Laci egy tünemény, Laci egy habcsók, Lacit mindenki szereti. Én is. Ettől függetlenül nem tagadhatom le, hogy egy hatalmas gyereket tisztelhetünk benne, aki időnként a normális emberek agyára megy. S mivel engem is közéjük szokás sorolni, mások néha csodálkoznak rajta, hogy még mindig együtt vagyunk.

Tíz éve házasodtunk össze, én 33 éves vagyok, ő 34. Lacika csupaszív ember, naiv, rácsodálkozó szemekkel él a világban, mint akit tetőtől talpig lilára festettek. Madárfiókákat ment, de persze nem sokáig tudja életben tartani őket. Beleszól utcai vitákba, s bármilyen jámbor, végül őt hurrogják le, egyszer majdnem meg is verték. Többször kezdett karitatív akcióba, a vége az lett, hogy csúnyán lehúzták. Egyszóval Laci mindig mindenkin segíteni akar, de általában ő húzza a rövidebbet. Mondjuk hozzátartozik a tényekhez, hogy a kudarcok után gyorsan feláll, megrázza magát és sértetlenül továbbmegy.

Én általában egész jól tűröm a hóbortjait, mert különben vicces, értelmes, érzékeny és élénk társ (Oriza-Triznyák miatt is hálával tartozom neki, de erről majd a végén). Az egyik mentőakciója úgy másfél évvel ezelőtt azonban nagyon kicsapta nálam a biztosítékot.

Gyanútlanul mentem haza munka után egy szép tavaszi délutánon. Már az utcáról hallottam a házunkból kiszűrődő hangos beszédet, de először azt képzeltem, hogy a szomszédból jön. Tévedtem. A lépcsőházban már tisztán felismertem Ödön hangját, és azonnal sóbálvánnyá dermedtem. Ödön Laci sógora. Egyáltalán nem kedvelem őt, harsány, beszólogatós fajta, igazi megmondóember. Rémülten füleltem, mert Ödön basszusába nem egy, hanem legalább három hang keveredett. Jézus Mária, hiszen ez Katika, Ödön húga! Őt még Ödönnél is kevésbé szívlelhetem, furkálódós, rosszindulatú nőszemély. A harmadik hangban Marikáéra ismertem, férjem testvérének csipogó stílusára. Marika egyébként igazán aranyos teremtés, de annyit tud egy levegővel beszélni, amennyit emberi lénytől addig még életemben nem hallottam.

Az egymás szavába vágó hangokat lágy zeneszó kísérte, és én halálra váltan léptem át kis lakásunk küszöbét.

Nagy ujjongás fogadott. Szólt Mozart a youtube-on, Marika a nyakamba borult, és megköszönte, amiért befogadtam őket. Ödön biztosított róla, hogy röpke három hét, s már itt sincsenek. Katika csak brummogott a háttérben. Laci pedig serényen keverte a koktélokat a négy négyzetméteres konyhánkban, elpanaszolta, hogy már összetört három poharat a kedvenc készletemből, de ugye, milyen jó lesz, hogy a rokonok beköltöznek hozzánk? Mennyi jó bulit csapunk majd!

Kisült, hogy Ödönék házát felújítják, és erre az időre Laci meghívta őket hozzánk. A kis szobában simán elfértek, magyarázta ragyogó arccal. Arról eredetileg nem volt szó, hogy Katika is nálunk lakik majd, de mivel mostanában fél egyedül a sötétben, Lacika készségesen felajánlotta a konyhát, ahova könnyedén elhelyezhetünk egy matracot. Csak amíg összeszeded magad, drágám, jegyezte meg, és megpaskolta Kati kezét.

Hiszen csak segíteni akart. Ödönéknek nincs hova mennie, hát vonultak volna az utcára? Katika esetében pedig csak pár napról van szó, addig jól ellesz a konyhában.

Így esett, hogy a férjem túlzott segítőkészségének köszönhetően életem legkaotikusabb három hetét kellett átvészelnem. Katika csak egy éjszakát maradt, Ödönék azonban jól érezték magukat, állandóan elfoglalták a fürdőszobát, hangosak voltak és erőszakosak, megjegyzéseket tettek a lakásra, rám, még az élő fába is belekötöttek. Én meg, mit tagadjam, a hisztéria szélén táncoltam. Lacika azonban egész jól tudta kezelni az éles szituációkat, ennek köszönhetően mindannyian élve keveredtünk ki a kalandból.

Ödönék végül nem húzták három hétig, két nappal korábban hazamentek a frissen felújított lakásba. Én pedig Lacika lelkére kötöttem, hogy ilyet többé ne csináljon, amit készségesen megígért. Négy nappal később ragyogó arccal tért haza, ölében egy borzas, háromlábú macskával.

Galériánkból kiderül, miért érzi magát úgy valaki, mintha más bolygóról érkeztek volna a férjével.