Ezért nem lehetünk mi már soha „csak barátok"
"Úgy váltunk el, hogy nem végleg. Abba maradtunk, hogy barátok maradunk, akik mindig ott lesznek a másiknak, amikor csak szükség van rá. A baj csak az, hogy sajnos képtelenek vagyunk rá. Emlékszel, mennyi vitánk volt? Én már gyereket akartam. Megnyugvást, családot; Veled, melletted. Láttam viszont rajtad, hogy te (még) nem érkeztél meg ide. Nem erőltettük, inkább békében elengedtük egymást. Annak dacára, hogy még akkor is fülig szerelmes voltam beléd és tudom, te sem voltál teljesen közömbös irántam.
Most pedig itt állunk, egy zátonyra futott kapcsolattal a hátunk mögött. Amit nem is igazán lehet kapcsolatnak nevezni. Tudod, egy kicsit úgy érzem, mintha hirtelen eldöntötted volna, hogy nem érek neked eleget. Nem érem meg, hogy az idődet, a türelmedet add nekem; nem akarsz több energiát belefektetni a kapcsolatunkba. Bármennyire is rosszul esik, persze megértem, elfogadom.
Kímélj meg a felesleges köröktől, mert ez nagyon rosszul esik. Nem kell, hogy kifogásokat keress, hogy éppen miért nem válaszolsz az üzeneteimre, vagy hogy miért nem érsz rá egy kávéra valahol. Ne tettesd, hogy itt vagy nekem, amikor csak szeretném; aztán ha tényleg hívlak, várlak; valójában nem számíthatok rád. Ez az, ami mindennél jobban fáj a szakításunkkal kapcsolatban – hogy már beszélni se nagyon akarsz velem.
Ne kínozz akkor azzal, hogy fenntartod a látszatot. Ez nekem olyan, mintha több menetben, finomkodva húzogatnánk le egy fájdalmas sebről a kötést, minden egyes alaklommal feltépve azt. Ahelyett, hogy egy gyors mozdulattal eltávolítanánk.
Tudom, hogy fájni fog, de legalább túl leszek rajta, egyszer s mindenkorra. Az igazi barátok nem hozzák ilyen helyzetbe egymást. Nem kínozzák egymást.
Kérlek, te is fogadd el, hogy vége; engedd el a kapcsolatunkat. Ami volt, elmúlt és visszafordíthatatlan. Nincs mit megjavítani, fenntartani, barátság címszó alatt sem; mert egész egyszerűen olyan, hogy „mi”, már nem létezik többé. Nekem pedig piszkosul fáj, hogy közben úgy kell tennem, mintha nem ez lenne a keserű valóság."