9 halálos válasz nőktől, amit meghallva a férfiak jobb, ha menekülnek

Valami pszicho-thrillerben láttam egyszer, hogy egy földöntúli erővel rendelkező nő, miután felbőszítették, előre nyújtott karjaival, lángoló tekintettel (a haját vadul fújta a szél), valami láthatatlan erő hatására, érintés nélkül a levegőbe emelte a gonosz hapsit és valami sátáni üvöltés kíséretében a barikád mögé repítette azt. Na, valami ilyen apokaliptikus erő tud összegyűlni akár egy olyan női válaszban is, mint a ’Semmi.’
A férjem azt szokta mondani- szokta?! ugyan kérem, ne túlozzunk, maradjunk a hébe-hóba verziónál- hogy amikor elhangzik tőlem a ’Csak nyugodtan’, akkor úgy érzi, most nyúlok a gépfegyverért egy olyan sorozatlövés szándékával, mint amit a Money Heist-ben (A nagy pénzrablás című sorozat a Netflixen) adtak le a konyha lengőajtajára.
Mi nők egyszerűen ölni tudunk egyetlen szóval is. És akkor még az arcjátékról, a levegővétel ritmusáról, az érzelmek testbeszédben történő oly tiszta kivetüléséről nem is beszéltem.
Nem kell ide földöntúli varázserő, vannak dolgok, amik egyszerűen csak jönnek belőlünk.