Borítókép: Hogyan bukott le a pasim egy pláza előtt? Forrás: pexels

Hogyan bukott le a pasim egy pláza előtt?

Petra fülig szerelmes volt, de hamar rájött, hogy hülyének nézik.

Áron és én az életemnek egy igen elgondolkodtató szakaszát töltöttük együtt. Nincs mit szépíteni, Áron egy nárcisztikus szemétláda volt, bár ez a szomorú tény engem nem akadályozott meg abban, hogy teljesen odáig legyek érte. Szerelmünk szárba szökkenésétől számítva egy hónappal unott hangon közölte velem, hogy tőle lehetünk egy pár, ha nagyon szeretném, de ne gondoljam azt, hogy ő örökre hűségesküt tett. Nem arról van szó, hogy direkt meg akarna csalni, csak nehogy úgy vegyem, hogy biztosan nem is fogja megtenni soha, amíg együtt vagyunk.

A szavai martak rendesen, ma már tudom, hogy erre egyetlen helyes válasz létezik: kalap, kabát. Huszonöt éves hülye fejjel mégsem hagytam el, inkább árgus szemekkel kezdtem figyelni az árulkodó jeleket. Áron általában hazajárt munka után, együtt mentünk moziba, néha színházba, vagy otthon fetrengtünk, nem nagyon volt hát ideje más nőkkel hetyegni. Én azonban soha nem feledkeztem el a mérgező mondatairól. Nem mondtam neki semmit, nem nyaggattam, nem faggattam, nem hívogattam a munkahelyén, hogy ellenőrizzem. Egyszerűen csak nyitva tartottam a szememet. És közben kiszolgáltam, mint egy hűséges feleség, mostam, főztem rá, elég volt csettintenie, és én már ugrottam is.

Másfél éve tartott a kapcsolatunk, amikor az első intő jelek megérkeztek. Áron ki-kimaradozott otthonról. Hol céges sörözésre hivatkozott, hol túlórára, hol elromlott a kocsija. A telefonját dugdosni kezdte előlem, gyakran kiment a vécére csetelni. Mindig minden üzenetet gondosan törölt, én azonban tudtam, hogy van valakije. Vagy legalábbis hamarosan lesz.

Néhány hét után nyíltan rákérdeztem. Letagadta. A hős vitéz, aki az elején olyan nagy szájjal figyelmeztetett a monogámia lehetetlenségére, most kamuzó nyuszivá változott. Alig ismertem rá. A faggatózásom nem volt agresszív, és nem is tartott sokáig, utána néhány hétig mégis visszafogta magát. Aztán folytatta tovább a kimaradozásokat, mintha mi sem történt volna. Nem tudtam, mit csináljak, kérdezni nem nagyon volt értelme többé. Mindent megadtam volna érte, hogy valahogy lebuktathassam. Tudtam, hogy leírhatatlanul fájni fog, de sosem bírtam a bizonytalanságot.

Szerencsére sosem kellett odalopakodnom a munkahelyére, követnem vagy leselkednem utána. Végül, mint oly sok pasi, a saját elővigyázatlanságának és elbizakodottságának az áldozata lett.

Egyszer egy maratoni filmvetítésre mentünk az egyik plázába, ahol Áron kedvenc trilógiáját adták. Láttam, hogy vetítés közben oda-odasandít a telefonjára, a szünetben pedig közölte, hogy sürgősen mosdóba kell szaladnia. El is spurizott. Azt hitte szegény, hogy a viselkedése tökéletesen természetes, de a haja szálain is látszott az izgalom. Vele találkozik, suhant át rajtam teljes bizonyossággal. Ennyire elvesztette volna az eszét?

található szupermarketbe, és vettem néhány bánatcsokit. Szóval az az igazság, hogy még ekkor sem tettem semmit tudatosan, a véletlen oldotta meg helyettem.

Visszafelé felmozgólépcsőztem az emeletre a csokit majszolva, amikor megpillantottam őket az egyik mellékbejáratnál. A nő épp átnyújtott valamit Áronnak, aztán hosszan álltak összeborulva az utcán, még egy csók is elcsattant.

Nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Ott álltam, mint egy rakás szerencsétlenség, miközben a pasim és a csaja a szemem láttára vettek egymástól érzékeny búcsút, én pedig figyelhettem, ahogy Áron int, megfordul, bejön az ajtón, egy kis művirágot tart a kezében, meglát engem, és döbbenetében hátralép.

Nem túlzok, abban a pillanatban végleg elmúlt a szerelem. Hátrahajtottam a fejem és harsány nevetésben törtem ki. Áron meg se tudott szólalni, nyilván azt hitte, sokkot kaptam. Pedig ez egy igazi vidám nevetés volt. Azt jelentette, hogy végre szabad vagyok, és többé nem kell lesnem egy nárcisztikus szemétláda óhajait.