Ez buktatta le a hűtlen férfit a barátnője előtt
„Nagyon furcsán kezdődött az egész. A párom egyik este korábban elaludt, még olvastam egy picit mellette az ágyban. Majd egy kis idő múlva azt hallom, hogy egy számomra ismeretlen nőnek a nevét kezdte el mondogatni álmában. Nem is nagyon tudtam, mit gondoljak. A nevet mindenesetre felírtam magamnak, reggel pedig az volt az első dolgom, hogy rákerestem a Facebookon. Láttam, hogy ez egy létező valaki, de a képek tanúsága szerint férje és gyermekei vannak; így nem gyanakodtam semmi rosszra; legalábbis akkor még nem – kezd bele a történetbe a csalárd férfi barátnője, aki a TikTokon, egy videóban mesélte el a sztorit. 3 milliónál is többen voltak rá kíváncsiak.
Őszinte leszek, a válasza volt az, ami csak igazán bekapcsolta a vészjelzőmet; azt felelte, hogy senki fontos, csak egy volt gimis osztálytársa. Mit mondjak, nem hangzott túlságosan meggyőzően” – folytatja Bailey Hunter.
„Úgyhogy fogtam magam és ráírtam a nőre: kerek-perec megkérdeztem, hogy beszélt-e mostanában a pasimmal. Nagyon fura volt a semmiből jövő felháborodottsága: ingerülten azt írta, hogy törődjek a magam dolgával, és egyáltalán minek írogatok itt neki, hisz én csak egy volt barátnőcske vagyok.
Ezt viszont nem hagyhattam szó nélkül; megírtam, hogy nagyon téved. A pasi ugyanis, akiről beszélünk, olyannyira a jelenlegi barátom, hogy nálam lakik, a kocsimmal jár dolgozni, most is itt szuszog mellettem. Miután beolvastam neki, csak még idegesebb lettem. Egy olyan lépésre szántam el magam, amire nem vagyok büszke, de végül csak ez segített letisztázni az ügyet.
Miután a telefonszámláját is én fizetem, le tudtam kérni egy hívásrészletezőt; amiben hogy-hogy nem,
Amikor megkérdeztem tőle, hogy nem emlékszik-e rá, mi lehet ez; terelni próbált. Biztosan a szolgáltató rontott el valamit, ő soha senkivel nem bonyolít 45 perces beszélgetést. Pechére csak kiderült, hogy az a bizonyos ismeretlen szám a kikotyogott nevű hölgyé. Onnantól pedig már nem volt több kérdés.
Ezen a ponton döntöttem el, hogy végeztem vele; elegem van: megmondtam neki, hogy hordja el magát a lakásomból, de előtte még a telót adja csak szépen vissza" - zárja a történetét Bailey.
Bár a legtöbb kommentelő neki adott igazat; akadt köztük olyan is, aki szerint Bailey rontotta el a dolgot már akkor, amikor hagyta, hogy a pasija ilyen szinten rátelepedjen és kihasználja.