Kedves Naplóm!

Nos, itt állok a tükör előtt a fürdőszobába zárkóva, teljes sminkben és a vörös ruhában, amit a legutóbb rendeltem magamnak, a szintén hozzá passzoló rúzzsal és úgy érzem bolondot csinálok magamból.

Főleg, miután Bence – a legnagyobbam – az előbb vécére akart jönni és mikor berontott a fürdőbe meghökkenve nézett rám:

Korábban sem volt egyszerű 4 fiú mellett megtalálni a helyemet, de most végképp nem tudom olykor, hogyan is fogom ezt csinálni egy Apa figura nélkül. István kiköltözése teljesen felborította a rendszert és még mindig nincsnek terveim. Pláne, hogy a fiúk még mindig azt gondolják, hogy az apjuk a karantén miatt csak ott ragadt valahol az üzleti útján. Nem is sejtik, hogy valójában a szeretőjével hancúrozik, mert nem lett volna képes elviselni, hogy nem találkoznak, így minket elhagyva odaköltözött hozzá. Még mindig reménykedek benne, hogy Istvánban lesz annyi kurázsi, hogy együtt mondjuk el a srácoknak. Bár a legutóbb, miután összekaptunk, amikor beugrott a holmijáért nagyon nem álltam nyerésre ebben a dologban. Én pedig még mindig nagyon mérges vagyok rá, amiért így itt hagyott bennünket és egyik napról a másikra kiszállt a családunk életéből.

Miután elhesegettem Bencét, visszafordulok a tükör felé és a pár perccel ezelőtt, már amúgy is omladozó magabiztosságom végképp búcsút intett és valahol eltűnt a vécé alján, amikor a nagyobbik fiam lehúzta azt maga után (de legalább lehúzta nem?).

A szemeimen tagadhatatlanul látszik a tegnap esti titkos sírásom nyoma bármennyire is próbáltam profi sminkest megszégyenítő fogásokkal elrejteni a karikákat a szemeim alatt, úgy érzem, mintha ezer évet öregedtem volna.

Ennek ellenére mégis itt pózolok a tükör előtt Zsófi barátnőm tanácsára, mert Ő azt mondja, hogy vissza kell szereznem a magabiztosságomat, ha újra kézbe akarom venni az életemet, azt pedig nem lehet máshogy csak úgy, ha elkezdek azonnal pasizni.

Legalábbis a legjobb barátnőm szerint ez a tuti recept. Na és persze az anyám is élteti ezt az ötletet, mert szerinte is be kell pasiznom, nem a férjem után sírni, aki már lassan fél éve lelépett tőlünk. Ha csak így felszólításra menne. Már rég nem itt tartanék!

De most cicit ki, szempilla rebegtet és selfiere fel!

Nos, 15 perc után még mindig úgy érzem, hogy az 100 képből, amit profil fotó gyanánt készítettem magamról ebben a hacukában, egyiket sem lenne kedvem feltölteni sehová sem.

Dühösen mosom le az arcom és fogom össze a szőke tincseimet egy laza konytba, majd belebújok a kedvenc pulcsimba. Ami most következik, ahhoz talán sosem fogom magamat elég erősnek érezni, de enélkül nem léphetek tovább, mintha semmi gond nem lenne.

Jó pár órás nehéz beszélgetés után sikerült elmagyaráznom a fiúknak, hogy az apukájuk miért döntött úgy, hogy ezentúl inkább máshol fog élni.

Nem vagyok benne biztos, hogy teljesen megértették, hogy ezután ez nagy valószínűséggel így marad, mert Zsigmond a legkisebb megkérdezte, hogy akkor mikor is jön haza apa, de még rengeteg időm van arra, hogy válaszoljak minden kérdésükre.

Csak Dávid miatt aggódom. Középső fiam mindig is nagyon ragaszkodott az apjához, neki Ő volt a központi figura a családunkban, szokatlanul szótlanul reagált, majd elvonult a szobájába.

Fáradt vagyok és úgy érzem, mintha az összes energiámat felemésztette volna a mai délután. Jól esne valakivel beszélgetni. De a jelenlegi helyzetben még Zsófival is online tartom a kapcsolatot.

Talán nem vagyok a legdögösebb formában, de úgy ahogy vagyok szemüvegben, kicsit kócos konttyal és a laza szerelésemben lefotózom magamat, majd hirtelen ötlettől vezérelve regisztrálok a társkeresőre, amit Zsófi már hetek óta duruzsol nekem.

Nem akarom megtalálni életem párját, nem vágyom szerelemre. Éppen most törték össze a szívem, de úgy érzem, szívesen beszélgetnék valakivel, talán olyannal, aki átélt már hasonlót.

Te is túl vagy egy váláson és új kapcsolatba vágnál? Nézd meg galériánkat, ami segíthet abban, hogyan mutasd be a gyermekeidnek az új kapcsolatodat!