Szexelni se akartam a párommal, miután meghíztam - ma már másként látom
„Az arcom egyre kerekebb, a hasam pedig egyre puhább lett. Egyre nehezebben veszem rá magam bármiféle testmozgásra, ami persze nem jelenti azt, hogy nem lennék rajta. Ám ha egészen őszinte akarok lenni, az edzések az utóbbi időben kényszerű kötelezettséggé váltak” – vallotta be kendőzetlenül követőinek egy ausztrál influenszer.
„Lomha vagyok és nehézkes; a legtöbbször nem érzem magam jól a bőrömben. Persze megpróbálok alkalmazkodni a testi változásokhoz, a súlygyarapodáshoz, amennyire csak tudok. Nem könnyű, például amikor azt látom, hogy már olyan helyeken is narancsbőrös vagyok, ahol fogalmam sem volt róla, hogy ez egyáltalán előfordulhat. Nagyon kemény dolog elfogadnod a megváltozott külsődet; amikor azzal szembesülsz, hogy a tested egyre több pontja már halványan se emlékeztet arra, amilyen valaha volt(ál)” – fogalmaz Bella Davies hozzátéve, arra viszont nem hajlandó, hogy emiatt utálattal tekintsen a testére.
„Bízom benne, hogy nem tartjátok magatokat undorítónak és visszataszítónak amiatt, ha például a kedvenc ruhátokon már nem jön föl a cipzár. Hogy nem éreztek bűntudatot, ha megesztek egy finom sütit és hogy nem szégyenkeztek azért, ha felszalad rátok néhány plusz kiló. Nincs ebben semmi szégyellnivaló ugyanis. A kilóid száma változhat, de attól még belül ugyanaz maradtál” – fogalmaz Bella.
„Nem leszel ettől értéktelenebb, kevesebb, de még csak kevésbé vonzó sem. Én mindenkinek azt tanácsolom, legyen egy kicsit kedvesebb és elfogadóbb saját magával.” Egy másik posztjában arról ír, sokáig milyen rossz hatással volt a súlyfeleslege a libidójára.
„Egyszerűen nem akartam lefeküdni, szexelni a párommal, előtte is szégyelltem a testem, nem akartam, hogy azt lássa, „mivé” lettem.
Érzi, látja majd, hogy súlyosabb, nehezebb vagyok. Fog-e még kívánni egyáltalán ezek után? - ilyen és ehhez hasonló kérdések gyötörtek. Szerencsére erősebb volt bennem az az elhatározás, hogy leszámoljak azzal tévhittel, miszerint kicsit „húsosabban” már méltatlanok lennénk az intimitáshoz, a szexhez. „Ne hagyd, hogy a bizonytalanságod, a testeddel kapcsolatos gátlásaid és félelmeid megakadályozzanak abban, hogy élvezd az együttléteket!” – buzdít Bella.