Azt mondta, feküdjek csak le mással is néha, ő nem bánja

Borítókép: Azt mondta, feküdjek csak le mással is néha, ő nem bánja Forrás: Getty Images
Meglepő ötlettel rukkolt elő a feleség, hogy csillapítsa férje szexuális étvágyát. A szakértő azonban óvatosságra int: a kifelé kacsintgatásnak komoly következményei lehetnek.

„Nem tagadom, kezdetben egy picit izgatott a gondolat, de őszintén szólva nagyon kényelmetlenül érzem magam az ötlettől, hogy számomra semmitmondó viszonyokba bonyolódjak. Kihasználva azt, hogy maga a feleségem kér erre” – kezd bele történetükbe a férj.

„A közösen töltött, eddigi tíz évünk során egyértelműen bebizonyosodott, hogy teljesen más libidóval rendelkezünk. Én sokkal több szexet kívánok. A feleségem a maga módján megpróbál a kedvemre tenni, amire ő mindig úgy tekint, mint a szeretet és a szerelem kifejezésére. Ez viszont engem sajnos messze nem elégít ki. Ő is tisztában van ezzel, ezért is rukkolt elő azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha néha másokkal is lefeküdnék.

Csak szex, semmi más - állítja, hogy nem bánná.

Én viszont csakis vele kívánnám, vele tudom elképzelni a több együttlétet, nem pedig idegenekkel. Mit csináljak? Erőszakoskodni nyilván nem szeretnék vele, nem hiszem, hogy az jó ötlet lenne. Menjek bele mégis abba, amit ő javasol? Teljesen tanácstalan vagyok…

Amikor valaki ilyesmit ajánl fel a partnerének, általában nem gondolja komolyan, hogy a másik tényleg meg is fogja lépni azt. Ha mégis megteszi, annak a fizikai kockázatokon túl komoly rizikói lehetnek a párkapcsolatra nézve – figyelmeztet egy szexuális zavarokra szakosodott pszichoterapeuta. Pamela Stephenson Connolly úgy véli,

még egy látszólag semmitmondó szexuális aktus - valaki mással - potenciális veszélyeket rejthet magában, különösen egy szinte szexmentes házasságban.

Véleményem szerint a járható út sokkal inkább az lenne, hogy a feleséget kellene meggyőzni, hogy számára ez csak vele képzelhető el. Próbálja meg benne felszítani a vágyat, annak ugyanis számtalan szerteágazó oka lehet, ha sokkal kevesebbszer kívánja a szexet. Érdemes lenne ezeknek az okoknak a mélyére nézni, lehet, hogy ez a siker kulcsa” – tanácsolja a szakértő.

Egy szinte szexmentes házasságnak sem kell feltétlen válással végződnie. Tippjeink segíthetnek, hogyan építhetitek vissza a szexet a kapcsolatotokba!