Borítókép: Nem akarom, hogy a barátnőm egy 30 évvel idősebb férfihez menjen férjhez Forrás: Getty Images (Westend61)

Nem akarom, hogy a barátnőm egy 30 évvel idősebb férfihez menjen férjhez

Noémi 30 éves, filigrán, mindig is a társaság középpontja volt. Bárkit az ujjai köré csavart 5 perc alatt. Tűsarkakon tipegő őzikelábaival, színlelt esetlenségével, hófehér fogakkal díszített hatalmas mosolyával, pillangó szárnyaira emlékeztető pilláival, igéző zöld szemeivel bárkit megkapott, akit csak akart. Most egy nála kétszerannyi idős férfire esett a választása.

A baráti társaságban már néhány hónapja ment a susmus Noémi és az új párja miatt. Mondták, hogy idősebb, hogy jóval idősebb, de arra nem gondoltam, hogy konkrétan az apukájánál is korosabb embert szédített magába. Az pedig álmomban sem jutott volna eszembe, hogy a férfivel való első találkozásomkor az esküvői meghívót is átvehetem.

Mert bizony Noémi úgy döntött, hogy ő hozzámegy a 60 éves Jánoshoz, akinek ikerlányai 5 évvel idősebbek Noéminél, és már 5 unokával ajándékozták meg a boldog vőlegényt.

Én pedig úgy döntöttem, ha törik, ha szakad felébresztem ezt a lányt mielőtt tönkreteszi az életét.

Megadták a módját a menyegző bejelentésére: egy vacsorát adtak a baráti társaságunknak. A férfi étterméből jött a catering étel része, a borospincéiből hozták az italokat, amik a feszültséget oldották. Mikor az asztalon üresen álltak a palackok, felajánlottam pityókás barátnémnak, hogy segítek felhozni még muníciót.

Ne-ne hagyd csak! Megoldom egyedül – sietett előre a lépcsőn.

Ne feledd, már csak pár hét és május 12-15. között ismét itt a JOY-Napok! Április 24-ig most early bird akció van, ami azt jelenti, hogy kedvezményes áron szerezheted be a több mint 400 kupont! Ne maradj le az akcióról! A részletekért kattints IDE!

Forrás: https://joyhungaryapp.page.link/joynapok?utm_source=eva&utm_medium=referral&utm_campaign=cikk_uzenetiras

Nagyon jól tudta, hogy most jön el az a pillanat, amit már rég szeretett volna elkerülni. Nem tudtam magam visszafogni. Nyersen közöltem, hogy most csinál magából címeres ökröt. Nevetségessé teszi magát, ahogy illleg-billeg a kis lolita szerepében a kiégett, korosodó Jánosa mellett.

Máig sem tudom, hogy őszinte könnyek potyogtak szeméből ott a lépcsőfordulóban, vagy a mihamarabbi menekülés reményében vette elő rejtett színészi képességeit.

Azt mondta, elfáradt a keresgélésben. Elege van az éjszakai bulikból, a tinder-randikból, az ismerősök által szervezett „véletlen, sorsszerű” találkozókból. Ő már nem akar több sikertelen kört futni.

Végre talált valakit, aki a tenyerén hordozza, aki úgy rajong érte, mint még soha senki, aki látja a valódi értékeit, akinek nem a szexualitás a fontos vagy a családalapítás, csak ő. Maga sem ilyen herceget képzelt el, de van az a pont amikor már nem a kor vagy külső jegyek a fontosak.

Nem számítottam erre a válaszra. Nem is tudtam, igazából mit mondhatnék. Átöleltem és segítettem felcipelni fél rekesz irsait.

A a pasik miért szeretik az idősebb nőket?