Randikrónikák: Pasik, akik csak a pénzre mennek

Borítókép: Randikrónikák: Pasik, akik csak a pénzre mennek Forrás: Europress
Így (ne) pasizz be manapság: sokat látott, hallott és tapasztalt barátnőnk elképesztő fiúzós kalandjairól mesél. 9. rész.

Én esküszöm nagyon jó lány vagyok és soha nem ártottam senkinek eddig, vagy legalábbis nem jószántamból, vagy legalábbis nem annyira... na mindegy. Szóval az történt, hogy kihallgattam két srác beszélgetését, de nem azért, mert gonosz vagyok, hanem mert annyira érdekes volt, hogy nem bírtam ellenállni a kísértésnek.
A munkahelyem egy belvárosi üvegpalotában van, közel a Deákhoz, és ebédszünetkor mindig valamelyik vállalati étkezdébe ülünk be a közelben. Biztos ismeritek ezeket a helyeket: lányok szövetnadrágban vagy szoknyában, fiúk öltöny, vagy lezserebb farmer-ing kombóban, nyakukban a kis beléptetőkártyával, kezükben a színes tálcákkal a merőkanalak elé járulnak. Pontosan olyan, mint a menza, csak vegyesebb és változékonyabb a társaság, na meg jóval többet fizetsz a kajáért, úgyhogy nem szidod annyit.
Én aznap délután az orvoshoz mentem, ezért kivettem egy fél szabadnapot. Nem is tudom miért, csakk megszokásból, vagy mert hatalmas sietésben voltam, beültem az egyik ilyen helyünkre ebédelni, mielőtt leléptem volna. Persze, mivel nem a megszokott időpontban mentem, ezért nem az általam is ismert társaság ebédelt körülöttem: egy csomó, ismeretlen új arc. Nem éreztem valami jól magam, ezért gyorsan végezni akartam az ebéddel: már a desszertnél jártam, amikor meghallottam két srácot beszélgetni a hátam mögött.
- Hallod, most pénteken jössz bulizni?
- Igen.
- És mi van a csajjal, akit fűzöl?
- Hát előtte elviszem vacsozni.
- Semmi szex?
- Nem, ez még csak a második randink. Úgy tervezem, hazaviszem 11 körül, aztán lemegyek hozzátok a buliba.
Kis hallgatás után a srác elkezdett a csajról mesélni.
- Igazából ez egy nagyon ígéretes csajszi. Emlékszel rá?
- Az a kis barna, nagy mellekkel? Hogy hívták, Fanni?
- Igen, az. Fanni. Az első randin vacsorázni vittem egy francia étterembe... Budán. Hallod még jó hogy előtte megnéztem az árakat. De odafigyeltem mindenre. Tudod, a cipő, az öltöny, az ing... még mandzsettagombot is vettem. Ezek a csajok hallod, mindent kiszúrnak.
- És?
- Hát így is megizzadtam. Nagyon ász a csaj. Hallod annál az építővállalatnál dolgozik, ami az irodaházat kivitelezte, annál a *itt mond egy külföldi hangzású cégnevet*. Nagyon jó kapcsolatai vannak a csajnak. Politikai is, meg minden... Teljesen alulról indult, de már középvezető. Tizenegy ember dolgozik alá.


- Wow, ez tényleg jó. Mennyit keres?
- *A másik srác mond egy elég nagy összeget* – ....Meg mellette céges autó, minden. Már saját lakásban lakik. Mondom hogy jó a csaj.
- Kinézetre?
- Hát, nem rossz. Ha kicsit összeszedi magát, meg tudom szokni.
- De összejön szerinted?
- Nem 100%. Tudod, hogy ezeknél nagyon teperni kell. Ász a csaj, nagyon okos. Huszonhét... két évvel fiatalabb vagyok nála. Nem lehet csak úgy meghódítani, mint a kiscsajokat. Mondta is, hogy ő az érettebb férfiakat kedveli, de azért nagyon bejöttem neki. Hát nem tudom... Megpróbálom, mert pont jó lenne... ha érted mire gondolok....


Automatikusan hátranéztem, hogy lássam milyen gesztust fűz mindehhez: az ujjait dörzsölte össze, aztán mindketten felnevettek. Szóval a pénz a lényeg.
Bár nem akartam lebukni, jól megnéztem őket magamnak. Valóban fiatalka, huszonöt körüli, nagyon jól öltözött srácok voltak, színes, jól szabott öltöny, sál a nyakban, remekül vágott és stylingolt haj, szép, de nem túl hivalkodó óra a csuklókon. Az egyik barnásszőke volt, a másik fekete. Annyira érdekelt a beszélgetésük, hogy megpróbáltam észrevétlenül visszafordulni az asztalomhoz, és úgy kapargattam a kiskanállal a somlóis tálkám alját, hogy lehetőleg ne vegyék észre, mekkora füleim nőttek hirtelen.
Most a feketehajú kezdte el a szőkét faggatni.
- Na és te?
- Hát nincs szóbajöhető senki. Gondoltam majd ma felszedek valakit a *itt mond egy menő budapesti klubnevet*. Ott mindig vannak érdekesek.
- És az a kiscsaj... a fiatal, szöszi?
- Jaj hát ő nagyon cukor. De figyelj, kozmetikus. Most mit csináljak egy kozmetikussal? Azt se tudja, hogyan kell normálisan felöltözni. Semmi stílusérzéke.
- Hát gondoltam, hogy feleségül nem akarod venni...
- Ne viccelj. Minimum egy cégvezetőt fogok feleségül venni.
Ezen mindketten elnevették magukat, majd a srác folytatta.
- Szóval jó lenne, ha lenéznél ma. Kettesben jobb csajozni.
- Ja persze oké. Nekem se rossz, ha van más lehetőség a Fannika mellett... főleg hogy vele meg romantikusnak kell lenni, amilyen gyanakvó.


A romantika szón megint egy jót röhögtek, majd kimentek a pulthoz egy-egy kávéért. Háttal voltak, így jól megbámulhattam őket. Szép fiatal kis példányok voltak, trófeafiúk, igazából nem is tudtam eldönteni, mit gondolok róluk. Nem vagyok egy ítélkezős típus. Én a számító csajoknál is azt mondom mindig, hogy édesem ha neked a pénz a legjobb tulajdonság, és meg is találod a másikban – hát áldásom rátok. Csak aztán el ne veszítse, mert kopp. Ezért talán praktikusabb lehet az egzisztencia mellett más jó tulajdonságot is figyelembe venni: hogy szexinek találod-e a másikat, jófej-e, okés-e a humora, el tudsz-e vele tölteni huzamosabb időt anélkül hogy spontán hisztériás rohamot kapnál tőle vagy halálra untatna, satöbbi. Már ha valóban el akarsz vele tölteni némi időt.
De mondom, ítélkezni nem szeretek. Ez tényleg saját döntés. Viszont a két srác párbeszéde azért megdöbbentett. Ilyet eddig csak csajoktól hallottam. És elgondolkodtam azon, hogy ha (a tripláját keresném és én is „szóbajöhető” lennék) engem is megpróbálna felszedni valamelyikük, vajon átlátnék a szitun? Vagy nem? És ha igen, belemennék egy ilyen kapcsolatba? Boldog lennék benne?
Azóta sem tudok válaszolni. De igazából... azt hiszem amúgy sincs kedvem mostanában menő klubbokba járni. Valamelyik őszinte kiskocsma is megteszi.

#Szerelem #Párkapcsolat #randikrónikák #randi #Pénz #romantika