Hol agresszívan, hol gyengéden – az ágyban mindenhogy és mindenkivel szeretem
Nem vagyok a monogámia mintapéldánya. Esküszöm, fiatalon megpróbáltam, de annyira zavart a fizikai kötöttség, hogy egy év után már rimánkodtam a pasimnak: váljunk szét, vagy nyissunk. Nem akart nyitni – szétváltunk. Én pedig addig-addig járkáltam tág szemekkel a világban, amíg meg nem találtam azt a valakit, akit szeretni is tudok, és aki hozzám hasonlóan szívesen szálldos virágról virágra.
Roland és én – zsák meg a foltja. Mindketten imádunk utazni, rajongunk Olaszországért, szeretjük a macskákat, a mozit és a csinos ruhákat, féltve őrizgetjük régimódi kotyogós kávéfőzőnket. Már hat éve együtt élünk. Ezalatt az idő alatt én körülbelül harminc, ő pedig huszonöt másik emberrel feküdt le.
Szeretjük a változatosságot. Nincs zsánerünk. Volt már szőke, barna, vörös, fekete, kövér, sovány, átlagos testalkatú, okos, buta, tudós és melós. Mindenkivel más miatt öröm a szex. A szégyenlősebbeket jó érzés megnyitni. A belevalós vagányokkal kedvünkre vadulhatunk. A molett partneren van mit fogni, de ugyanúgy imádom a vékony emberek kiálló csípőcsontját is. Roland pontosan olyan, mint én, cseppet sem válogatós, minden emberben megtalálja azt, ami számára vonzó.
Természetesen minden alkalommal védekezünk. Ez az egyik fontos szabály. A másik, hogy semmit nem teszünk, amit a másik nem akar. Csak akkor mondunk igent egy kis szadomazóra – megjegyzem, én csak csipetnyit bírok belőle, Rolandban több az igény -, ha az alkalmi partner is rábólint. És csak olyanokkal fekszünk le, akikben megbízunk. Ez néha ösztönös ráérzés, máskor kicsit megismerjük az illetőt: együtt kávézunk vagy borozgatunk, de az is megesett, hogy elmentünk hármasban a Vígszínházba a Pál utcai fiúkra.
Izgalmas az életünk. Nemcsak az a jó benne, hogy változatos szexuális életünk van, ami sokkal-sokkal teljesebb, mintha csak egymással csinálnánk. Hanem hogy imádjuk megismerni az embereket. A testükön keresztül annyi minden megtudható róluk! És mesélnek is az ágyban: mivel tudják, hogy nagy valószínűséggel többet nem fogunk találkozni, beszélnek az életükről, a férjükről-feleségükről, a munkahelyi gondjairól, a gyerekükről, apró-cseprő örömeikről és fájdalmaikról.
Roland és én utólag mindig megbeszéljük ezeket a kalandokat. Sokszor annyira felizgatnak minket a sztorik, hogy egy-egy történet végén azonnal egymásnak esünk, és szinte megismételjük a mással töltött együttlétet. Mindig őszinték vagyunk egymással, soha nem csapjuk be a másikat. Tudjuk, ha elkezdődne a hazudozás, előbb-utóbb rámenne a kapcsolatunk.
Szerettem volna vele újra és újra szeretkezni, ráadásul ő is vonzódott hozzám, többször felhívott, randizni akart. Na, akkor minden lelkierőmre szükségem volt, hogy nemet tudjak mondani az újbóli találkozásra.
A másik esetet Roland mesélte nevetve. Egyszer bement vásárolni a Sparba, és kis híján beleütközött az egyik korábbi kalandjába, akivel a neten ismerkedett meg, és aki most épp a férjével pakolászta a bevásárlókocsiba a vacsorának valót. A nő talpig elvörösödött, amikor megpillantotta Rolandot, és olyan gyorsan vette a kassza felé az irányt, hogy a férje, kezében egy csomag fehérrépával, alig bírta utolérni.
A két malőrt leszámítva minden olajozottan működik. Hat csodás év van mögöttünk, ám a jövőtől tartok egy kicsit. Harminchat évesek vagyunk, és nem tudom, meddig tartható fenn ez a létállapot. Sejtem, hogy nem örökre. Talán gyereket is akarunk majd, legkésőbb akkor pedig szakítanunk kell ezzel az életmóddal.
De még nem most. Hisz annyira élvezzük.