Uhu és társai

Borítókép: Uhu és társai
Rengeteg babona él a baglyokról, s ezeket többnyire külsejük és éjszakai életmódjuk táplálja. Hazánkban 12 bagolyfaj fordul elő: mindegyik védett, és a tévhitekkel ellentétben igen hasznos.

Gyöngybagoly
Legjellemzőbb vonása az arcát szegélyező, szív alakú rajzolat. Kizárólag éjjel vadászik, napközben fák ágain, odúkban vagy elhagyott padlásokon pihen. Az egyetlen olyan baglyunk, amely teljesen alkalmazkodott az emberi környezethez: kizárólag települések közelében, templomtornyokon, gazdasági épületekben fészkel. Elsősorban rágcsálókkal, kisebb madarakkal táplálkozik. Nemcsak a látása éles, de rokonai közül neki a legkitűnőbb a hallása is. Hangja inkább sziszegés, mint huhogás.
Fokozottan védett, eszmei értéke 100 000 Ft

--pagebreak--

Macskabagoly
A nagytestű baglyok közé tartozik. Hazánkban elterjedt fajta, erdős, ligetes területeken él, így gyakran találkozhatunk vele parkok, temetők fái között. Ha nem akad odvas fa, előfordul, hogy beköltözik erdőszéli padlásokra is. Budapesten is állandó fészekrakó. Elsődleges táplálékforrása a rágcsálók és más kisebb emlősök, de madárfiókákra is veszélyt hozhat. Erősen ragaszkodik a lakhelyéhez és párjához: monogám faj.
Védett, eszmei értéke: 50 000 Ft

--pagebreak--

Réti fülesbagoly
Egyetlen fészket építő bagolyfajunk. Talajmélyedésekben alakítja ki fűszálakkal bélelt otthonát. Időszakosan víz alá kerülő és hamar kiszáradó rétek lakója, hazai állománya igen csekély, és egész Európában mint sebezhető fajt tartják nyilván. Elsődleges tápláléka a mezei pocok – más rágcsálókat ritkábban ejt el, madarat pedig csak elvétve fogyaszt.
Fokozottan védett, eszmei értéke: 250 000 Ft

--pagebreak--

Füleskuvik
Egyetlen bagolyfajunk, amely vonuló madár. Áprilistól szeptemberig tartózkodik hazánkban, bár ritkán találkozunk vele. Tollazatával olyan jól álcázza magát, hogy nehéz megkülönböztetni az elszáradt faágtól. Termete apró, ezért zsákmányát is leginkább rovarok vagy más gerinctelenek közül szerzi. A füleskuvik is alkalmazkodott az ember közelségéhez, szívesen tanyázik gyümölcsösökben, út menti fasorokban, parkokban. Ragaszkodik költőterületéhez, az Afrikában töltött hónapok után megtalálja régi otthonát.
Védett, eszmei értéke: 50 000 Ft

--pagebreak--

Erdei fülesbagoly
Populációja a legnagyobb a hazai baglyok között. Tisztásokkal tarkított erdők lakója. Saját fészket nem épít, inkább elfoglalja nagyobb hollófélék, ragadozó madarak elhagyott gallyfészkét. Hideg teleken csapatokba verődve beköltözik lakott településekre is. Az ő hangja az aklasszikus huhogás, amit általában minden bagolynak tulajdonítunk. Nevét hosszú tollfüléről kapta, amely nyugalmi állapotban láthatatlan.
Védett, eszmei értéke: 50 000 Ft

--pagebreak--

Uráli bagoly
Második legnagyobb méretű baglyunk. Hazánkban a Zempléni-hegység bükköseiben fordul elő, faodvakban, ragadozó madarak elhagyott fészkeiben talál menedéket. Rágcsálókkal, madarakkal, nagyobb bogarakkal táplálkozik. Ha fészkéhez közelítünk, könnyen támadásba lendül.
Fokozottan védett, eszmei értéke: 100000 Ft

--pagebreak--

Uhu
A világ legnagyobb baglyaként tartják számon, és sajnos egész Európában sebezhető fajnak számít. Állománya Magyarországon összesen 40 párra tehető, ezek elhagyott kőbányákban és középhegységeink sziklafalain fészkelnek. Kizárólag éjszaka aktív, elsősorban rágcsálókra vadászik, de elejt kisebb nyulakat, sünöket is.
Fokozottan védett, eszmei értéke: 250 000 Ft

--pagebreak--

Kuvik
A legismertebb bagoly, hozzá fűződött atörténelem során a legtöbb hiedelem. Az ókori görögök-rómaiak nagy becsben tartották, tőlük származik a ma is ismert „Minerva baglya” fogalom. Magyarországon a kuvik inkább balsejtelmet ébresztett, a halál és a szerencsétlenség megtestesítőjét látták benne. Ez nyilván abból eredt, hogy éles, sikoltásra emlékeztető hangja félelmet ébresztett. Sajnos még manapság is sok helyen üldözik, fészkét pusztítják. Valójában nagyon hasznos állat, hiszen szabályozza a kisemlősök populációját. Élőhelyei gazdasági épületek, faodvak, padlások.
Fokozottan védett, eszmei értéke: 100 000 Ft

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület: mme.hu, Bagolyvédők Baráti Köre: nimfea.hu/tagszervezeteink/bvbk, Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány: gyongybagoly.hu

Szöveg: Horváth Zsuzsa, fotó: Europress, profimedia.hu. Ez a cikk a 2011. évi decemberi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.