Ez a cikk az Éva egy korábbi számában jelent meg először.

Megragadom az alkalmat, hogy eloszlassam az első tévhitet: nem, nincs „dupla” esélyem a párkapcsolatra. Kétirányú szexuális orientációm önmagában annyit jelent, hogy akit vonzónak tartok, és/vagy akibe beleszeretek, az a nők és a férfiak közül egyaránt kikerülhet, ám nem feltételezi, hogy ettől nekem számszerűsítve több ember jön be, mint egy heterónak. Pluszban még demiszexuális is vagyok, azaz csak kellő bizalom és megfelelő érzelmi biztonság esetén tudok és akarok szexuális kapcsolatot létesíteni – a tinderezés, az egyéjszakás kaland és a barátság extrákkal nem az én világom. De még ha vágynék is rá, hogy nagykanállal fogyasszam a partnereket, szembesülnöm kéne a ténnyel: a biszexualitás adott esetben még csökkentheti is a párkapcsolat kialakulásának esélyét. A többség szemében ugyanis egyáltalán nem menő dolog, mivel sok tévhit tapad hozzá.
Biszexualitásom nem jelenti azt, hogy egyszerre akarok férfi és női partnert, csupán annyiban árnyalja a heteró megközelítést, hogy a kizárólagos partnerem lehet férfi és lehet nő. Egy ember, akivel ha a kapcsolat jól működik, akár az egész további életem leélem anélkül, hogy hiányérzetem támadna. Így aztán a szaftos hármasozásban reménykedő férfiak keserűen csalódnak mellettem, és egy leszbikus nőnek sem kell attól tartania, hogy kevés lesz számomra, és félrelépek egy pasival. Sajnos, a valóságban ezt nekem senki sem hiszi el...

De tegyük fel, valahogy mégis egymásra találunk a szerelmemmel, aki történetesen nő. Hurrá, hepiend, hiszen „egy nő biztosan jobban tudja, mi kell a másiknak”? Ha létezik sztereotípia, amitől a hajamat tépem, ez az. Az önfeledt, szédült-boldog fázis ugyanis valószínűleg rövidebb lesz, mint egy heteró kapcsolatban. A kapun kilépve közénk telepszik a dilemma, hogy megfogjuk-e egymás kezét. Egyáltalán, egyetértünk-e a nyilvános felvállalás kérdéseiben. Ha igen: akkor a) egyetértésben csak mint szimpla „ismerősök” baktatunk egymás mellett, és szomorúan elfordítjuk fejünket a buszmegállóban csókolózó heteró pároktól, b) egyetértésben összekulcsoljuk az ujjainkat és örülünk, hogy ilyen belevaló, bátor párunk van. Időnként azért aggódva körbepislogunk: közelednek-e, főleg csoportosan, olyan alakok, akik láttán jobb, ha ideiglenesen elengedjük egymás kezét? C verzió: nincs köztünk egyetértés az ügyben, és egyikünk sérülni fog.
Az azonos nemű kapcsolat teljes biztonsággal csak „a négy fal között” élhető meg. Az egymáshoz átjárogatós, egymásnál alvós időszak is nagy eséllyel lerövidül vagy kimarad: ugyanaz az anyuka, aki a lánya barátját reggel kávéval kínálja, nem biztos, hogy megteszi ezt a lánya barátnőjével is, ahogy az apuka sem fogja ugyanolyan lelkesen hátba veregetni őt, mint a leendő vejét. A lakótársak sem feltétlenül toleránsak. Így aztán a leszbikus kapcsolatban gyakoribb a gyors összeköltözés. Akkor elsősorban a ferde pillantásokat vető, adott esetben a köszönésünket nem viszonzó szomszédokkal kell megküzdeni, de ha magunkra csuktuk az ajtót, már csak egymással.
Amíg a heteró párok akár évekig is elrandizgathatnak, és csak a habját élvezhetik a kapcsolatnak, mi gyakran pár hét leforgása alatt ott állunk az együttélés kapujában. És már indul is a logisztika: ki mosogasson, már megint be kell vásárolni, elfogyott a kaja, nem találok semmit ebben a kupiban, elegem van – ha meg is oldjuk, nem tesz jót az idillnek. Tény, hogy a helyzetet megkönnyíti a férfias szerepelvárások hiánya, hisz nincsenek előre leosztott feladatok. De ettől még egyáltalán nem biztos, hogy könnyebb lesz kialakítani a hétköznapok rutinját. Például ha a felek tisztaság- és rendigénye drasztikusan eltér, máris áll a bál: az addig jó fej, humoros és az ágyban is szuper csajból összebútorozás után rettegett morzsafelügyelő őrmester válhat. Ha egyformán utáljuk a házimunkát, az sem jobb. Sok humor kell ahhoz, hogy ezen túllendüljünk – és akkor még mindig nem lovagolhatunk el a naplementébe (pedig jó lenne).
Alapjáraton ugyan előnynek tűnhet az egyenrangúság, csakhogy közben gyakran a család előtti kényszerű titkolózás mérgezi a kapcsolatot. Egy 100 százalékban leszbikus nő, akinél soha szóba sem jött férfi, és aki már 10–20 éve megvívta otthon a harcát és elfogadtatta magát, nem biztos, hogy tolerálni fogja, ha biszexuális barátnője, akitől otthon még mindig férjhez menetelt remélnek, rendszeresen füllent a magánéletéről az anyukájának. Megtörténhet, hogy az egyébként mindig is jó fej szülőd a szexuális irányultságod és a párkapcsolatod hallatán áthatolhatatlan falat emel maga elé, plusz még a partnered is rád irányítja neheztelését, mert szerinte nem vagy elég bátor és nem küzdesz eléggé. Hiába szeretnél végre megállapodni, és hiába tűnik erre teljesen alkalmasnak a párkapcsolatod, ha a szülői házban már az is durva sértésnek számít, hogy merészeled nagyjából elégedettnek érezni magad, amikor nincs férfi az életedben. Mindennek pszichés következményeit az ember szépen visszaviszi a párkapcsolatába – folytassam?
És akkor meg is érkeztünk a következő konfliktusforráshoz, a jövőkép hiányához. Egy (legalábbis középosztálybeli) heteroszexuális kapcsolatban, a többé-kevésbé kikövezett úton (összeköltözés, házasság, gyerek, újabb költözés, újabb gyerek) a párt általában a rokonok is segítik, ahogy tudják: pénzzel, ingatlannal, gyerekfelügyelettel stb. A leszbikus kapcsolatot ellenző környezetben viszont a családtagok még a közösen befogadott macskát sem hajlandók pár napig megőrizni. A szülők aligha rohannak lakást venni, a mesterséges megtermékenyítés drága, és várhatóan nulla családi segítséggel kell belevágni a gyermekvállalásba. A női partnerrel támadt legapróbb konfliktusban pedig mindenki rögtön a kapcsolat működésképtelenségét véli felfedezni, ezért az ember inkább takargatja a problémáit a többiek előtt. Megvan ennek azért az előnye is: mindent csakis egymással tudunk és vagyunk kénytelenek meg- és átbeszélni, ami kifejezetten erősítheti a kapcsolatot.
Összességében, ha nőt választok társamul, idővel lehetnek konfliktusaink a háztartási munka, a pénz, a gyerek, a születési családunk és a saját családalapításunk miatt, vitás kérdéssé válhat a szex, a karrier és a magánélet egyensúlya, a hűtlenség... Ismerős témák ezek neked is, aki pedig világ életedben csak heteró kapcsolatokon gyakoroltál? Ebből is látszik, hogy elsősorban emberek vagyunk mind, és csak másodsorban nők vagy férfiak.

Nézd meg ezt a galériát is: