Borítókép: Barbara története: „Hosszú éveket kellett várnom, de végül szeretőből feleség lettem!” Forrás: Getty Images

Barbara története: „Hosszú éveket kellett várnom, de végül szeretőből feleség lettem!”

Te vajon kibírnád, hogy éveken át csak vársz és vársz, hogy a férfi, akit szeretsz, majd téged választ? Hívjuk történetünk főszereplőjét Barbarának. Ő mesél most.

Soha nem sietettem az elköteleződést. Persze gyerekként, tiniként én is gondoltam arra, hogy majd egyszer házasságban élek és gyerekem is lesz, de valahogy annyira elvitt a munkám és az ahhoz kapcsolódó ezer szál, hogy a párkapcsolati stabilitásra való törekvés, igazából háttérbe szorult. Nem éreztem maró vágyat a gyerek után se. Még akkor sem, amikor a közvetlen kolléganőimnél érkeztem meg sorra a gyerekek. Látva azt, hogy mennyi időre kiesnek a munkából, még kicsit örültem is, hogy nálam ez most épp nem játszik.

A ’most épp’ viszont egész pontosan 16 évet jelentett. 16 év, ami alatt az ember férjhez megy, családot alapít és ami alatt otthon van a gyerekivel, majd már vissza is tér jócskán a munkába. Ez a gondolatmenet –emlékszem- lefutott bennem többször is. Rádöbbentem, hogy elszaladt velem az idő, és lehet, hogy valami végképp kimaradt az életemből.

Most jöhetne az a rész, hogy hiába voltam 40 éves, a szerelem rám talált és happy end lett a vége. Nem egészen. A szerelem valóban rám talált Gábor személyében, akit a teniszklubban ismertem meg. Ő jött frissként a jól megszokott kis csapatunkba, amiben egymást váltva játszottunk párosokat. Megnyerő volt a modora, vicces volt, remekül teniszezett, érezhetően az a ’megérkezett’ típus volt, aki már bölcsebben néz a világra, önmagára.

Egy gond volt csak: házas volt, 2 kistini apjaként.

Nem akartam semmibe beletenyerelni, így évekig csak teniszpartnerek voltunk. Mivel a lányok a lányokkal, a fiúk a fiúkkal voltak párban, így az egyéni játékokon nem találkoztunk, de a 2 hetente játszott párosokon bizony összefutottunk.

Nem tudom, hogy már akkor is jobban szerettem-e őt egy barátnál vagy csak egy jótékony felhő borult rám, de annyit biztosan éreztem vele kapcsolatban, hogy egy nagyszerű ember. Jókat nevettünk, a teniszt ugyanúgy komolyan vettük és hasonló értékrendet képviseltünk mindketten. Idővel, kis csapatom tagjaival szülinapokat is ünnepeltünk, így egyre többet megtudtunk egymásról.

Talán ezek a bulik, amiket a teniszklub bárjában tartottunk, volt a vesztünk. Egyre többet beszélgettünk és az egyik szülinap alkalmával mindenki hazament és csak mi maradtunk. Nem sietett haza. A házassága akkora elfáradt, és ezt el is mesélte. Egy ideig csak a lelki támasza voltam, ami meglehetősen jól esett nekem, valahogy azt éreztem ez a felhő, mely egy házas embertől távol tartott, felszállt. De nem azért, mert én akartam, hanem mert az a házas férfi akarta így.

Akkor először megengedtük egymásnak, hogy szeressük a másikat.

Kialakult köztünk egy olyan viszony, amit sosem engedtem volna meg magamnak: szeretők lettünk. Titkolózva és konkrétumok, ígéretek nélkül. Nehéz leírni, hogy milyen érzés úgy élni, hogy van valaki, akit szeretsz, aki viszont szeret, de a gyerekei iránti szeretete és az apai biztonság zászlaja nem engedi, hogy kilépjen egy akkor már rosszul működő házasságból.

Kismilliószor feltettem magamnak a kérdés, hogy normális vagyok-e. Itt vagyok az 50 felé haladva és egy ’lehet, hogy egyszer még az enyém lesz’ gondolatba ringatom magam.

A feleségéhez ekkor már nem volt több köze, minthogy papíron házasok voltak és volt két gyerekük. Ez már szinte biztosíték is lehetett volna a boldogságomhoz, pláne, hogy a létező összes szabadidejét velem töltötte. Voltak helyek, helyzetek, ahol nyíltan vállalt és még nyaralni is elmentünk, de még akkor is maró érzés volt, hogy csak a második vagyok az életében.

Hazudnék, ha nem mondanám, hogy többször be akartam dobni a törülközőt. Mondtam, hagyjuk ezt az egészet, felejtsen el. De nem lett vége a kapcsolatunknak. Aztán az utolsó ilyen alkalommal megmondta, mire vár.

Tudtam, hogy a feleségének már mindent elmondott rólam évekkel ezelőtt. A gyerekei is ismertek engem a teniszrendezvényekről. De Gábort csak egy kimondatlan egyezmény kötött még a feleséghez: az asszony egyedül annyit kért, hogy a kisebbik gyerek 18. születésnapjáig ne váljanak el. Gábor ezt pedig tartotta.

6 éve vagyunk házasok. Gábor tartotta a feleség kérését, de tartotta a magának és nekem tett ígéretét is, így a válás után 1.5 évre elvett.

Beteljesült szerelem lenne ez 11 év várakozás után? Nekem igen, ez az, azt hiszem. Sokat és hosszan vártam, sokszor kétségek között, de végül az övé lettem. Gyerekeim nem lettek, viszont Gábor két fia elfogad az apjuk párja, feleségeként. Nekem így a kör be is zárult.

Galériánkban színészpárok jönnek, akik filmen játszották már egymás rokonát is