A feleségem még az esküvő napján sem volt hajlandó rá, meg is lett az eredménye

Borítókép: A feleségem még az esküvő napján sem volt hajlandó rá, meg is lett az eredménye Forrás: Getty Images
Mert mindenki ezt várja, mert ez a „normális” – vajon elegendő indokok ezek ahhoz, hogy valakit pellengérre állítsunk csak azért, mert „tesz” a társadalmi kényszerre? A férj mindenesetre kifakadt, kérdés mennyire jogos a felháborodása.

„Léteznek olyan élethelyzetek, amikor igenis el lehet várni egy nőtől, hogy kisminkelje magát. Még akkor is, ha ez egyébként nem szokása. Egyik ilyen a saját esküvője napja volt.” – öntötte ki az évek során felgyülemlett frusztrációját egy férj a közösségi médiában.

„Hiába próbáltuk meggyőzni róla; beleértve az ő édesanyját is, hallani se akart róla. Soha nem festette ki magát, nem pont azon a napon fogja elkezdeni, aminek arról kellene szólnia, hogy ő jól érezze magát – vágott vissza.

Öt éve vagyunk együtt, ebből két éve élünk házasságban. Nagyon jól megvagyunk, ezt az egy dolgot leszámítva. Senki ne értse félre, szeretem őt és csodaszépnek találom smink nélkül is. Nem erről van szó.

De úgy gondolom, vannak olyan alkalmak, amikor az lenne a normális, ha nem ellenkezne és legalább egy picit hajlandó lenne kifesteni magát.

Az esküvői képeken ez sajnos meg is látszik; legalább a szeme alatti táskákat elrejthette volna valamelyest” – mondja a férfi.

„Bármennyire is apróságnak tűnik, ez a kérdés egy visszatérő probléma, ami feszültséget generál a párkapcsolatunkban; de a nagyobb családban is. Egyik alkalommal is, amikor a szüleimmel és a húgom családjával voltunk vacsorázni, kínos perceket, veszekedést provokált ki vele. A 11 éves unokahúgom, akit már elkezdett érdekelni a sminkelés; megkérdezte a feleségemet, hogy ő kifestette-e már magát valaha. Dehogyis, én nem vesződöm ilyesmikkel – hangzott a válasz. De miért? – kérdezett vissza a kislány. Na a feleségem erre egy kisebb beszédet levágott neki.

Hogy miért? Mert szerintem ez leginkább csak pénzkidobás, amivel az ember csak hazudik önmagának.

Elégedett és boldog vagyok azzal az arccal, amim van, úgy, ahogy van” – vágott vissza.

A húgom erre teljesen bepöccent és kijelentette, hogy ő bizony sokszor kisminkeli magát, viszont soha nem gondolta, hogy ezzel becsapná saját magát. Sőt, kifejezetten jól érzi magát ilyenkor. Azt kívánom neked, bárcsak le tudnál szokni róla, amikor úgy döntesz – replikázott a feleségem, mesterkélt kacajok közepette. Képzelhetitek, ezek után, hogy telt az este hátralevő része.

Amikor hazaértünk, megkértem a nejemet, hogy legközelebb, ha ez a téma szóba kerül, próbáljon meg nem úgy viselkedni, mint egy őrmester a katonaságban. Egyébként pedig nem fog belehalni, ha egyszer mégis úgy dönt, hogy kipróbálja - tettem hozzá.”

Mit gondolsz, a férj jogosan van ennyire felháborodva? Tényleg elvárható egy nőtől, hogy csak azért sminkelje magát, mert a társadalom, s ebből kifolyólag a család ezt diktálja?

Ezeket a sztárokat se igazán foglalkoztatja a sminkelés, még a vörös szőnyegen se!