Akinek nincs önbizalma, az azt jelenti, hogy nem bízik magában. Nagyon sokszor egyébként a végtelenségig bonyolítjuk ezt az egészet. Évekkel ezelőtt valakitől kaptam egy névjegykártyát és az volt ráírva, hogy bonyolító. És én azt kérdeztem az illetőtől, hogy mi a francot kell ezen az egészen bonyolítani, ezt nem egyszerűsíteni kéne? És erre az volt a válasz, hogy de, tulajdonképpen ez egy ilyen egyszerűsítő folyamat, csak én lebonyolító vagyok.

Szóval, nagyon sokszor a szavak magában hordozzák a szó mögöttes jelentését is. Amikor például azt mondjuk, hogy félelem, az azt jelenti, hogy fél-elem, tehát nem ismerjük a teljes egészet, csupán a felét. Alapvetően azért félünk a haláltól is, mert nem ismerjük, hogy mi van utána, tehát hogyha én félek valamitől, az azt jelenti, hogy nincsen teljes ismeretem az adott dologról.

Ha valakinek nincs önbizalma és nem bízik saját magában, akkor az önértékelése is a béka segge alatt lesz kettővel, és ez nemcsak az ismerkedésre fog kihatni, hanem az élete minden területére, tehát alapvetően nem az ismerkedésnél kéne keresgélnünk, hanem az önértékelésnél és az önbizalom helyreállításánál.

Mondjuk az orvos odafordul a páciense felé, és azt mondja: “Ne idegeskedjen, mert az árt az egészségének!” Valószínűleg nem volt még olyan élő ember, aki ezek után hazament és onnantól kezdve, hogy meghallotta ezt a mondatot – amivel egyébként semmi baj nincs önmagában –, úgy be tudta volna tartani, hogy ettől lett volna nyugodt. Az idők végezetéig, és az örökkévalóságon át mantrázhatnánk a “nem fogok idegeskedni, több időt fogok a családdal tölteni és boldogok leszek” mondatokat, nagy változásra nem számíthatnánk.

Akkor tehát miként állítsuk helyre az önbecsülésünket és az önbizalmunkat? Első lépésben annak a felismerésére van szükség, hogy nincs kettős én. Ha ez megtörtént, akkor nincs is szükség további lépésekre. A kettős én ugyanis így működik: A szívemre hallgassak vagy az eszemre? Gyakran tesszük fel ezt a kérdést magunknak, de tulajdonképpen ilyenkor ki kérdez kit?

A kettős én nem kizárólag a “saját kérdésünk önmagunk felé” formában jelentkezik. Más módon is képes minket összezavarni. Néha nem azt nem becsüljük, amit mi magunk értékesnek vélünk, viszont szeretünk olyan tiltott utakra tévedni, aminek a bejáratához mi tettük ki a túlzó táblát. Előfordul, hogy megbocsátunk mindenért, később gyűlölünk a semmiért. Van, hogy kettő is kevés, időnként pedig az egy is sok. Létezik olyan, hogy a vágy az ágyon is túlmutat, és olyan is akad, amikor az ajtóig se ér el. Ilyen az érzékek birodalma. Csalóka, mint azok a hasznos eszközök, amivel az emberek a világot és egymást kiélvezik, de leginkább fosztogatják, mert hiányzik belőlük a szentség és a szeretet.

A vágy a szeretetnek csupán sápadt emléke, és az ember a vágy beteljesedésekor nem több, mint élvező ember, aki messze került a lélek szelid ragyogásától.

Te a szeretet kiapadhatatlan forrása vagy, és nem a kettős én. Ez még akkor is így van, ha ezt a forrást minden kacattal eltömítetted, elapasztani nem tudtad. A szeretetnek csupán csendre van szüksége, a többinek pedig mindig egyre több látványra, hangzavarra és kavalkádra.

Pilát Gábor írásait, gondolatait minden csütörtökön olvashatod
itt, az ÉvaMagazin.hu-n!

Ezenkívül itt találkozhatsz még vele:

www.pilatgabor.hu

www.facebook.com/tabuk.nelkul.a.parkapcsolatrol

www.instagram.com/pilatgabor