véget vetve ennek az egésznek. Rögtön tudta, hogy lebukott. Szerintetek, most mégis mit csináljak? – tette fel a kérdést a lány a TikTok-ra feltett videója alatt.
A posztot rengetegen kommentelték, elég vegyes véleményeket megfogalmazva az eset kapcsán. Míg egyesek mélységes felháborodásuknak adtak hangot, már-már megcsalás szintjére emelve a történteket, mások azon értetlenkedtek, hogy a lány miért háborodott fel ezen ennyire. Miért is nem nézegethet egy pasi bikinis nőket egy nyilvános appon? Mi van veletek, ennyire el vagytok bizonytalanodva magatokban? – tette fel az elgondolkodtató kérdést az egyik kommentelő.