A legnagyobb gyerekünknél 6 évvel idősebb srácért hagyott el a feleségem engem - és a 4 közös gyerekünket

Borítókép: A legnagyobb gyerekünknél 6 évvel idősebb srácért hagyott el a feleségem engem - és a 4 közös gyerekünket Forrás: Getty Images
Álomvilágban éltem, olyan szépen megvoltunk. Egy céges buli után a nejem viszont mindent borított és magunkra hagyott minket. Egy, azóta is egyedülálló apuka kifakadása.

"Csodálatosan éltünk. Minden nagyon szép volt; talán túlságosan is ahhoz, hogy igaz legyen. 18 évesek voltunk, amikor összejöttünk Diával, a feleségemmel, két évre rá költöztünk közös lakásba. Fiatalon, mindössze 23 évesen már az első babánkat vártuk; akit még három gyermek követett. Kamaszkori szerelmemmel az oldalamon, a négy gyerekünkkel boldog családi életet éltünk.

Mindez egy csapásra hullott szét
kezd bele történetükbe Zsolt.

Nagyon is jól emlékszem, egy üzleti útról érkeztem épp haza, és rögtön feltűnt, hogy a feleségem olyan furcsán viselkedik; ahogy soha azelőtt. Éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben, ezért kitaláltam, elviszem vacsorázni. Bíztam benne, hogy kettesben meg is fogjuk tudni beszélni, mi a probléma. Soha semmi nem fájt még ennyire, mint azok a szavak, amiket akkor a feleségem mondott nekem. Közölte ugyanis, hogy arra ébredt rá, hogy ő bizony nem boldog a házasságunkban.

A szememre vetette, hogy nem töltök elég időt vele és hogy a számtalan plusz feladataim miatt nem is látja, mi lenne a megoldás erre. Azt gondoltam, ezen nem múlhat a dolog, és már másnap több, extra kötelezettségemtől is megváltam. Mindennél fontosabb volt, hogy megmentsem a házasságunkat. Hónapokig próbálkoztunk, hogy helyrehozzam a dolgokat. Ebben az időszakban Dia viszont egyre gyakrabban emlegetett egy fiatal srácot, aki akkoriban került a munkahelyére, gyakornokként. Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget neki, miért is tettem volna.

Mindaddig, míg el nem ment arra a bizonyos céges karácsonyi partira.

Nekem azt mondta, hogy csak reggel jön haza, mert egy barátnőjénél alszik. Akkor már nagyon rossz előérzetem volt" – meséli a férfi.

"Nem vagyok büszke arra, amit akkor tettem, ugyanis lecsekkoltam a telefonja alapján, hogy merre jár. Mint kiderült, a félelmem nem volt alaptalan, a feleségem a barátnő háza helyett egy szállodában tartózkodott abban az időben.

Akkor felhívtam és megkérdeztem, mégis mi keresnivalója van ott, lecsapta rám a telefont. Pár óra múlva visszahívott és bevallotta, hogy a 19 éves gyakornokkal tölti éppen az estét. Szeretne újra fiatal és szabad lenni; fűzte hozzá magyarázatként. Dia nem sokkal később külön költözött, a fiúja akkor még a szüleivel lakott.

Egy csapásra egyedülálló apuka lettem. Bármennyire is nehéz volt szembenézni a helyzettel, tudtam, hogy innen nincs visszaút. Bár a szívem szakadt meg, de beadtam a válókeresetet. Bevallom, azt emésztem meg a legnehezebben, hogy a feleségem egy ennyire fiatal srácot választott helyettem, zéro élettapasztalattal. Szörnyen megalázónak érzem. Mondják, a férfiaknak általában jót tesz a kor, ezek szerint én vagyok a kevés kivétel egyike" – zárja elkeseredve a magára maradt férfi.

A nem kis korkülönbség dacára Zsolt exe és a pasija a mai napig együtt van; a srác most 24 éves. Csupán 6 évvel idősebb, mint a legnagyobb közös lányuk.

Kíváncsi vagy, mi a megcsalás 6 leggyakoribb oka? Galériánkból megtudhatod!