Borítókép: A pasim legjobb barátja egy szörnyűséges ember Forrás: Getty Images

A pasim legjobb barátja egy szörnyűséges ember

Vivien szerelmes, de a pasija legjobb barátját legszívesebben kiradírozná. Thrilleres történet következik!

Amennyire szeretem a pasimat, akivel már öt éve együtt élek, és akivel a jövőmet elképzelem, annyira utálom Rolandot, az ő úgynevezett legjobb barátját. Roland módszeresen mérgezi az életemet, és még élvezi is – teljes szívből.

Óvodás koruk óta ismerik egymást Lacival. Szomszédos házban laktak, a szüleik is összejártak, együtt játszótereztek, együtt építettek homokvárat, együtt kisautóztak, együtt jártak általános iskolába is. A közös gimi csak azért maradt ki, mert Laci anyukája magániskolába akarta járatni a fiát, Rolandéknak pedig erre nem volt pénze. Meg is szenvedték a különlétet, Roland elsősorban.

Azóta viszont elválaszthatatlanok. Ez azt jelenti, hogy Roland elválaszthatatlan. Leválaszthatatlan. Mint egy mérgező pióca.

Mondok néhány példát, hátha világosabb lesz a helyzet.

1. Laci szülinapjaira Roland külön programokat szervez. Kettes programokat. Én ezekre nem vagyok hivatalos. Eltűnnek délután négykor, a barátom hazakerül éjjel négykor. Az első három évben szó nélkül lenyeltem ezt, a negyedikben fogyott el a türelmem, és kérdeztem rá, vajon megérem-e, hogy egyszer velem fogja ünnepelni a pirosbetűs napokat.

2. December 24-re Roland is hivatalos hozzánk. Bizony. Ott ül a karácsonyfa alatt velem, Lacival és a szüleinkkel, akik némán kortyolgatják a puncsot, és hallgatják Roland disznónál disznóbb vicceit. Néha az aktuális csajait is elhozza. Egyik érdekesebb a másiknál. Roland persze nem tartja meg egyikőjüket sem. Amúgy is lenézi a nőket. Olcsó babák, csak egy dologra jók, mondogatja gyakran, és közben sunyi pillantásokkal méreget.

3. Rólam általában nem vesz tudomást. Csak akkor beszél hozzám, ha muszáj. Egyébként levegőnek néz – kivételt képeznek a fent említett alázgató beszólásai. Ha jelen vagyok, két oktávval magasabb hangon beszél a férjemhez, mint egy szerelmes asszony.

4. Bármikor képes telefonálni. Éjjel kettőkor, reggel hatkor, vasárnap egész nap. Félórát beszél egyhuzamban. Gyakran előfordult, hogy ugrasztotta Lacit valamiért. Legtöbbször úgy cizellálta, hogy a barátom ne mondhasson nemet: vagy sürgősen segítenie kell, vagy az ajánlat annyira előnyös, hogy megéri engem faképnél hagyni, persze sűrű bocsánatkérések és mentegetőzések közepette.

Joggal kérdezheti bárki, Laci miért viseli el Rolandot. Elárulom. Amikor középiskolába jártak, Roland egyszer megmentette a barátom életét. Hegyet másztak egy közepesen veszélyes terepen, Laci cipőjének pedig váratlanul levált a talpa. Épp a legrosszabb percben. Megcsúszott, és lezuhant a szakadékba. Élete kivételesen szörnyű pillanataként tárolta el ezt az emléket, tátongott a mélység alatta, az egész élete lepergett a szeme előtt. Mégis éktelen szerencséje volt. A pulcsija beleakadt egy ágacskába, s mire az is letört volna, Roland elkapta a karját. Élete kockáztatásával hajolt ki a barátjáért, és addig húzta, vonta, cibálta, amíg mind a ketten biztonságban nem voltak.

Laci örökre hálás Rolandnak ezért a mentőakcióért, ami érthető. A barátja azonban csúnyán visszaél a hálájával. Engem gyűlöl, és folyamatosan büntet. Szét akar bennünket választani. Ötletem sincs, miért sajátítja ki ennyire a barátomat. Nem értem, mit akar tulajdonképpen, mi vele a végső célja. Arra gondolok néha, hogy titokban Lacit is gyűlöli, amiért gazdagabb, sikeresebb, és okosabb nála. Nem tudom. Tehetetlennek érzem magam.

Laci beleegyezett, némi szorongással: akkor vettem észre, hogy valójában tart a saját legjobb barátjától. Érdekes felismerés volt, alátámasztotta, amit Rolandról gondoltam.

Végül nem is bírtam tovább magamban tartani az egyre növekvő sérelmeket. Nemrég elmondtam Lacinak, hogy nincs ugyan kifogásom a barátságuk ellen – ez nem igaz, csak nem akarok boszorka lenni -, de nem szeretném többé Rolandot a lakásunkban fogadni. Ha találkoznak, tegyék máshol. És kössük valamiféle időhöz. Mondjuk hetente egyszer. Maximum. A szülinapok pedig az enyémek. Az tényleg nem normális, hogy ezer éve együtt vagyunk, mégsem velem tölti a jeles napot.

De végül beszélt vele. Állítólag a barátja nagyon kedvesen és megértően fogadta a dolgot. A kifogásaimat ugyan nem értette, ő nagyon szeret engem (sic!), de ha ez a szívünk vágya, természetesen nem áll az útjába. Megnyugodtam. De túl korán. Azóta elég furcsa dolgok történnek. Néha szól a telefonom, privát szám, nem szól bele senki. Pár napja csengettek az ajtón, de a folyosón nem állt senki. Sok rosszat gondolok Rolandról, az azonban eddig nem fordult meg a fejemben, hogy őrült lenne.

De mi van, ha mégis az? Mi van, ha ártani akar nekünk? Most, hogy „visszautasította”, elárulta, talán már Laci is persona non grata a szemében? Vagy túl sok vacak thrillert láttam? Lehet, hogy megbuggyantam én is? Akár igen, akár nem, a rejtőzködős csengetés után elrejtettem egy baltát az előszobaajtó melletti szekrényben. És azóta sokkal nyugodtabb vagyok.

És milyenek a híres barátságok, amiknek kellemetlen vége lett?