„A legjobb talán az lenne, ha most meg se írom ezt, de mivel meggyőződésem, hogy nem én vagyok az első, aki ilyen helyzetbe került, így inkább leírom, valahol persze azt is remélem, hogy sorstársakra lelek.

Egy erősen harmincas, egyedülálló srác vagyok. Mindig voltak párkapcsolataim, de az igazit nem sikerült megtalálnom eddig. Egy jó darabig nem is akartam komoly kapcsolatot, de a 36. születésnapom után már éreztem, hogy ha már gyerekként nem adatott meg a normális családi élet, legalább felnőttként én teremtsem meg azt. A Tinderen sok hamis profilba futottam be a párkeresés alatt. A fele nem azt mutatta, mint amilyenek valójában voltak. Nehéz műfaj az internetes párkeresés, de manapság bármilyen szórakozóhelyen rendes lányt találni, szinte lehetetlen.

Két rosszul elsült randi után rám írt egy lány. Örültem, hogy ő keresett. Hetekig csak leveleztünk, ami nem mondom, hogy az én műfajom, de már rájöttem, hogy aki kitartóan írogat, az valószínűleg önmagát is adja ebben a sokszor valótlan online ismerkedős világban.

Érdekeseket írt Ági. Vicces volt, érdeklődő, nem félt komolyabbakat is kérdezni. Írtam is korábban, nem szeretem az levelezgetést, idővel rájöttem, hogy szívesen válaszolok vissza neki. Az egyik hétvégén, amikor meglátogattam anyámat, el is mondtam neki, hogy van egy lány, aki lehet komolyabb, mint az előzőek. Meg is lepődtem magamon, hogy ezt elmondtam. De ebből tudtam, meglehet, tényleg kialakult köztünk valami kapcsolat.

Anyám ennek a hírnek nagyon örült. Mindig nagy drukkerem volt. Egyedül nevelt fel, mert az apám elhagyta még a várandósága alatt. Egy hang, egy illat, egyetlenegy személyes emlék sem maradt apámról. Olyan volt mindig, mint egy szellem. 17 éves voltam, amikor a fejembe vettem, hogy megkeresem, de mivel ő gondosan minden szálat elvágott felénk, sokra nem jutottam. Anyám akkor egy fotót mutatott, hogy megnyugodjak. Képes lettem volna akkor falakat áttörni, csak hogy találkozhassak vele.

–mondta anyám.

A képet megtartottam, amin ketten voltak láthatóak, kapcsolatuk kezdetén. A 80-as években nagyon divatosnak számító hegyes galléros ing volt apámon, nyakában lánccal. Olyan volt a kinézete, mint Korda Gyuri bácsié. Emblematikus külseje belém égett.

De inkább eltemettem magamban az egészet. Onnantól kezdve nem is említettem apámat.

Egészen mostanáig hallgattam a témáról magamnak is. Aztán jött Ági.

A levelezésünk egyik pontján megbeszéltük, hogy találkozunk. El is jött a napja. Nagyon örültem, mert Ági is eljött. Egy teljesen semleges helyre beszéltünk meg a randit, egy kávézó előtt találkoztunk a városban.

Nagyon jó volt látni, hogy végig önmagát adta, én is teljesen felszabadultnak éreztem magam mellette. Beszélgettünk, kiderült, hogy egy csomó közös van bennünk. Élőben még helyesebb volt. Lelkesen avatott be a mostani életébe és azokba a dolgokba, amikről online nem beszéltünk. Kiderült, hogy viszonylag közel élünk egymáshoz, csak ő épp a Duna budai és a pesti partján. Beszélt a húgáról, hogy mindenki ikreknek hiszi őket. Valóban, egy mostani fotót mutatva tényleg olyanoknak tűntek, mint az ikrek. De hogy bebizonyítsa, nem azok, előkapott egy régi fotót a tárcájából.

–mondta és elém tolt egy fotót. Egy copfos kislány, egy baba és egy apa volt a képen.

Hirtelen megzavarodtam a látványtól. A képen pont ugyanaz a férfi volt, aki anyám képén is.

Teljesen lefagytam, mert akárhogy küzdöttem a felismerés ellen, de Ági apja az én apám volt!

Anyám elmondta még régebben, hogy apám a szakítás után, nagyon gyorsan új életet kezdett. Lényegében azért szakítottak, mert apám beleszeretett egy nőbe, aki terhes lett tőle.

Tehát az a lánya, aki annyira megtetszett nekem, akit el is tudtam volna képzelni, mint barátnőt, a féltestvérem!

Ágival azután nem mertem találkozni. Mindig kitaláltam valamit, hogy miért nem érek rá.

Képtelen voltam őt, vagy akár saját magamat szembesíteni a valósággal.„

Galériánkban híres testvérek következnek