A férjemmel nem egyszer van vitánk arról, hogy hol van a hátára annak, amikor még beleszólhatunk a 17 éves fiunk magánéletébe. Februártól lényegében felnőtt ember, 18 éves lesz, bárminemű ráhatásunk, mint szülők, lényegében megszűnik. Persze csak hivatalosan, mert köszönhetően annak, hogy jó a viszonyunk- áldom az eget, hogy figyelmes, nem derogál neki néha az anyjával is beszélgetni, szombaton van, hogy eljön velem a piacra és segít cipekedni –szerencsésnek vallhatom magam: a kamasz évei alatt nem izolálódott el, elszakítva így azt a vékony köteléket, mely gyereket szülővel összeköt.

Persze nem köt mindent az orromra, de szokták mondani, ő egy jó gyerek. Vicces, van humora, ami tantárgyra kell, arra odafigyel, sportol, vannak fix barátai, társasági ember, nem csúszott bele nagy balhékba, leszámítva azt a nyári tábort, ahol úgy bemartak, hogy hazaküldték őket és a kocsmai számlát, amit maguk után hagytak, az első rendkívüli szülőin nekünk szülőknek kellett kifizetni. Na de van ilyen, rosszabb is lehetett volna.

Törvényszerű, hogy egyszer csak megjelenik egy kislány a küszöbön. Meg is jelent. Helyesek voltak együtt, bazsalyogtak, minden olyan ártatlan volt. Könyveltük is a férjemmel, hogy ez az idő is eljött. Tudni se akarom, hogy mi történt velük a zárt ajtók mögött, mert persze a szobája ajtaja onnantól kezdve zárva lett.

Erősen türtőztetnem kellett magamat, hogy még csak fel se menjek az emeletre, amikor nálunk vagyis nála volt a kislány. Mi olyankor izomból néztük a tévét vagy a kertben voltunk, ameddig csak lehetett.

De aztán az első szerelem, egész hosszú idő után véget ért, majd jött a bánat és a felejtés időszaka, ekkor felgyorsultak az események. Az egyik hónapban megjelent egy új kislány, majd rá kéthónapra egy mégújabb. Engem kezdett lestresszelni ez a tempó, hogy egyszer Sári aztán Szandra az új név, amit illek megjegyeznem. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon miért mindig a fiamhoz jönnek a lányok, miért nem a lányhoz, hogy az ő szüleit boldogítsák. De aztán eszembe jutott, hogy a lányos szülők, pláne az apák biztosan 'morcosabbak' egy újabb pasi láttán, ezért ismerkednek egymással a gyerekek inkább a fiús házba.

Ami megvallom nem ment hanghatások nélkül. Most nyáron kezdődött el az, hogy az aktuális kislány nálunk aludt, majd ez rendszeressé vált. Hát mit mondjak, minden áthallatszott, amit ők ott bent műveltek. A legrosszabb az egészben az, hogy ha az ember szexre utaló hangokat hall, akkor alapból kellemetlennek érzi a helyzetet, de a tudat, hogy a saját gyerekedet hallod! Na ez már több, mint kellemetlen!

A férjem meg is jegyezte, hogy milyen szemérmes vagyok ezzel kapcsolatban, azt mondta úgy csinálok, mintha én nem éltem volna meg ilyen helyzetet. Szó mi szó, én is ott aludtam a fiúmnál, de akkor is kellemetlen arra ébredni éjjel, hogy a gyerekek a másik szobában... le se írom.

A barátnőm csak röhögött, amikor meséltem neki, hogy mit csináltunk. Mondtam neki, nevess csak, eljön a te időd is (az ő fia 2 évvel fiatalabb, mint a miénk)!

A szobánk olyan most, mint egy zenei stúdió. Hang se ki, se be. Ezen most már mi is jókat derülünk, de azért a férjemnek mondtam, nem lenne egy hátrány, ha elbeszélgetne a gyerekkel a barátnők száma, gyakorisága és a többi témában.

Nem szeretném, ha egyszer az aktuális kislány mérges szülei, egy ultrahang felvételt lobogtatva kopogtatnának az ajtónkon.

Ha inkább elmennétek otthonról, hogy a kamaszok nyugodtan turbékoljanak, mutatjuk milyen filmek várnak rátok a mozikban idén ősszel!