Kedves Naplóm!

Két napja kérdezte meg Roland tőlem, hogy az üzenetküldéseinket felsőbb szintre emeljük-e azzal, hogy videóhívásban beszélgetünk, de még nem mertem neki válaszolni a kérdésre. Inkább elütöttem a kérdését azzal, hogy ma éppen koszos a hajam, nem vagyok jó formában, mert meg voltam győződve róla, hogy biztosan kiábrándulna belőlem.

Csak egy sor mosolygós arcot kaptam tőle válaszul és még annyit írt, hogy ne várakoztassam sokáig, mert már nagyon kíváncsi rám!

Lassan 1 hónapja beszélgetünk és a kérdése – én magam is tudom, hogy teljesen jogos –, hiszen én is nagyon kíváncsi vagyok rá.

Be kell, valljam magamnak, hogy Ő jelenti mostanában a napjaim fénypontját. Miután lehúzok egy-egy napot itthon a fiúkkal, a home schooling kihívásait, a napi monoton menetrendet az otthoni teendőkben, meghallgatom anyám végtelennek tűnő hívásait, amiben elmondja, hogy nagyjából lehúzhatom a rólót, mert elhagyott a férjem, majd a nap végén ágyba teszem, rosszabb napokon, parancsolom a fiúkat, alig várom, hogy végre vegyek egy forró fürdőt, bekucorodjak az ágyamba és elkezdődjenek a maratoni chateléseink.

Mindenről tudok vele beszélgetni és annyira természetesen jönnek a komoly témák is, mint a viccelődés. Olyan, mintha ezer éve ismerném és van valami izgalmas abban, ha elképzelem, hogy egy-egy poénos beszólásom után, hogyan hangozhat a nevetése.

Hát persze, hogy szeretnék vele videóchatelni! De annyira tartok tőle, hogy videóhívásban majd sokkal bénább leszek, és tényleg azt fogja gondolni, hogy egy maradi anyuka vagyok. Ezer éve nem beszéltem más férfiakkal, sehogy sem, nemhogy videóhívásban!

A mai napom után pedig még inkább szükségem van rá, hogy megnevettessen, mert drága hűtlen férjem ma ismét bejelentkezett hozzám telefonon, hogy közölje, amint a karantén helyzet engedi, beadja a válási papírokat.

Köpni, nyelni nem tudtam, mert persze nem voltam annyira naiv, hogy azt higgyem, majd meggondolja magát és elkezd dolgozni gőzerővel azon, hogy visszafogadjam és helyrehozzuk a házasságunkat a csúfos lelépése és félrelépése után, de hogy így minden előzetes bejelentés és egyeztetés nélkül, egyedül dönti ezt el, az olyan volt, mint egy gyomros.

Bár már rájöhettem volna, hogy a férjem nagyon nem az az ember, akibe annak idején beleszerettem. Ez a férfi, aki itt hagyott engem és a fiainkat is a karantén első napján, hogy fiatal barátnőjéhez költözzön, senki másra nem gondol csak magára.

Tehát alig vártam a szokásos forró fürdőmet és a levendulás illóolajomat, amit úgy megszerettem az elmúlt időszakban, hogy még több üveggel rendeltem belőle attól a kis hazai cégtől. Hálás voltam, hogy a víz és az illatok ellazítanak, majd szépen lassan kitörlik a fejemből a mai nap feszültségét és aggodalmait.

Többek között azt is, hogy megint egyedül rám vár a feladat, hogy a fiúknak elmondjam, a szüleik elválnak. Sírni és ordítani lett volna kedvem akárhányszor eszembe jutott napközben a gondolat, de most igyekeztem elterelni a gondolataimat, és tényleg csak a kikapcsolódásra koncentrálni.

Amikor aznap este, amikor bevackoltam magamat az ágyban és megláttam, hogy Roland neve mellett zölden világít a kis elérhetőség gomb, nem törődtem azzal, hogy egy egyszerű pólóban és pizsama gatyóban vagyok, a hajam pedig még nedvesen kötöttem fel a fejem búbjára, beléptem a beszélgetésbe és ráböktem a videóhívás gombra.

A gyomromat egy izgalmas érzés rántotta össze, ahogy megláttam a „Várakozás a partnerre” feliratot, majd még nagyobb bukfencet vetett, amikor feltűnt a képernyőn Roland mosolygós arca.

Nem is tudtam azonnal megszólalni, mert annyira lekötött, hogy befogadjam a látványát. A pajkos barna szemek, a borostás áll és a csókolni való ajkak megdobogtatták a szívemet.

Mivel én elméláztam, ezért Ő köszönt először, szintén meglepődve.

- Szia!

- Ööö… Szia! - mondhatom nagyon menő beköszönés.

- Hogy vagy Anna? Meglepődtem, hogy hívtál, mert azt hittem elnapoltuk bizonytalan időre ezt a videóhívás dolgot. - és máris bújkált a hangjában a nevetés, hiszen teljesen tisztában volt vele, hogy eddig nyuszi voltam ehhez.

- Ó, hát tudod arra gondoltam, hogy mivel ma hajat mostam, ezért tökéletes lehet az időzítés, hogy így is bemutatkozzam. Vizes hajjal és pizsamában most abszolút esélyes vagyok az idei karantén szépségkirálynő posztra! Ugye te is így gondolod? - ironizáltam neki.

A jutalmam egy teljes szívből jövő férfias nevetés volt, amitől teljesen felengedett bennem az addigi feszültéség.

Ez volt az első eset, hogy a beszélgetésünkbe egyértelmű flörtölés is vegyült és mind a ketten éreztük, hogy új irányt vett a beszélgetésünk, de úgy tettünk, mintha mi sem történt volna és ugyanolyan könnyed hangulatban folytattuk a csevegést, de ezentúl már egy-két évődés is megszínezte. Egyre jobban élveztem és egyre jobban kezdtem úgy érezni, hogy olyan nő vagyok, aki igenis érdemes egy férfi, egy igazán jóképű férfi figyelmére és bókjaira. A lelkem pedig csak úgy tombolt ettől az érzéstől. Egyes testrészeimről nem is beszélve!

Aznap este egy szexi nevetéssel álmodtam. Majd egy bizalmat árasztó férfihang a fülembe búgta hogy mennyire tetszik neki, a frissen mosott felkontyozott hajam, majd beletúrva a hajamban még szorosabban magához szorított.

Alig vártam a másnapot, hogy újra láthassam Rolandot videóchaten!

Milyen bókokra vágyunk mi nők? Nézegesd meg galériánkat, amiben pár nő elárulja mely bókok voltak eddig a kedvenceik!