A cikk az ÉVA magazin 2015. decemberi számában jelent meg először.

Tudtad, hogy korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints IDE!

Azt, hogy ez nem üres spekuláció, világosan jelzi, hogy akadnak férfiak, akik „élethű” és „anatómiailag pontos” szexbabát tartanak a „feleségüknek”, és ezzel párhuzamosan mozgalom indult a „technoszex” ellen. De mi visz rá egyeseket, hogy az emberi partnert valami más, emberre csak alakjában emlékeztető tárggyal pótolják?

Az ok az egyszerűségben rejlik. A híres filozófus, Schopenhauer fázó sündisznóhoz hasonlította az olyan embereket, akik szenvednek a magánytól, ám egymás közelségében hiába keresnek meghittséget. Nem minden ok nélkül: a szerelem és a párkapcsolat már csak ilyen problémás ügy, a másik félnek igényei vannak, saját akarata, adott esetben igazságtalan, bántó húzásai... Akadnak, akik egy idő után belefáradnak a sorozatos csalódásba, ám egyedül sem jó, és a szexuális vágyakat sem lehet gombnyomásra kikapcsolni. (Kielégíteni gombnyomásra esetleg lehet, de erről majd később.)

A SZOBORTÓL A ROBOTNŐIG

A probléma nem új keletű: Ovidius Kr. u. 8-ban Átváltozások című művében egy Pygmalion nevű szobrászról ír, aki csalódott a nőkben, távol akarja magát tartani tőlük, s beleszeret saját alkotásába, egy gyönyörű asszonyba – aki a későbbi szerzőknél a Galatea nevet kapta. Venus szíve megesik a vágyakozó férfin, és életre kelti a szobrot. Az immár hús-vér nő viszonozza alkotója érzelmeit – mily meglepő, tulajdonképpen fel sem merült a lehetőség, hogy ne tenné! –, így összeházasodnak és fiuk születik.

A történet később számos írót megihletett, a saját tervezésű és alkotású, a kapcsolatot önálló gondolatokkal és független akarattal nem bonyolító nő évszázadok óta töretlenül tárgya a férfifantáziának. (Akadnak elképzelések férfiszobrot vagy -robotot kreáló nőkről is, ám azok is férfiak fejéből pattantak ki.) Galatea a születésekor szobor volt, majd felfújható lufivá vált, ma szilikonbaba (egyre „élethűbb” felülettel és testnyílásokkal), holnap mesterséges intelligenciával felruházott robotnő. Mára úgy-ahogy elfogadottá vált, hogy a szexuális aktusok nagyobb része nem a „természetes” cél, azaz nem a szaporodás érdekében, hanem sokkal inkább az örömszerzés jegyében zajlik le.

Az emberek egymáshoz való vonzódása és e vonzalom szexuális kifejezése számos különböző formát ölthet: igen széles palettáról választhatjuk ki (csak ne más válasszon helyettünk!), hogy mi a kedvünkre való és mi nem. Így talán az sem túl meglepő, ha adott esetben „mesterséges” eszközök válnak a szexuális életünk részévé. Tulajdonképpen már maga a fogamzásgátlás is közéjük tartozik, így könnyen belátható, hogy bizonyos helyzetekben (szexuális problémák, partner hiánya) a kellékek is hasznos szolgálatot tehetnek. Igen ám, de hol a határ? Joggal gondolhatjuk túlzásnak, illetve a szabad fegyverviselés fényében egyenesen képmutatásnak, hogy néhány amerikai államban illegális a vibrátor forgalmazása.

A negyvenkét éves férfi a „technoszexualitás” szószólójaként azt a meggyőződését hirdeti, hogy e szintetikus „partnerek” ideális társai lehetnek mindazoknak, akik nem akarnak a kiszámíthatatlan viselkedésre hajlamos emberekkel bajlódni. Az anatómiailag szerinte tökéletes babák nem fogják őt megcsalni vagy elhagyni. Davecat azt is állítja, hogy partnereivel, akik nem kritizálják őt és nem okoznak neki gondot azzal, hogy idővel változik a külsejük vagy a viselkedésük, sosem veszekednek. A boldog „férj” a megismerkedések történeteit is gondosan kidolgozta, noha valójában egyenként közel kétmillió forintnyi összegért érkeztek a kábé harmincöt kiló súlyú babák koporsó méretű dobozban. Amióta magához vette Sidorét, egyszer volt rá példa, hogy megingott és egy „organikus” nővel kezdett találkozgatni, ám gyorsan lelankadt a lelkesedése, amikor kiderült, hogy – mily szörnyű! – leendő partnere nem mindig ér rá, amikor a férfinak kedve szottyan találkozni vele. Így hát inkább egy újabb babát vásárolt Sidore mellé, aki mint ideális feleség, zokszó nélkül a közös ágyba fogadta a szeretőt.

Ezek után már minden bizonnyal megérthetjük, hogy e szerencsés férfi a „szintetikus személyek” elismeréséért küzd. „Legyen szavazati joguk is!” – vetette fel az egyik barátnőm (valószínűleg Asimov műveitől inspirálva), amikor az új témámról meséltem neki. „Hallgatás, beleegyezés!” Szó, ami szó, pontosan erre az elvre épül ez az egész „iDollator” életmód.

VALÓDI FÉRFIHOZ MŰNŐ

Első pillantásra akár legyinthetnénk is, mondván, otthon mindenki azt játszik, amit akar, és ez egy ártalmatlan futóbolond, aki a bizarr hobbijával végső soron nem árt senkinek. Ha azonban megnézzük az „igazi babákat” gyártó cég honlapját, kiderül, hogy a helyzet valamivel aggasztóbb. Eleve az a tény, hogy ekkora választékban kaphatók ezek a tárgyak, arra utal, hogy Davecat nincs egyedül: az 1996 óta működő cég vezetője a Vanity Fairnek azt nyilatkozta, hogy hetente mintegy tíz megrendelésük van szerte a világból. A vevő, ha kívánja, maga választhatja ki a baba haj-, szem- és bőrszínét, mellbimbó-, fanszőrzet- és szeméremajak-típusát – megalkothatja az álomnőjét. A cég vezetője, Matt McCullen elmondása szerint

Kivéve, ha az illető beleegyezik, hogy babamásolat készüljön róla: ez esetben az alanynak be kell fáradnia a telephelyre egy 3D-szkennelés erejéig. (Az említett interjú szerint egy pornósztár személyében volt már erre precedens.) McCullen hosszú távú terve az, hogy „életre keltse”, azaz egyebek mellett mesterséges intelligenciával ruházza fel a babákat. Davecat sem bánná, ha a „partnerei” reszponzívak lennének, azaz reagálnának is. Két éve azt nyilatkozta a The Atlanticnak, hogy még egy álma van: várja, hogy a már létező, adott érintésekre nyögő, egyszerű témákról akár társalgásra is képes günoidok (nőre hasonlító robotok) megfizethető áron elérhetők legyenek (a 2010-ben debütált, Roxxxy névre hallgató prototípus még igen drága), és akkor készíttetne egyet Sidore képmására.

ELEMBERTELENEDVE

Dr. Ian Pearson idén szeptemberben publikált tanulmánya szerint ez már nincs is olyan messze: Davecatnek, ha addig szorgalmasan spórol, még tíz évet kell várnia, 2050-re pedig már nem csak a leggazdagabbak számára lesznek elérhetők a szexrobotok. A tudós kijelentései nyomán vita robbant ki: az egyik tábor szerint – ebbe tartozik maga Pearson is – a robotokkal való szex elterjedése jótékony hatással lesz a magányos emberekre és felválthatja a prostitúciót, mások szerint azonban – az élen dr. Kathleen Richardsonnal, a De Monfort Egyetem kutatójával, a robotika etikájának szakértőjével – ez a jelenség inkább még hozzátesz majd a társadalmi egyenlőtlenségekhez és a nők eltárgyiasításához. Az ember-robot kapcsolatok aszimmetrikusak lesznek, jellemzően a férfi ember/női robot nemi mintára épülnek majd, és a nemek közti jelenlegi alá-fölé rendeltségi viszonyokat „visszatükrözik és népszerűsítik”.

Ha arra gondolunk, hogy sok kliens saját bevallása szerint azért jár prostituálthoz, mert az nem utasítja vissza és megtehet vele bármit, amit akar, és ha hozzávesszük azt, hogy a pornográfia sem bizonyult, ahogy védelmezői állították, elvezető csatornának, és egyáltalán nem csökkentette a nők és a gyermekek elleni erőszakot – sőt egyre extrémebb ötleteivel sokkal inkább gerjesztette azt! –, hajlamosak vagyunk egyetérteni a Campaign Against Sex Robots célkitűzéseivel. Az ellentábor viszont azzal kontráz erre, hogy megjelenésükkor a technika egyéb vívmányai (internet, okostelefon, közösségi oldalak) is aránytalan félelmeket váltottak ki, melyek végül nem valósultak meg – elvégre ezeket is az emberi kapcsolatok megkönnyítésére, és nem a helyettesítésükre fejlesztették ki.

Valószínűleg mindezen kérdéseket tárgyalták volna októberben Malajziában, a második „Szerelem és szex robotokkal” című konferencián, ám a rendezvényt a helyi rendőrség – arra hivatkozva, hogy „nevetséges” és „illegális” – betiltotta. A szervezők most kénytelenek lesznek új helyszínt keresni. Addig pedig üssük be a Google-ba az „asszertív kommunikáció” kifejezést. Hálásabb, és olcsóbb...

GALÉRIÁNKBAN MEGNÉZHETED AZ ELSŐ MESTERSÉGES TOPMODELLT!