Hány évesen kívánjuk legjobban a szexet?

Borítókép: Hány évesen kívánjuk legjobban a szexet? Forrás: Getty Images (Tim Flach)
Bár a libidó sok mindentől függhet, a tudósok szerint a testi, kulturális és pszichés tényezőkön túl nálunk, nőknél általában ebben az életszakaszban lehet a legmagasabb.

Akár egyetlen dalcímbe is foglalhatnánk a kutatók álláspontját: „nem csak a húszéveseké a világ”. Már ami a nőket illeti. Mert míg a férfiak szexuális vágya a húszas éveik elején éri el a csúcspontját (a megnövekedett tesztoszteronszint miatt), a nők libidója később tetőzhet.

Hogy mikor? A szakemberek szerint akkor kívánjuk legjobban szexet, amikor harmincas, negyvenes éveinkbe érünk – és ehhez a reproduktív ciklusunknak is köze lehet.

A tudósok azt feltételezik, hogy ahogyan az idő előrehaladtával a termékenységünk csökken, úgy nőhet a libidónk: a testünk így próbálja növelni a fogamzás és a terhesség esélyét.

Ennek a feltételezésnek járt utána egy, a Canadian Journal of Human Sexuality című folyóiratban megjelent tanulmány is, melynek szerzői azt vizsgálták, vajon tényleg a csúcson vannak-e a harmincas éveik elején járó nők, már a libidót tekintve. Végül arra jutottak, hogy a 30 és 34 év közötti nők csábítóbbnak és szexuálisan aktívabbnak írták le magukat, mint a többiek, akik idősebbek vagy fiatalabbak voltak náluk.

Egy másik amerikai tanulmány szerzői pedig kimondták, hogy a 27 és 45 év közötti nők a csökkenő termékenységükre adott válaszként tapasztaltak fokozott nemi vágyat. Ez a gyakori szexuális fantáziákat is jelentett, sőt, egyesek nyitottabbá váltak az alkalmi szexre is.

Persze, könnyen lehet, hogy azért kívánod jobban a szexet, mert az idő előrehaladtával többet tudsz magadról és a testedről, vagy mert most van melletted olyan partner, akivel igazán élvezed az együttléteket. És ki tudja, a negyvenes-ötvenes éveidben akár még ennél is jobb lehet a helyzet!

Forrás

A lenti galériánkban 5 vágykeltő ételt mutatunk be. Olyanokat, amikről talán nem is gondoltad, hogy libidónövelők.